Gyorsan fogynak a színházi bérletek

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház 2018/2019 évadának felnőtt nagyszínpadi bérletei soha nem voltak ilyen kapósak. Idén június 11-én kezdtük el az új évad bérleteinek árusítását és a július 31-i állapot szerint 3348 nagyszínpadi bérletet értékesítettünk, míg az előző évi bérletezési időszak végén, novemberben 3303 darabot vásároltak összesen, tehát már több bérlet fogyott, mint tavaly három hónappal később. Összehasonlításképpen, pont egy évvel korábban ilyenkor, 2247-nél tartott az értékesítés.

 

 

 

A kamaraszínpadunkra eddig 537 bérletet adtunk el, tavaly novemberig 461 darab talált gazdára. Tisztában vagyunk azzal, hogy ezek részeredmények, de ezek nagyon biztató adatok és ezúton is köszönjük a közönség bizalmát! - tájékoztatott Kirják Róbert ügyvezető igazgató.

A Színház vezetősége felhívja a figyelmet, hogy aki még nem vásárolt bérletet, de szeretne, természetesen megteheti, hiszen idén októberig tart a bérletezési időszak.

Nagyszínpadi előadások: Meseautó, Gyilkosság meghirdetve, Balfácánt vacsorára, Kalucsni, Bob herceg. A Krúdy Kamarában megrendezésre kerülő előadások: Rettenetes szülők, Macbeth, Oscar, A Manó.

A VIP bérlet a 2018/2019-es évad újdonsága. A VIP bérlettel rendelkező nézők kényelmét soron kívüli ruhatár, valamint az előadások szünetében a VIP szalonban a büfétől független, soron kívüli catering szolgáltatás (pezsgő/bor/pálinka, kávé, üdítők, aprósütemény) biztosítja. A színház által előre összeállított kombinált nagyszínpadi és a hozzá tartozó kamara bérlet együttes vásárlása esetén 10 % kedvezmény jár a bérletek árából.

További részletek: moriczszinhaz.hu