Indul a VIDOR Fesztivál Nyíregyházán

Auguszt 24-én, pénteken megnyitja kapuit a Vidámság és Derű Országos Seregszemléje Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Jó vidorgást kívánunk mindenkinek!

 

 

 

A kilenc napos programkavalkád már pénteken 15 órától elkezdődik, ugyanis megnyílik a belvárosi forgatag, a Vidor kert, a Vidor falu és természetesen lesz utcazene is. Idén új helyen, a Kossuth tér és a Hősök tere találkozásánál, a Városalapítók szobrát körülölelve épül fel a VIDOR Falu. Igazi gasztro-kulturális csemege a város közepén a hamisítatlan falusi ízek és az igényes szórakoztatás kedvelőinek. Kulináris élvezetek, minőségi bor és pálinka-különlegességek mellett színes zenei és utcaszínházi programok, várják a VIDOR Faluba látogatókat!

 

 

A színpadi programok sorát a Tarkabab nyitja a Kossuth téren, majd a Kelet Brass Band következik, 18:30-kor pedig a VIDOR Fesztivál hivatalos megnyitójára kerül sor. Ezután pedig az egyik újításra kerül sor, mégpedig a két ingyenes, szabadtéri színházi előadás körül az egyikre: a …TIED A VILÁG! című zenés társasjátékra, a JÁTÉKSZÍN előadásában, amely egy könnyed, kedves, szórakoztató tisztelgés az Illés zenekar előtt. 50 éve jött létre az a zenei formáció, amely kitörölhetetlen, és azóta is meghatározó a hazai könnyűzenei életben. Az Illés zenekar minden dala sláger, minden megszólalásukat kőbe lehet vésni, minden üzenetük kordokumentum. Ugyanakkor minden házibuli elengedhetetlen tartozéka és fénypontja, ha felkerül egy Illés lemez, márpedig legtöbbször felkerül. 20 Illés- sláger hangzik el kiváló fiatal művészek előadásában. Bródy János jelenléte teszi igazán egyedivé ezt a zenés játékot.