A huszonnegyedik órában…

 A Váci Mihály Társaság Kulturális Egyesület alapító-elnökeként Váci Mihály halálának közelgő 95. évfordulója apropóján bizonyos fokig felhatalmazva érzem magam, hogy a következő dolgokra felhívjam a figyelmet és megnyilvánuljak nemcsak annak okán, hogy Váci Mihály városunk, Nyíregyháza szülötte, irodalmi életünk egyik meghatározó prominense, de ezen is túl, mert korábbi aktív életének figyelemmel kísérője és részese is lehettem. (Stick Gyula írása)

 

 

Családjának úgymond befogadott „gyermeke” voltam. A jósorsom 1961-66 között vezérelt hozzájuk, az akkori állami gondozásból frissen kikerülve Váci Mihály szülei fogadtak védőszárnyaik alá. Váci édesanyja, Zsuzsika néni és édesapja, Miska bácsi úgy bántak velem, mintha a családjuk tagja lettem volna. A későbbiekben Zsuzsika néni a „Legyen munkátokon áldás!” c. életrajzi könyvének megjelentetése alkalmával úgy dedikálta számomra a művét, hogy „Mostoha fiamnak és családjának” szeretettel ajánlja az írásban megjelent élettörténetét. Ezúton is ajánlom e csodálatos és tanulságos, de talán még a jövőbe mutató élettörténetet az olvasó figyelmébe.

Akik nyomon követték vagy követhették Váci Mihály írói-költői életútját és szerették, tisztelték kiállását a szegény és elesett emberek sorsa iránti megnyilvánulásait, az akkori ifjúság érdekében tett javaslatait, intézkedéseit, azok tudhatják, hogy az általam említett időszak volt Váci legaktívabb, az alkotói munkájában legtermékenyebb periódusa. Ez idő tájt kapta a Kossuth-díjat, de kétszeres József Attila- és SZOT-díjat is odaítéltek irodalmi munkássága elismeréséül. Közéleti tevékenységét főként országgyűlési képviselőként fejtette ki, de sokat tett az ifjúság kulturális felemelkedéséért, a tanyai gyermekek esélyegyenlőségét célzó kollégiumi gondolat térnyeréséért. 1970-ben, Hanoiban bekövetkezett halála utáni években posztumusz díszpolgári címet adományozott részére az akkori nyíregyházi városvezetés. Hanoiban a magyar parlament kulturális delegációjának tagjaként vett részt, de érdekessége e ténynek, hogy az akkor dúló, vietnami háború egyetlen magyar halottja, bár az igaz, hogy nem fegyverrel a kezében halt meg, a költőnek azonban toll a fegyvere.

Mint írásom elején jeleztem, Váci Mihály író-költő 1970-ben, az édesapja 1977-ben, az édesanyja 1988-ban, a testvéröccse, András – aki ikerként született, és miután ikertestvére, László születésekor meghalt, ezért a család az életben maradt Andrást Lacinak hívta, hogy legalább az emléke fennmaradjon – 1989-ben hunyt el. Így – mivel sem Váci Mihálynak, sem testvérének, Lacinak házasságukból utódjuk nem született – a történelem forgószínpadáról a Váci név teljesen kiíródott. Misu az irodalmi életben, Andris a festészet területén országos, de határainkon túli hírnévre tett szert.
Váci Mihály felesége, Juhász Mária irodalomtörténész, míg András felesége, Pintér Éva híres gobelinművész volt és Andrással közös kiállításokat is rendeztek.

Hivatkoztam írásomban arra a tényre, hogy Zsuzsika néni családtagként kezelt, hiszen mondhatni 1966-ban az Ő segítségével és támogatásával nősültem meg. Ezek a körülmények inspiráltak, motiváltak elsősorban arra, hogy idős koromban létrehozzam a Váci Mihály Társaság Kulturális Egyesületet, mert az érzelmi kötődésem a családhoz így jobban megérthető, emellett nem tudtam elfogadni mind a mai napig, hogy Váci Mihály író-költő irodalmi életben betöltött szerepe napjainkban - az én megítélésem szerint - nincs a rangján, helyén kezelve.
Neve alatt hosszú éveken keresztül országos szavalóversenyek megtartására is sor került, de magyar irodalmi érettségi tétel is volt a munkássága. Megjegyzem, hogy az utóbbi években a magyar irodalomban betöltött szerepe vegyes megítélésű, hiszen a frissebb kiadású irodalmi lexikonok még a nevét sem említik meg.
Érdekesség talán az is, hogy a Britannica Hungarica 2015-ös kiadásának magyar nyelvű változata foglalkozik Váci Mihály életével, munkásságával. Így ebben az esetben is igaz lehet az a mondás, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában.

Miután a Váci család minden egyes tagja elhalálozott, az érzelmi kötődésem arra késztetett, hogy ameddig csak lehet, fenntartsam Váci Mihály írói-költő munkásságának emlékét, irodalmi életünkben betöltött nimbuszát. Bár az igaz, hogy erre kötelezettséget vállaltak az akkori városvezetők és a kulturális élet prominensei is, hiszen az akkori tanács és a későbbi jogutód polgármesteri hivatal Váci néni Eötvös utcai evangélikus szeretetotthonban történő elhelyezése okán megvásárolta a Bartók Béla u. 32. sz. alatti ingatlanát, azzal a kikötéssel, hogy ott múzeum vagy emlékszoba kerül majd kialakításra Váci Mihály emlékére. Ebben közbenjárásomat kérte az akkor még Nyíregyházára rendszeresen hazalátogató Váci András. Felkérésének megfelelően megkerestem a megye akkori első számú vezetőjét, Bánóczi Gyulát, aki illetékességből a város tanácselnökéhez irányított. Így vásárolta meg a város tulajdonába az ingatlant. Váci néni – miután bekerült a szeretetotthonba -, a lakásában található bútorokat, értéktárgyakat, relikviákat felajánlotta a leendő emlékszoba kialakításához vagy a múzeumhoz, mely tárgyak halála után leltárilag a Jósa András Múzeumba kerültek.

A Manda bokori általános iskolában, ahol a költő egykor tanítói pályáját kezdte, Váci Mihály emlékszobát alakított ki a város 1983-ban. Az épület állagromlása miatt, -egyházi tulajdonban van jelenleg is - szükségessé vált az emlékszoba-felújítás, állagmegóvás, az ott kiállított anyagok így a Váci Mihály Művelődési Központba kerültek. Ezeknek az anyagoknak a további sorsa ismeretlen, csakúgy, mint a Jósa András Múzeumba került tárgyaké. Bár mindkét ingatlanra márvány emléktábla került, a Bartók B. utcai családi házat a város később bérbe adta és – érthetetlen módon – szándéka és ígérete ellenére a mai napig nem alakított ki emlékszobát vagy emlékmúzeumot Váci Mihály tiszteletére. (Időközben az ingatlan magántulajdonba került, értékesítve lett.) Az eredeti, jelenlegi Szeder utca 59. szám alatti szülőháza sem kerülte el úgymond dicstelen sorsát, -melynek tényét Ratkó József író-költő barátja versében nehezményezett is – de tény, hogy a korábban ott elhelyezett megemlékező márványtáblát a jelenlegi tulajdonos kérésére leszerelték. (Jelenleg az egyesület irodájában található.)

Minden település büszke szokott lenni nagyjaira, híres szülötteire, hiszen az történelmi múltja részét képezi. Nyíregyháza szobrot emelt Váci Mihálynak, utcát és közintézményt nevezett el róla, a város területén 8 emléktábla van jelenleg elhelyezve. Turisztikai szempontból azonban fontos volna, hogy a rendelkezésre álló Váci-anyagokat a nagyobb nyilvánosság számára kiállítsák, ily módon az ország más részeiből érkező érdeklődők számára is közkinccsé tegyék.

Egyesületünk túrakönyvében az országban fellelhető 25 Váci-emlékhelyet jelölt meg, mely túrakönyvet terveink szerint a 95. születésének évfordulója kapcsán – a Váci Mihály Kulturális Központtal közösen – ismételten megjelentetünk. Végezetül Baranyi Ferenc író-költő –Váci Mihály patronáltja és felfedezettje, a „Tejért s mézért” c. Váci Mihály emlékére írott versének záró soraival búcsúzom, mely így hangzik:

 

„Hát mit akartok tőle még?
Próbálgatta a lehetetlent.
S nem szegte meg azzal, hogy elment
az érkezés ígéretét.”

 

Stick Gyula
Váci Mihály Társaság Kulturális Egyesület (Nyíregyháza)
alapító-elnök