Nyírgyulaji szervezet lett a MOL Helyi Érték programjának győztese Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Szabolcsi Fiatalok a Vidékért Egyesület Szafi önkéntes ifjúsági program elnevezésű pályázata kapta a legtöbb közönségszavazatot a benzinkutakon, így a nyírgyulaji szervezet lett a MOL Helyi Érték programjának győztese, mely félmillió forintos támogatásban részesül.

 

 

A MOL Alapítvány a helyi civil szervezetek, kezdeményezések támogatására hozta létre a MOL Helyi Érték Programot, melyre összesen 297 pályázat érkezett be. A szakmai értékelés és az alapítvány kuratóriumának döntése alapján 109 pályázat vett részt azon a közönségszavazáson, melyet április folyamán tartottak a MOL töltőállomásokon, országszerte 40 körzetben. A  nyertesek neve a vásárlók és a civil szervezetek szimpatizánsainak szavazatai alapján dőlt el, a nyertes 40 civil szervezet pedig egyenként félmillió forintos, vissza nem térítendő támogatásban részesül.

„Négy kategóriában lehetett pályázni országszerte: jövő generációja, kultúra, környezetvédelem-fenntarthatóság és társadalom. A legtöbb nyertes projekt a „Jövő generációja” és „Környezetvédelem-fenntarthatóság” kategóriából került ki. Előbbinél gyerekek, fiatalok részvételével, illetve intergenerációs programként valósul meg a pályázat, míg utóbbinál a települési vagy környéki zöld területek rendezése, parkosítás szerepel, mint cél” – mondta Apáti-Tóth Kata, a MOL Magyarország kommunikációs igazgatója.

A szavazatokért a legnagyobb verseny a gödöllői-isaszegi-veresegyházi-péceli körzetben zajlott, csak itt több mint 15.000 szavazatot adtak le a három, versenyben lévő szervezetre, de kiemelkedően aktívak voltak a szavazók Békéscsabán és Vácott is. A projektek a tervek szerint több mint 100.000 főt mozgósítanak majd, 1200 önkéntest és közel 500 közösségi szolgálatos diákot bevonva. A nyertes civil szervezetek programjaikat 2019 májusa és decembere között valósítják meg.

A győztes 40 civil szervezet listája itt érhető el: https://www.molalapitvany.hu/cikk/helyi-kozossegek

 

 

A nyertes Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei projektről:

SZABOLCSI FIATALOK A VIDÉKÉRT EGYESÜLET

SZAFI ÖNKÉNTES IFJÚSÁGI PROGRAM (NYÍRGYULAJ)

A Szafi Tanodában és Ifi klubban összesen 60 hátrányos helyzetű gyerekkel (6-18 éves korig) és családjaival foglalkoznak. A már meglévő Tündérkertbe 60 db új, őshonos gyümölcsfát telepítenek, amelyeket a tanodás gyerekek gondoznak. Négy családi programot is szerveznek a szülők aktív bevonásával. Céljuk igazi közösség kialakítása, a családon belüli és a települési értékek felfedezése, a hagyományok, a múlt tisztelete, a család összetartó erejének megmutatása, a szülők és a gyerekek sikerélményhez juttatása.