Ültess egy fát a holnapért

„Ültess egy fát a holnapért” címmel városszépítő programot hirdet városunk önkormányzata a NYÍRVV Nonprofit Kft. közreműködésével. Többek között díszfát is lehet igényelni, amelyet a házuk előtti közterületre, utcafrontra ültethetnek. A pályázatra 2019.január 31-ig lehet jelentkezni.

 

 

Dr. Kovács Ferenc polgármester kezdeményezésére nagyszabású fásítási program zajlik Nyíregyházán, amelyet Társaságunkkal közösen valósít meg. A program keretben a lakosság, illetve az intézmények képviselői igényelhetnek díszfát, díszcserjét, amelyet a házuk, vagy intézményük előtt lévő közterületre, utcafrontra ültethetnek el.

A Társaságunk az igényeket a készlet erejéig tudja támogatni. A telepítésre szánt növények fajtáit a NYÍRVV Nonprofit Kft. szakemberei határozzák meg, az érintett terület sajátosságainak és az ültetés szempontrendszerének figyelembevételével. Társaságunk célja, hogy a város zöldfelületeit növeljük a lakosokkal közösen.

A pályázatra úgy tudnak jelentkezni, hogy az adatlapot kitöltik, ebben feltüntetik a növények ültetési helyét, valamint a pályázati forrásból nyert növényállomány hosszú távú fenntartását vállalják. Lehetőség szerint a helyszínről készült fotókat is mellékeljék a pályázathoz és elérhetőségeiket tüntessék fel.

A növényeket a Társaságunk biztosítja, az ültetés és a további gondozás az igénylő feladata. Az ültetéshez szaktanácsadást biztosítunk, a benyújtott pályázatokat érkezési sorrendben, a készlet erejéig bíráljuk el.

A fákat, cserjéket igénylők 2019. január 31-ig adhatják le a kitöltött pályázati adatlapot, amelyet személyesen juttatnak el Társaságunkhoz, a Tüzér u. 2-4 alatt található Közterület-fenntartási Irodába, vagy a NYÍRVV Nonprofit Kft. Facebook oldalról letölthető adatlapot a varosszepito@nyirvv.hu e-mail címre küldhetik. Postai úton is feladhatják a kitöltött adatlapokat az igénylők, NYÍRVV Nonprofit Kft. 4403 Nyíregyháza, Pf 14. levelezési címre. Utóbbi esetben a borítékra kérjük feltüntetni a pályázat nevét: Ültess egy fát a holnapért!