Nyíregyháza Rally 2018 - I. Nyíregyháza Rally – forgalomelterelések és útlezárások
A 2018. november 9-én Nyíregyházán megrendezésre kerülő „I. Nyíregyházi Rally” elnevezésű verseny miatt a város több pontján forgalomelterelések és útlezárások várhatóak 13 órától 21 óráig.
A verseny napján 13 óra és 21 óra között a belvárost csak gyalogosan közelítsék meg, a járművek közlekedésére a körutat és az azon kívül eső útszakaszokat használják – írja közleményében a police.hu.
Tájékoztatjuk az állampolgárokat, hogy a verseny ideje alatt nem lehet behajtani:
- a Hunyadi utcára a Pazonyi út - László utca - Ferenc körút irányából,
- a Belső körútra a László utcáról,
- a Szegfű utcára a László utcáról, illetve az Inczédi sorról, valamint a Szegfű utca Pláza felőli részéről,
- az Inczédi sorról a Bujtos utcára,
- a Bocskai utcára az Inczédi sorról, illetve a Bocskai utca Kórház felőli részéről,
- a Luther utcára a Debreceni, az Eötvös, és a Kereszt utcák irányából,
- a Szarvas utcára az Arany János utca irányából,
- a Széchenyi utcára a Benczúr Gyula tértől,
- a Bethlen Gábor utcára a Bessenyei tértől,
- a Vay Ádám körútra a Rákóczi, illetve a Kossuth utca irányából,
- az Egyház utcára a Bethlen Gábor utca felől,
- a Síp utcára a Vay Ádám krt., a Rákóczi, illetve a Kossuth utca irányából,
- a Dózsa György utcára a Ferenc krt., a Korányi Frigyes út, illetve a Pazonyi tér felől,
- a Kürt utcában 13-21 óráig ideiglenes forgalmirend-változás lép életbe, a Kereszt utcából a behajtás engedélyezve lesz.
A lezárással érintett útszakaszokon a forgalmat rendőrök irányítják. Felhívjuk az állampolgárok figyelmét, hogy a verseny útvonalára senki sem engedhető be, de a környező utcákba a rendőr vagy a biztosító személyzet tagja - a lakcímkártya bemutatása ellenében - az ott lakókat beengedi.
Kérünk mindenkit, hogy a verseny napján 13 óra és 21 óra között a belvárost csak gyalogosan közelítse meg, a járművek közlekedésére a körutat és az azon kívül eső útszakaszokat használják!
Forrás: police.hu

A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 







