Mustárházas Ifjúsági csere Tokajban

A Közös Tér Egyesület június 25. és július 2. között Tokajban tartotta négy ország részvételével (Ausztria, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország) ifjúsági cseréjét „Aktív Európa” címmel. A projekt célja volt többek között, hogy a fiatalok maguk ismerjék fel az érdekképviseletben rejlő lehetőségeket, ezeknek a módszerek fontosságát. A projekt fókuszba helyezte a fiatalok kommunikációs kompetenciafejlesztését, a tapasztalatcseréket, a nemzeti és kulturális sajátosságok megismerését, összehasonlítását, az egymástól való tanulás lehetőségét.

 

 

Alapvetően széleskörű bevonást tett lehetővé, épp az eltérő szükségletek, az eltérő látásmódok megismerésének érdekében. Az Ausztriából, Lengyelországból, Szlovákiából és Magyarországról érkező fiatalok különböző workshopokon ismerkedhettek meg az érdekképviselet, a strukturált párbeszéd és az aktív részvétel fontosságával. Elsőként általánosságban beszélték át és vitatták meg mit is jelent Európában a fiatalok szemszögéből az aktív részvétel, a civil aktivitás, civil részvétel.  A hét folyamán minden egyes nap programelem volt a disszemináció kigondolása, megtervezése, majd megvalósítása. Az elkészült alkotások, amelyek videóban, színes újságban és rádió interjúban öltöttek formát a csere utolsó napján kerültek bemutatásra a résztvevők előtt. Színes momentuma volt a hétnek a polgármester választás, mely minden mozzanatában megegyezett egy hagyományos választással. Volt kampány, programtervezés és bemutatás, nyilvános vita és végül természetesen szavazás, ahol megválasztották Tokaj „új polgármesterét”. Szó esett a különböző országokból érkező fiatalok helyi közösségeiről, önkéntességben való szerepvállalásairól is, mely alapját képezte egy képzeletbeli közösség megalkotásának is. De fontos eleme volt a hétnek az önismereti különböző szituációs játékok is, hisz ezáltal a fiatalok jobban megismerték önmagukat, csoportban betöltött helyüket, szerepüket egyaránt.

 

 

Az ifjúsági csere azonban nem csak az ismeretátadásról, tájékozódásról és tanulásról szól, hanem arról is, hogy a különböző kultúrákból érkező fiatalok jobban megismerjék egymást, így ezt a célt szolgálta többek között a tokaji bortúra, a városnézés, majd az erre épülő city rally, a közös strandolás, és az interkulturális gasztro estek is. Célunk volt többek között, hogy a fiatalok közéleti aktivitása és társadalmi részvétel iránti igénye növekedjen, igaz ez csak a későbbiekben derül majd ki, de a hét folyamán olyan alapokat szerezhettek a fiatalok, amelyek segítségével konkrétumokban is megnyilvánulhatnak célkitűzésink.