Nyáry Krisztián a Bencs Villában
Nyáry Krisztián író, irodalmár, kommunikációs szakember, a Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója lesz a Bencs Villa vendége november 26-án, 17.30-tól. Az est során bemutatjuk Életemnél is jobban – 115 újabb szerelmes levél és történet című új kötetét is.
Nyáry Krisztián 2012-ben kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és költők szerelmi életéről szóló írásait, amelyek rövid idő alatt nagy népszerűségre tettek szert. A posztok alapján a Corvina Kiadónál megjelent Így szerettek ők c. kötete, amely a 2012-es év egyik könyvsikere volt. A kötet olvasásnépszerűsítő hatása miatt 2013-ban elnyerte a Magyar Könyvtárosok Egyesülete által adományozott Fitz József-könyvdíjat, és XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál irodalomtanárokból álló zsűrijének Budai-díját. Az irodalomtörténészek közül azonban többen kritikájuknak adtak hangot a könyv bulvárjellege miatt. Azóta több kötete jelent már meg, a legújabb, az Életemnél is jobban – 115 újabb szerelmes levél és történet című ebben a hónapban.
A házigazda Kováts Dénes eddig megjelent köteteiről, kommunikációról és kreatívságról, és természetesen a mostani, még nyomdaillatú kötetéről is kérdezi vendégét.
Nyáry Krisztián a szentes Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatára járt, majd a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom – művészettudomány szakos hallgatója volt, 1995-től ugyanitt egyetemi tanársegéd, kutatási területe a XIX. század első felének magyar költészettörténete. 1994–1998 között a Szépliteratúrai Ajándék c. irodalmi folyóirat szerkesztője. 1996-tól ezzel párhuzamosan a budapesti Főpolgármesteri Hivatalban sajtóreferens, 1997-től sajtófőnök. 2000–2001 között a Marketing Centrum Országos Piackutató Intézet cégvezetője, majd 2001–2005 között az amerikai–magyar Sawyer Miller Group stratégiai kommunikációs cég vezető tanácsadója. 2002–2006 között a Magyar Public Relations Szövetség elnökségi tagja. 2006–2010 között kommunikációs igazgatóként ismét a Főpolgármesteri Hivatalban dolgozott, 2010 óta a Public Republic Group kommunikációs tanácsadó cég ügyvezető partnere. 2015. április 1-jétől a Magvető Könyvkiadó és az Athenaeum Kiadó igazgatója, jelenleg (2016. július 1-jétől) a Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója.
Jegyek korlátozott számban még kaphatók:
Móricz Zsigmond Színház Szervező- és Jegyiroda
Nyíregyháza, Országzászló tér 6. Tel.: 06-42/507-006, 06-20/233-2926 (csak hétköznap)
Bencs Villa, 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 54. Tel.: 06-20/461-4551 (hétfő és csütörtök kivételével minden nap)
Online: http://www.moriczszinhaz.hu/p/online-jegyvasarlas.html
(A kép forrása: Nyáry Krisztián facebook oldala)

A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 







