Nagyságrendet lép az ország elektromosautó-töltőben: több mint száz ALDI üzlet parkolójában alakít ki töltőpontokat az E.ON, az elsőt Nyíregyházán adták át

Nagyságrendet lép az ország elektromosautó-töltőben:  több mint száz ALDI üzlet parkolójában alakít ki töltőpontokat az E.ON, az elsőt Nyíregyházán adták át Elindult a hálózat kiépítése, csütörtökön Nyíregyházán átadták az első olyan elektromosautó-töltőállomást, amit az ALDI és az E.ON együttműködéseként alakítottak ki. Az energiavállalat és a kereskedelmi áruházlánc múlt évben kötött megállapodást arról, hogy 123 magyarországi ALDI parkolójában lesz elérhető E.ON által telepített és üzemeltetett töltőpont. Az első 6 oszlopot Nyíregyházán építették ki és helyezték üzembe, a hálózatba a tervek szerint nyár közepéig Szolnokot, Debrecent, Pécset, Székesfehérvárt, Veszprémet, Győrt és Sopront is bekapcsolják.

 

 

2018-ban Magyarországon 1.284 elektromos autót helyeztek forgalomba, ez önmagában annyi, mint Csehországban és Lengyelországban együttesen, sőt négyszer annyi, mint ahány elektromos autót például Szlovákiában üzembe helyeztek. Elektromos autóból hazánkban jelenleg Budapesten és a környező településeken üzemel a legtöbb, a környezetkímélő járművek elterjedésének egyik akadálya a hézagos töltőállomás-hálózat, ami most megváltozhat, ugyanis az E.ON és az ALDI egységes, országos elektromosautó-töltőállomás hálózatot épít ki. Jelenleg 75 településen működik ALDI üzlet és a legtöbbjüknél lesz töltőoszlop. Ez összesen 360 új elektromosautó-töltőpontot jelent, és egyben óriási ugrást az országos lefedettségben.

A három nyíregyházi ALDI áruháznál 5 darab AC és 1 DC töltőoszlopot állítottak fel, összesen 12 töltési ponttal. A következő hónapokban további 120 ALDI-nál alakít ki töltőket az E.ON, üzletenként egy vagy két töltőoszloppal, tehát 2 vagy 4 töltési ponttal. A sorban következő városok: Szolnok, Debrecen, Pécs, Székesfehérvár, Veszprém, Győr és Sopron. Ez a nyár közepéig további 10 töltőoszlopot jelent, melyek fele a tervek szerint 25 kW teljesítményű DC töltő lesz, igazodva az adott ALDI áruház településen belüli elhelyezkedéséhez, a vásárlók igényeihez és a helyben már elérhető elektromosautó-töltési lehetőségekhez.

Nagyságrendet lép az ország elektromosautó-töltőben:  több mint száz ALDI üzlet parkolójában alakít ki töltőpontokat az E.ON, az elsőt Nyíregyházán adták át

„Egy bevásárlás az ALDI-ban olyan alkalom, amikor az elektromos autót megfelelő szintre lehet tölteni a további úthoz anélkül, hogy erre külön időt kellene szánni. Dolgozunk annak a rendszernek a kialakításán is, amely az E.ON közterületi elektromos töltőit az otthoni töltési lehetőséggel kombinálja, a szolgáltatást csomagban kínálva, kedvezményes szolgáltatási díjjal, hűségakciókkal. Ezen a téren is olyan megoldásokat szeretnénk kínálni ügyfeleinknek, amelyek kényelmesebbé teszik életüket” – mondta Tóth Béla, az E.ON Hungária igazgatósági tagja.

„Immár 11 éves magyarországi működése során az ALDI mindig is többet kívánt nyújtani vásárlói számára. Termékeink magas minősége, folyamatosan alacsony ára, üzleteink kialakítása és a munkatársaink által nyújtott kiszolgálás színvonala meggyőző érvek a magyar fogyasztók számára. Működésünk során felelősséget vállalunk az élhető környezetért és a társadalomért, éppen ezért számos lépéssel csökkentjük bolygónk terhelését. Az E.ON-nal közösen megvalósított országos elektromosautó-töltőhálózat is ennek a folyamatnak része, hiszen nem csupán egyszerű és kényelmes töltési lehetőséget biztosítunk, hanem a közlekedésből származó károsanyag-kibocsátás csökkenése az egész magyar társadalom számára előnyös” – tette hozzá Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. ügyvezető igazgatója.

Az E.ON már több éve nyújt e-közlekedéshez kapcsolódó szolgáltatásokat, nemcsak töltőket értékesít, hanem gondoskodik a kivitelezésről és biztosítja a folyamatos üzemeltetést is. A 2018 nyarán Budapesten elindult, azóta jelentősen bővített blinkee.city elektromosrobogó-megosztó szolgáltatás támogatása jelentős lépés volt az elektromos közlekedésre ösztönző úton, emellett az energiavállalat elektromos autó flotta szolgáltatást is nyújt. Az E.ON és az ALDI is elkötelezett a fenntarthatóság és az energiahatékonyság mellett, erőforrásaikkal támogatni kívánják a környezetkímélő közlekedést, bolygónk védelmét. A két vállalat együttműködése a töltőhálózat kiépítésére és üzemeltetésére 10 évre szól, és további 5 évvel meghosszabbítható.

Tóth Béla (balról), az E.ON Hungária igazgatósági tagja jelképesen átadja az e-töltőt Bernhard Haider (jobbról), az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. ügyvezető igazgatójának

Az ALDI számos lépéssel csökkenti szén-dioxid lábnyomát, hiszen 2017 óta mind a biatorbágyi 52.000 négyzetméteres logisztikai központjának, mind pedig valamennyi magyarországi üzletének teljes áramszolgáltatását Magyarországon előállított zöldárammal biztosítja és így nagyságrendileg 12.000 tonnával mérsékli CO2 kibocsátását. Ezáltal jelentős terheléstől óvja meg a vállalat a környezetet, hiszen a zöldáram segítségével az áruházlánc CO2 kibocsátásának fő kiváltó okát csökkenti nullára, továbbá klímavédelmi projektek támogatásával ellentételezi az operatív működéséből származó üvegházhatású-gázkibocsátását, így karbonsemleges működésű. A vállalat 2025-re a saját márkás termékek esetében 100%-ban újrahasznosítható csomagolóanyagot fog használni. Az elektromosautó- töltőhálózat egy további lépés a környezeti terhelés csökkentésében, hiszen az ALDI vásárlói az áruházi parkolókban felölthetik arra alkalmas gépjárműveik akkumulátorát és csökkenthetik a belső égésű motorok használatából származó károsanyag-kibocsátást.

A Nyíregyházán üzembehelyezett és átadott elektromos autótöltők az alábbi ALDI áruházaknál és töltőtípusokkal biztosít E.ON töltési szolgáltatást az elektromos autót használók részére:

  •  Kállói út 16/C. - 2 db 22 kW teljesítményű AC töltő
  •  Pazonyi út 40. – 2 db 22 kW teljesítményű AC töltő
  •  Törzs utca 2. - 1 db 22 kW teljesítményű AC és 1 db 25 kW teljesítményű DC töltő