Dombokon és két keréken a Partiumban

 Dombokon és két keréken a Partiumban Bringával kalandoztunk 2019. június 8-10-ig a Kerékpárral 7 határon át! program keretében a Zöld Kerék Alapítvány csapatával Magyarországról, a Szabadság Vándorai Kárpátaljáról és a Kalandosok Céhe a Partiumból indult el a 300 km-es 3 napos kerékpártúrára.

 

 

Útjaink a Partiumi Székelyhídnál találkoztak, ahonnan népesre duzzadt csapatként bringáztunk szálláshelyünkre a termálfürdőjéről méltán híres Hegyközszentmiklósra.

A közös vacsora  elfogyasztása után megfáradt izmainkat a kellemes  vízben lazíthattuk le, vidám hangulatú beszélgetések közepette.

Másnap Nagyváradot vettük célba. Igazi kihívásokkal volt a táj tarkítva, de a látvány  a dombtetőkön mindenért kárpótolt.

A magyar történelem máig fellelhető nyomait magán viselő Nagyvárad látnivalóival lenyűgözött minket, az impozáns épületek, templomok és terek. Nem hiába nevezik a Körös-parti Párizsnak.

Dombokon és két keréken a Partiumban  Dombokon és két keréken a Partiumban

Harmadnapra ismét kánikula várt minket, izzott a levegő az aszfalt felett. A csapatunk egységgé kovácsolódott, így fájó szívvel, de a viszontlátás reményében búcsút intettünk egymásnak és újból Magyarország felé vettük utunkat. 

Az itt szerzett emlékek és  élmények soha meg nem fakuló, sőt az idő múltával mind értékesebb és élénkebb képeként fognak megmaradni mindannyiunk szívében.

                                                                                                                                 Harászi Enikő