Nyíregyházi kitüntetettek a 125 éves Magyar Közgazdasági Társaság küldöttgyűlésén

Megalapításának 125. évfordulóját ünnepelte május 24-i éves küldöttgyűlésén a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT). A budapesti rendezvényen Közgazdász Nagydíjat vehetett át Mádi Zoltán, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének főosztályvezetője, az MKT Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének elnöke, Lakatos Tibor, a nyíregyházi VELA-cégcsoport tulajdonosa pedig Közgazdász Díjat kapott.

 

 

 

Az MKT legmagasabb kitüntetését, a Közgazdász Életműdíjat Pulai Miklós, a Magyar Bankszövetség korábbi főtitkára vehette át. A rendezvényen szó esett az idei közgazdász-vándorgyűlés előkészületeiről is: a szakma legnagyobb éves konferenciájának 2019. szeptember 5. és 7. között Nyíregyháza ad otthont.

A rendezvényen az MKT szakosztályainak és megyei szervezeteinek küldöttei elfo-gadták a társaság 2018. évi beszámolóját és közhasznúsági jelentését is. Az elmúlt évet értékelve Hegedüs Éva, a társaság főtitkára, a GRÁNIT Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: erős év volt a tavalyi az MKT történetében. A hagyományosan évi 80–100 megyei és szakosztályi rendezvény mellett volt jó néhány olyan konferencia, amelyekre büszke lehet a most 125 éves egyesület. Csaknem 900 résztvevője és 160 előadója volt a debreceni közgazdász-vándorgyűlésnek, rangos nemzetközi konferenciát szervezett a társaság a közgazdaságtan megújításáról, és erősítette az együttműködést a V4-ek közgazdasági társaságaival és a határainkon túli magyar közgazdász társaságokkal is.

A fenntarthatóság és a klímaváltozás okozta gazdasági, nemzetgazdasági és társadalmi kihívások adják a központi témáját az 57. Közgazdász-vándorgyűlésnek, amelyre idén is 800–900 szakembert vár a Kárpát-medencéből és a visegrádi országokból a Magyar Közgazdasági Társaság – mondta el az egyesület idei terveiről szólva Pleschinger Gyula. Az MKT elnöke, a Monetáris Tanács tagja bejelentette, hogy a 2019. szeptember 5. és 7. között a Nyíregyházi Egyetemen megrendezendő tanácskozás plenáris előadói között ott lesz Áder János köztársasági elnök, Matolcsy György jegybankelnök, Varga Mihály pénzügyminiszter, Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és Domokos László számvevőszéki elnök is, és további neves előadók várhatók a nemzetközi és a hazai üzleti életből.

Az 1894. május 27-én megalakult, manapság több mint háromezer tagot számláló, 23 szakosztállyal és 15 megyei szervezettel tevékenykedő Magyar Közgazdasági Társaság 125 éves történetéről emlékezett meg előadásában Halm Tamás, a Közgazdasági Szemle főszerkesztője, az MKT elnökségi tagja, korábbi főtitkára, emlékeztetve a jelenlévőket arra, hogy az alapítók között megtaláljuk a „boldog békeidők” azon miniszterelnökeit is, akiknek emlékét máig megőrizte az utókor. Széll Kálmán, Tisza István és Wekerle Sándor mind fontosnak tartották, hogy részt vegyenek e szakmai egyesület munkájában.

Emellett az alapítók között ott volt Acsády Ignác, Falk Miksa, Hollán Ernő, Lipthay Sándorról – ma budapesti utcák viselik a nevüket –, és a kor olyan kiválóságai, mint Kautz Gyula, a tudós bankigazgató, Kőrösi József statisztikus vagy éppen Popovics Sándor, a Magyar Nemzeti Bank első elnöke.

Halm Tamás emlékeztetett rá, hogy a Magyar Közgazdasági Társaság működését kezde-tektől sokkal inkább jellemezte a gyakorlati közgazdasági kérdések vizsgálata, semmint az elméleti vagy kutatási eredmények bemutatása. Az 1900-as évek első felében előadás-sorozatot rendezett az MKT a kivándorlásról, később a háborúval összefüggő közgazda-sági kérdésekről, az inflációról, a birtokpolitikáról, a főváros pénzügyi helyzetéről – és így tovább. A korabeli sajtó híradásai szerint ezeken az eseményeken aktív és korábbi miniszterek (esetenként miniszterelnökök), államtitkárok, professzorok, gazdasági vezetők is részt vettek. A társaság ankétjai, tanácskozásai fon

tos műhelyei voltak az 1920-as Nagyatádi Szabó-féle földreformmal vagy éppen a '60-as évek közepének, második felének gazdasági reformjaival kapcsolatos szakmai vitáknak is.
Az éves küldöttgyűlés zárásaként, a Magyar Közgazdasági Társaság megalapításának 125. évfordulója alkalmából Pleschinger Gyula elnök és Hegedüs Éva főtitkár kitüntetéseket adott át. A társaság elnökségének döntése értelmében az MKT leg-magasabb kitüntetését, Közgazdász Életműdíjat vehetett át Pulai Miklós, a Magyar Bankszövetség korábbi főtitkára. Az MKT egykori elnökéről elnevezett Kautz Gyula-díjat kapott Munkácsy Ferenc, a Munkaügyi Szemle főszerkesztője, a társaság Munkaügyi Szakosztályának korábbi elnöke, valamint Szegedi Zoltán, a Széchenyi István Egyetem egyetemi tanára, az MKT Logisztikai Szakosztályának alapítója, jelenlegi társelnöke. Az MKT első elnökéről elnevezett Láng Lajos-díjat Kámán János, a zalaegerszegi Pylon-94 Kft. ügyvezető igazgatója, az MKT Zala Megyei Szervezetének elnökségi tagja vehette át.

Közgazdász Nagydíjat kapott Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és az MKT Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének elnöke; Csanádi Ágnes, a BGE Zalaegerszegi Gazdálkodási Karának tanszékvezető főiskolai docense, az MKT Zala Megyei Szervezetének alelnöke; Halmai Péter akadémikus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanára, az MKT Veszprém Megyei Szervezetének alapítója és első elnöke; valamint Mádi Zoltán, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének főosztályvezetője, az MKT Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének elnöke.

Az ülésen Közgazdász Díjat vehetett át Bársony Károly, az MKT Heves Megyei Szervezetének elnökségi tagja; Galambos Tamás, a BKIK nemzetközi igazgatója, az MKT Ifjúsági Bizottságának korábbi elnöke, a társaság korábbi főtitkár-helyettese; Lakatos Tibor, a nyíregyházi VELA-cégcsoport tulajdonosa, az MKT Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének alelnöke; Láng Zoltán, az MKT Fejér Megyei Szervezetének elnökségi tagja, korábbi elnöke; Lóránt Károly egyetemi tanár, az MKT Fejlődésgazdasági Szakosztályának alapítója; Soós Gabriella, az egri Eszterházy Károly Egyetem tanársegédje, az MKT Heves Megyei Szervezetének elnökségi tagja, titkára; Szakács Kornél, az MKT Csongrád Megyei Szervezetének titkára, a társaság szegedi ifjúsági bizottságának korábbi elnöke; Szitárcsik Anna, a Diósgyőri Papírgyár nyugalmazott vezérigazgatója, az MKT Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének ügyvezető alelnöke; Troján Tamás, az MKT Csongrád Megyei Szervezetének elnöke; valamint Zöldréti Attila, az MKT Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakosztályának elnöke.