III. Nyírségi Disznótoros Fesztivál és XIX. Nemzetközi Böllérverseny
Február 22-én és 23-án újra disznótoros fesztiváltól lesz hangos a Sóstói Múzeumfalu. A böllérversenyre az ország különböző pontjairól érkeznek csapatok Nyíregyházára, köztük határon túli résztvevők is, többek között Erdélyből és a Felvidékről. A jelenlegi állás szerint 20 csapat méretteti meg magát, akik 15 ezer adag ételt kínálnak majd kóstolásra.
A rendezvényre látogatók végigkövethetik a húsfeldolgozás teljes folyamatát, a szúrástól a kolbász töltéséig. Szombaton a böllérek és segítőik által készített hagymás sült vért, hurkát, kolbászt, toroskáposztát és a legkülönfélébb disznótoros finomságokat kóstolhatják meg a vendégek. Vasárnap kocsonyával, levesekkel, frissensültekkel és sok egyéb finomsággal bővül a gasztronómiai kínálat. A fesztiválon lesz csilievő verseny, farsangi mulatság, a hagyományőrző együttesek mellett pedig népszerű előadók adják majd egymásnak a mikrofont. A belépőjegy és a kóstolójegy is mindössze 500 Ft-ba kerül.
A belépés 130 cm magasság alatt ingyenes.
A legjobbakat díjazzák
Az idén 19. alkalommal meghirdetett böllérversenyen a csapatmunkát, a böllérek szakértelmét, a hús előkészítését is értékeli majd a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség szakavatott zsűrije. Szombaton díjazzák a legjobb böllért, hurkát, torost, kolbászt, fogópálinkát és forralt bort, mindezeken túl pedig közönségdíjat vehet át a legnépszerűbb csapat.
Fülétől a farkáig
A rendezvény idén először kiegészül egy második nappal, amikor a csapatok a főzőtudományukat mérik össze. Bemutatják, hogy a sertéshúst milyen sokoldalúan lehet elkészíteni a „fülétől a farkáig”. A versenyt öt kategóriában – előétel, leves, főétel, menüsor, desszert – díjazza majd a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség zsűrije 11 és 13 óra között.
Szórakoztató programok
A két napos rendezvényt a gasztronómiai élmény mellett színes kulturális, szórakoztató programkínálat színesíti. A színpadon a kora reggeli óráktól egész nap zene, népdalkörök, néptánccsoportok, könnyűzenei előadók és népszerű sztárvendégek szórakoztatják a fesztiválra érkező vendégeket.

PROGRAMOK
Február 22. (szombat)
6.30 Disznóvágás
9.00 DJ Vass
Igrice Néptáncegyüttes
Érpataki Asszonykórus
12.00 Csilievő verseny (18 éven felülieknek)
14.00 és 16.00 - Zeneexpressz
Varga Viktor, Fásy Zsüliett, Apostol Együttes, Fásy Ádám és a Digitál zenekar
15.00 Böllérverseny eredményhirdetése
Február 23. (vasárnap)
8.30 Kapunyitás
DJ Vass
10.00 és 13.30 - Télűző farsangi falukerülés
10.45 Hajdú Ágota gyermekkoncertje – helyszín: a Gyulaházi Parókia
12.00 R. Kárpáti Péter műsora
13.30 MC Hawer és Tekknő
15.00 Nótár Mary
Szatmári farsang
Akik kíváncsiak rá, hogy milyen jelmezeket öltöttek magukra a szatmári falvak lakói a régi időkben, azt megnézhetik február 23-án a Sóstói Múzeumfaluban a III. Nyírségi Disznótoros Fesztivál második napján. A szabadtéri néprajzi múzeum ugyanis vasárnap rendezi meg farsangi programját, melynek leglátványosabb része minden bizonnyal a panyolai lakosok télűző farsangi falukerülése lesz. A néphit szerint a maskurások lármázásukkal, jókedvű mókázásukkal, vigadozásukkal elűzik a telet. S hogy ez biztosan így legyen, arról a Sóstói Múzeumfalu munkatársai gondoskodnak, hiszen kézműves műhelyükben zajkeltő eszközök készítésére invitálják a gyermekeket és felnőtteket. Akik szeretnének beolvadni a télűző menet tagjai közé, megtehetik, ráadásul, akik a gyulaházi parókia ajtaját farsangi jelmezben nyitják ki, a Sóstói Múzeumfalu munkatársai meglepetés ajándékkal fogadják.


Ingyenes fesztiváljárat
Az önkormányzat jóvoltából február 22-én és 23-án reggel 6 és este 6 óra között
ingyenes buszjáratok járnak majd a Vasútállomás és Sóstógyógyfürdő között, két megállót beiktatva, a Kelet Áruház (Kossuth utca) és a Sóstói úti kórház mellett.
Kóstolójegyek
A finomságokat mindkét napon 500 forintos kóstolójegy ellenében lehet majd megkóstolni. A szervezők azt ígérik, senki nem marad éhen, hiszen a megmérettetésre jelentkező csapatok 100-100 adag ételt kóstolásra készítenek. A kóstolójegyeket 9-15 óra között folyamatosan árusítják majd a múzeumfalu különböző pontjain.
Sétáló böllér-jegy
Az a látogató, aki minden csapatot meglátogat, lepecsételteti a sétálójegyét és minden csapatnál megkóstol valamit, sorsoláson vehet részt. Főnyeremény: egy hűtőszekrény

Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. mint üzemeltető ma este az alábbi közleményt hozta nyilvánosságra: "Tisztelt nyíregyházi Városlakók! Sajnálattal kell közölnünk, hogy a közkedvelt Városi Jégpályánk – az üzemeltető által folytatott műszaki felülvizsgálat eredménye alapján – az idei szezonban műszaki, valamint technikai okok miatt zárva tart.
Elindul a HOSPITALS című nemzetközi projekt, amelynek célja a mell- és nyirokrendszeri szűrések fejlesztése, valamint a lakosság egészségtudatosságának növelése a magyar–ukrán határ menti térségben.
Lepje meg szeretteit karácsonykor a négy előadást tartalmazó VIDÁM színházbérlettel, és ajándékozzon közös színházi élményt. A VIDÁM bérlet megvásárlásával felhőtlen szórakozásban lehet része 2 nagyszínpadi: az Aranylakodalom, a Ne most, drágám!, 1 Krúdy Kamara: Az öldöklés istene és 1 Rózsakert Szabadtéri Színpadi produkción: A Riviéra vadorzói című előadáson.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 







