Nyíregyháza még mindig kedvező választás ingatlapiaci szempontból

Az elmúlt években magasat ugrottak a hazai ingatlanárak, így történt ez Nyíregyházán is. Az emelkedő tendencia 2019-ben továbbra is folytatódott, Nyíregyháza idei évének első félévét elnézve pedig úgy tűnik, hogy az árak szinte ugyanolyan léptékben emelkedtek, mint a korábbi évek első féléveiben.

 

 

 

Még mindig emelkednek a lakásárak Nyíregyházán

 

Az idei évben a nyíregyházi ingatlanpiacon tovább drágultak az árak, akár a családi házakat, akár lakásokat nézzük. Az egyes ingatlan típusok között azonban szemmel is jól látható különbség van az átlagos négyzetméter árak és a drágulásuk mértéke között is. Míg a lakáspiacon idén 11 százalékot emelkedtek az átlagárak, addig a családi házak esetében átlagosan csak 5 százalékkal került többe egy négyzetméter júniusban januárhoz képest.

 

 

 

Nagy a differenciáltság Észak-Magyarország ingatlanpiacán

Észak-Magyarországot tekintve egészen nagy különbségeket fedezhetünk fel az átlagos négyzetméter árakban. Az általunk vizsgált nagyvárosok között idén júniusban a legnagyobb eltérés – 314 ezer forint négyzetméterenként - Salgótarján és Eger téglalakásainak átlagáraiban volt. A panellakások esetében pedig Salgótarján és Nyíregyháza között volt a legnagyobb különbség az átlagárakban idén júniusban, ez 200 ezer forintos differenciát jelent.
Szintén Salgótarjánban lehetett legolcsóbban, csaknem 100 ezer Ft/m²-es átlagáron hozzájutni a családi házakhoz a júniusi átlagos négyzetméter árak alapján a vizsgálatunk alá vett nagyvárosok tekintetében. Ekkor Miskolcon kis híján 200 ezer Ft/m²-es átlagárral lehetett számolni a házak esetében. Nyíregyházán és Egerben pedig átlagosan 240-260 ezer forintos áron kínálták a családi házak egyetlen négyzetméterét az idei év júniusi hónapjában.

 

 

Sokban különböznek az Észak-Alföld ingatlanárai is

2019 júniusában az Észak-Alföld általunk vizsgált nagyvárosai között és Debrecen emelkedik ki. Itt a családi házak átlagos négyzetméter ára 335 ezer Ft/m², a téglalakásoké 540 ezer Ft/m², a panellakásoké pedig 445 ezer Ft/m² volt.
Debrecenhez képest Nyíregyházán alacsonyabb árak mutatkoztak az ingatlanpiacon idén júniusban. A Nyíregyházán eladásra kínált családi házak átlagosan 90 ezer forinttal, a téglalakások átlagosan 210 ezer forinttal, a panellakások átlagosan 140 ezer forinttal kerültek kevesebbe négyzetméterenként, mint Debrecenben.
Szolnokon Nyíregyházánál is olcsóbban lehetett hozzájutni a családi házakhoz és a panellakásokhoz az idei év első nyári hónapjában. Szolnok téglaépítésű lakásainak egyetlen négyzetmétere viszont 80 ezer forinttal többe került a nyíregyházi téglalakásoknál idén júniusban.

 

 

Munkaerőhiánnyal küszködik a hazai lakáspiac
A magas négyzetméter árak ellenére nem lankad a kereslet az új építésű lakások iránt. A piaci kínálat azonban nem tud lépést tartani a felmerülő igényekkel a munkaerőhiány miatt, ami egyre nagyobb problémát jelent. A hiány következménye, hogy egyre később kerülnek átadásra a lakások, hiszen az építkezések a megfelelő létszámú munkások nélkül folyamatosan lassulnak.
További gondot okoz a jelenség a tekintetben is, hogy a kivitelezők és a megrendelők között gyakran árviták alakulnak ki. Amennyiben a felek nem rendelkeztek erről korábban a vállalkozási szerződésben, akkor abban az esetben a megrendelőt jogszabályok védik. Ha valakit érint a csúszás sérelme, az a Budapesti Békéltető Testülethez, illetve Teljesítésigazolási Szakértői Szervhez fordulhat.