Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fürdő az esélyesek között – Az Év Fürdője

Utolsó hónapjához érkezett a fürdők legnagyobb hazai megmérettetése, Az Év Fürdője közönségszavazás. A szervezők nyilvánosságra hozták a verseny három kategóriájának első tíz helyezettjét. A legtöbb szavazatot kapott fürdők között Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei is van.

 

 

Idén nyáron már negyedik éve, hogy közel 200 magyarországi fürdő csap össze egymással. Az Év Fürdője versenyben most is a fürdőbe járó közönség dönti el, ki legyen a három kategória győztese: Az Év Fürdője, Az Év Feltörekvő Fürdője, és A Helyiek Kedvenc Fürdője. A különböző kategóriákat a fürdők mérete és ismertsége alapján hozták létre.
A verseny szervezője, a termalfurdo.hu elárulta, hogy július 31-ig, melyik 10-10 fürdő kapta a legtöbb szavazatot saját kategóriájában. Itt látható, pillanatnyilag kik a legnépszerűbbek.
Idén lesz-e Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei győztes?
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből 8 fürdő indult a versenyen. A Tiszavasvári Strandfürdő már több alkalommal is a díjazottak között szerepelt, tavaly a dobogóra is felállhatott A Helyiek Kedvenc Fürdője kategóriában. A július végi részeredmény alapján idén is jó eredményben reménykedhet.
A megyei fürdőkre ide kattintva lehet szavazni.
A megyei esélylatolgatáson túl a július végi állás további izgalmas kérdéseket is felvet.
Lesz-e megint duplázás a legnagyobb kategóriában?
A Hungarospa Hajdúszoboszló volt legelőször Az Év Fürdője 2015-ben. A szabályok értelmében 2016-ban nem indulhatott, de mihelyst újra megmérettethette magát, ismét megnyerte a legnagyobbak kategóriáját. Kérdés, hogy a Miskolctapolca Barlangfürdőnek, a 2016-os győztesnek sikerül-e megismételnie ezt a bravúrt. A TOP 10-ben mindenesetre ott van, újabb győzelmével azt bizonyítaná, hogy a legnagyobb fürdők rajongói nagyon hűségesek.

Megnyerhet-e fürdő egy másik kategóriát?
A verseny szabályai engedélyezik, hogy egy fürdő saját kérésére magasabb kategóriában induljon. A július végi TOP 10-ek alapján, könnyen lehet, hogy példátlan győzelem születik. A mórahalmi és a cserkeszőlői fürdők már győztek korábban Az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában, igazi szenzáció lenne, ha közülük kerülne ki Az Év Fürdője 2018-ban.
Megfordul-e az állás a hajrában?
A termalfurdo.hu azt is elmondta, hogy a verseny nagyon szoros. Annak ellenére, hogy minden évben körülbelül 150 ezren voksolnak, akár néhány szavazat dönthet a dobogós helyezettek között, és hagyományosan a nyár második felében érkező, jelentős mennyiségű szavazat miatt is teljesen nyílt még a verseny.
A szavazók is nyernek
A kedvenc fürdőjükre szavazatot leadók között wellnesshétvégéket, a majdani győztes fürdőkbe szóló belépőket és strandoláshoz kapcsolódó termékekre beváltható utalványokat sorsolnak ki. A wellnesshétvégéket a szervezők a tavalyi versenyt megnyerő fürdők közeléből választották. A nyeremények itt láthatóak.
A verseny 2018. augusztus 31-ig tart. Mindhárom kategóriában a legtöbb érvényes szavazatot szerzett fürdő nyer.