A boldogság tanulható
A Bencs estek keretében a Női Szalon vendégei olyan hazai véleményformálók, akik saját területükön társadalmi bázist építettek tudásuk, humoruk vagy épp lehengerlő egyéniségük és tehetségük erejével. Nem volt ez másként kedd este sem, hiszen Dr. Móré E. Csaba a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Felnőtt Pszichiátria osztályvezető főorvosával beszélgetett a műsorvezető dr. Körtvélyfáy Eszter.
Arra keresték a választ, hogyan élhetjük meg saját boldogságunkat és milyen mérgező viselkedésmintákkal érdemes végleg leszámolni.
Dr. Móré E. Csaba elmondta, a világ legrégibb magatartás- és viselkedéskutató intézetének tavalyi jelentése alapján a magyarok a 62. helyen állnak a világ boldogságrangsorában. Szerinte harcos, kemény, küzdő nép vagyunk. Még mindig tartja magát az a nézet, hogy erősnek kell lenni, egyedül kell szembenézni a problémákkal. Nem szívesen kérünk segítséget, egyfajta tabut jelent terápián részt venni. Pedig Nyugat-Európában és az USA-ban teljesen természetes dolog és nem szégyen pszichológushoz fordulni.
A főorvos szerint el kell hinnünk, hogy mindannyiunk egy-egy csoda és a boldogság igenis tanulható. „Például miért nem hálaadással kezdjük a napot?”- kérdezte a közönséget. „Addig ki sem szabad kelni az ágyból, amíg nem találunk öt dolgot, amiért hálásak lehetünk.”
Kitért arra is, hogy mindent IQ-ból akarunk irányítani pedig az EQ sokkal fontosabb ahhoz, hogy harmóniában éljünk egymással.

Végül a boldogság 5 elemét is megosztotta az érdeklődőkkel, melyek a következők:
- Amit teszünk, azt élvezettel tegyük.
- Ne rohanjunk, mélyüljünk el.
- Emberi kapcsolatokban inkább a minőségre és ne a mennyiségre koncentráljunk.
- El kell hinnünk, hogy értelme van a létezésünknek.
- Célokat kell kitűzni magunk elé.
Ezen az estén ismét a közös gondolkodásnak, a közérdekű témáknak és a jó hangulatnak szentelték az időt a Bencs Villában, ahogy teszik ezt jövő héten is, amikor Lackfi János lesz a Női Szalon vendége.

A Rózsakert Szabadtéri Színpad nyári programsorozatának befejezésével és a jubileumi 25. VIDOR Fesztivál zárása után pár nappal tartotta a Móricz Zsigmond Színház hagyományos évadnyitó társulati ülését.
Jeles eseményt ünnepel hamarosan Nyíregyháza: idén huszonötödik alkalommal rendezi meg a Móricz Zsigmond Színház és a Nyíregyháza MJV Önkormányzata a VIDOR Fesztivált, a régió legnagyobb, legrangosabb kulturális rendezvényét. A VIdámság és Derű ORszágos Seregszemléje augusztus 21-től augusztus 29-ig gazdag színházi és zenei kínálattal, vidám, ünnepi pillanatokkal várja a közönséget. A város főterén fellép például Demjén Ferenc, a Follow the Flow, Nagy Bogi, valamint a Csík zenekar Presser Gáborral és Karácsony Jánossal.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2026. május 15. és július 15. között hajtja végre az Agrárium 2026 elnevezésű mezőgazdasági gazdaságszerkezeti összeírást. Az országjáró körút következő állomásaként a Hivatal szakemberei Nyíregyházán a térség mezőgazdaságának helyzetéről, kiemelten a gyümölcstermesztés szerepéről és versenyképességéről tartottak sajtótájékoztatót. Az Agrárium 2023 adatai szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye az ország egyik legjelentősebb gyümölcstermesztő térsége.
A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
2026. június 13-án, szombaton rendezték meg az V. Jótékonysági FÓKUSZBAN A MÓKA Kutyás Versenynapot Nyíregyházán, a Guido Lovasparkban. A kutyás programot a FÓKUSZ Mentő- és Segítőkutyás Egyesület szervezi minden évben, melynek célja egy kötetlen, baráti hangulatú, sok nevetéssel tarkított nap, amivel az egyesület kutyáinak képzését támogathatják az érdeklődők.
2026. május 30-án, szombaton várták a gyerkőcöket (és persze szüleiket) az Állatbarát Alapítványnál. A menhelyen sok színes programmal készültek a Gyereknap alkalmából, de a legfontosabb, hogy ilyenkor az állatotthon legtöbb kutyusa el tud menni sétálni és egyéni figyelmet kap.
2026. május 2-án, szombaton került megrendezésre a
Két házaspár találkozik, hogy civilizáltan megbeszéljék gyermekeik iskolai verekedését. De amit eleinte értelmes beszélgetésnek szánnak, hamar groteszk, komikus vagdalkozásba torkollik. Hol a szókimondó őszinteséget, hol a politikailag korrekt előzékenységet viszi túlzásba valaki, míg végül egyformán ijesztő szörnyetegekké válnak mind. Lassan fény derül a civilizált viselkedéssel leplezett morális káoszra, képmutatásra és a kapcsolati problémákra. A magyar származású Yasmina Reza világhírű darabja feszes ritmusával, pengeéles dialógusaival, mesterien leplezi le a jólneveltség álarcát viselő felnőttek ösztönös indulatkitöréseit, miközben sziporkázó színészi játékra ad lehetőséget.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
Kutyakozmetika 







