A bővülés ellenére visszafogottság jellemzi a szabolcsi ingatlanpiacot

https://www.ingatlannet.hu/ A hazai ingatlanpiac továbbra is élénk, ami kiterjed a kereslet, az árak, illetve az újlakás-állomány bővülésére. A tendenciához hozzátartozik, hogy idén az egyes területek visszafogott mértékben változnak, hiszen az árszínvonal 2014-ben, a forgalom 2015-ben ugrott meg hirtelen, az újlakások pedig 2016-ban kerültek fókuszba.

 

 

Továbbra is elérhető a CSOK
A 2016-os módosítás óta újabb helyeken került változtatásra a CSOK. Ezeknek a plusz köröknek köszönhetően már több mint 75 ezer család jutott szebb otthonhoz. A lakásépítési kedv újra virágzik, amit a kiadott építési engedélyek, illetve az átadott új lakások száma is tükröz: tavaly másfélszer több ingatlan került átadásra, mint egy évvel korábban. A családok számára jó hír, hogy ez az állam 2019- es költségvetésében is szerepel.

Ezzel párhuzamosan a használt lakások szegmense sem lassít. A családi házak közül a vevők elsősorban egy amerikai stílusúnak örülnének, viszont amikor vásárlásra kerül a sor, akkor a legtöbben egy panellal is megelégednének. Vagyis az álmok és a valóság között igen nagy eltérések tapasztalhatóak.

 

Itt tartanak a szabolcsi árak
Az ingatlanárak drágulása az előző évekhez képest idén lényegesen visszafogottabb képet mutat. Ugyanakkor a három évvel ezelőtt kibontakozó területi kettéosztottság ma is megfigyelhető – nemcsak az egyes régiók között, hanem azokon belül is.

Nincs ez másként Szabolcs-Szatmár-Bereg megye esetén sem, ahol az év első öt hónapjában átlagosan 7%-kal bővültek az átlagárak. E mögött azonban meglehetősen nagy a települések közötti eltérés: Újfehértón és Mátészalkán 8-12%-kal csökkentek, Kisvárdán stagnáltak, Nyíregyházán 6%-kal, Tiszavasvárin pedig 25%-kal drágultak az átlagos négyzetméterárak.

Az átlagos ingatlanárak változása Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyes településein (2018. január és  május között)

Az átlagos ingatlanárak változása Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyes településein (2018. január és május között)

 

Az ingatlanpiaci szereplőket természetesen a százalékos változásoknál jobban foglalkoztatják az ezek mögött tapasztalható átlagárak. Ebből a szempontból eltérő sorrend érvényesül a kiemelt települések között.

A lista egyik végén Újfehértó és Tiszavasvári helyezkedik el 90-111 ezer Ft/m 2 átlagos árszinttel, ezekhez képest Nyírbátoron, Mátészalkán és Kisvárdán 20-75%-kal drágábban találnak ingatlant az érdeklődők.

Átlagos ingatlanárak Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyes településein (Ft/m 2 , 2018. májusi adatok  alapján)

Átlagos ingatlanárak Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyes településein (Ft/m 2 , 2018. májusi adatok alapján)

 

Hol helyezkedik el Nyíregyháza országos viszonylatban?
A megyeszékhelyen tapasztalható közel 230 ezer forintos átlagos négyzetméterenkénti ár megyei szinten kiemelkedő, az országos viszonylattól azonban 30%-kal elmarad. Ahhoz azonban, hogy a feltett kérdésre pontosabban tudjunk válaszolni, meg kell néznünk, hol tartanak az árak az ország egyes vidéki nagyvárosaiban.

Ez alapján azt tapasztaljuk, hogy a Nyíregyházán eladó családi házak 13-27%-kal kedvezőbb áron érhetőek el, mint Szegeden vagy Debrecenben, a kecskeméti, székesfehérvári szinttől pedig 28-30%- kal maradnak el – ami a négyzetméterárakban 32-90 ezer forintos eltérést jelent.

A családi házak átlagárai az ország egyes vidéki nagyvárosaiban (Ft/m 2 , 2018. májusi adatok alapján)
A családi házak átlagárai az ország egyes vidéki nagyvárosaiban (Ft/m 2 , 2018. májusi adatok alapján)

 

A magánházakhoz hasonló tendencia mutatkozik a lakások esetén. A szegmensen belül jelentős különbségek mutatkoznak a típus szempontjából: a téglaépítésűek több mint 100 ezer forinttal magasabb átlagos Ft/m 2 áron érhetőek el, mint a panelépítésű társaik.

Átlagos lakásárak az ország egyes vidéki nagyvárosaiban (Ft/m 2 , 2018. májusi adatok alapján)
Átlagos lakásárak az ország egyes vidéki nagyvárosaiban (Ft/m 2 , 2018. májusi adatok alapján)

 

 

Forrás: Ingatlannet.hu