2. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tacskó Találkozó

2019. augusztus 4-én, vasárnap ismét összegyűlnek a megye és a környék tacskói, valamint tacskókedvelői. Ezúttal a helyszín Nyíregyháza lesz, méghozzá az Erdei Tornapálya, ahol 11-től egészen 17 óráig lesznek kutyás programok.

 

 

A programok sora Mediball bemutatóval kezdődik, majd a Lógjunk Anyuval tánccsoport ad ízelítőt tudásából. Ezt követően egy kis Kalán-Ka-Land következik, aki örökbefogadójával, Czabán Bernadettel beszél majd az idősebb kutyák befogadásának esélyeiről... A kutyás versenyek a Leghosszabb Tacskók megmérettetésével kezdődnek, amelyben a Várda Fekete Gyöngye Kennel és a White Spinnel Kennel tenyésztői nyújtanak segédkezet. Délután Garaj Bernadettet köszönthetjük a színpadon, aki kutyás verseket fog szavalni a nagyérdeműnek. A mentett, illetve keverék tacskók szépségversenyét követően pedig bemutatkozik a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány és néhány örökbe fogadható eb.

Az agility bemutató résztvevői az idén a kapuit megnyitó Nyíregyházi Kutyasport Akadémia tagjai, azon belül is a Unity of Diversity in Agility, azaz a változatosság egysége az agilityben csapat tagjai, versenyzői lesznek. A rendezvény területén felállított mini agility pályán ráadásul  egész nap kipróbálhatják magukat a gazdik, illetve kutyáik. Várhatóan kettő órakor kerül sor az egyik legcukibb számra, a kölyök tacsi szépségversenyre, amelyet A Nyíregyházi Mentőkutyás Egyesület engedelmes és trükk bemutatója követ majd. Végül a felnőtt tacskók is megmérettetnek, és amíg a zsűri meghozza várhatóan nehéz döntését, addig a mantrailingbe, azaz a kutyás személykövetés világába pillanthatnak be a nézők - tudtuk meg a szervező Bol-Dog.hu képviselőjétől.

Délután négy órára érdemes lesz visszatérni a tornapálya színpadához, hiszen minden versenyszámban eredményt hirdetnek, és várhatóan kiosztásra kerül a Legszebb  Nyíregyházi Tacskó különdíj is! Végül egy közös csoportképet készítenek a színpadnál, ahogy az minden tacskó találkozón szokás. A Tappancs Varázs Kutyamasszázs jótékonysági dögönyözéssel vár mindenkit, a Delcsy Kutyakozmetika képviselőjéhez pedig tanácsadással és karomvágással fordulhat bárki. A találkozó ideje alatt lesz kutyás témájú kirakodóvásár, büfé, a gyerek számára játszósarok, és az első 100 tacskó garantált ajándékot kap! Érdemes tehát kilátogatni minden tacskó szeretőnek vasárnap az Erdei Tornapályára, amelynek épségére és tisztaságára  - ahogy más napokon is - nagyon vigyázzunk!

 

Tacskó Találkozó 2019 Nyíregyháza - Erdei Tornapálya

 

PROGRAM:

 

11:00 - Köszöntő (A műsorvezető: Gáll Róbert)

11:05 - Mediball bemutató

11:30 - Lógjunk Anyuval bemutató

11:50 - Az idős kutyák örökbefogadása - Élménybeszámoló Kalánnal, a híres tacskorccsal 

12:00 - Leghosszabb Tacsi verseny és eredményhirdetése

12:30 - Garaj Bernadett: "Állati percek"

12:45 - Mentett/keverék tacskók szépségversenye

13:00 - Állatbarát Alapítvány és mentvényeinek bemutatkozása

13:30-  Agility bemutató 

14:00-  Kölyök Tacsi szépségverseny (fajtatiszta)

14:30-  A Nyíregyházi Mentőkutyás Egyesület engedelmes és trükk bemutatója

15:00 - Felnőtt Tacsi Szépségverseny (fajtatiszta)

15:30 - A Nyíregyházi Mentőkutyás Egyesület mantrailing bemutatója

16:00 - Eredményhirdetések

16:30 - Közös Csoportkép, és igény szerint Kutya-Gazdi fotózás (TündePhoto)