Nyíregyházi programok az Erdők Hetén
Az Erdők Hetén ötödik alkalommal rendezte meg a NYÍRERDŐ Zrt. Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskolája a „Fedezd fel az erdőt az erdészekkel!” elnevezésű programot. A nyíregyházi Sóstói-erdőben két nap alatt csaknem 1100 gyerek és mintegy 110 kísérőjük ismerkedett az erdészek tevékenységével.
Annak ellenére voltak ennyien, hogy az első napon az időjárás nem fogadta kegyeibe a rendezvényt, és kiadós esőben járták be a gyerekek az erdőt. A csoportok negyedóránként követték egymást, és egy tanösvény jellegű túrán, öt állomáson tudtak meg érdekességeket az erdő élővilágáról, az ott folyó erdészeti munkákról. Kiderült számukra például az is, hogy mi alapján döntik el az erdészek, melyik fát és hogyan kell kitermelni az erdőből, továbbá láthatták, hogy a fából miként lesz a mindennapi életünk részét képező faanyag. Természetesen arról is tájékozódhattak, mit kell tenni annak érdekében, hogy unokáinkat is szép erdők vegyék körül.
A szintén hagyományos, "Kiből lesz az erdész?" elnevezésű erdőismereti akadályversenyre idén 6 nyíregyházi iskola 17 csapata juttatta el kitöltött feladatlapját.

A verseny döntőjén hat csapat vehetett részt a Sóstói-erdőben. A végső győzelmet az Arany János Gimnázium és Általános Iskola „Green Team” nevű csapata szerezte meg, megelőzve a Szent Miklós Görög Katolikus Általános Iskola gárdáját, a „Facsemeték”-et, valamint a szintén az Arany János iskolából érkezett „Cserkészek”-et. Érdekesség, hogy a győztes csapat már a döntőbe is első helyen került be – foglalta össze Tölgyfa Gábor, a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészetének igazgatója.

Végeredmény:
- Green team (Arany János Gimnázium és Általános Iskola) 142 pont
- Facsemeték (Szent Miklós Görög Katolikus Általános Iskola) 138 pont
- Cserkészek (Arany János Gimnázium és Általános Iskola) 120 pont
- Cserfes madarak (Bem József Általános Iskola) 113 pont
- Madárlesők (Arany János Gimnázium és Általános Iskola) 111 pont
- Erdőjárók (Arany János Gimnázium és Általános Iskola) 88 pont

A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 







