Koronavírus - Védelmet kérnek a BKV-sofőrök

Egy esetleges karanténra szóló pontos forgatókönyvet, a járvány elleni hatékony védelmet is kér a BKV sofőrök számára a fővárosi közlekedési cégnél működő két szakszervezet.

 

 

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet az utasokkal való közvetlen érintkezés elkerülése érdekében mielőbb felfüggesztené a járműveken való jegyvásárlást, s eközben elvárja, hogy minél több vezetőfülkés buszt, villamost küldjön forgalomba a cég, mert ezekben némileg el lehet különíteni a tömegtől a sofőröket. Az EKSZ azt is tudni akarja, kapnak-e teljes fizetést azok az egészséges sofőrök, akik karantén miatt hetekig nem tudnak majd dolgozni.

Mivel a koronavírus terjedése miatt egyre aggasztóbb hírek érkeznek, az Egységes Közlekedési Szakszervezet és a Közlekedési Alkalmazottak Polgári Szakszervezete közös levélben kérte fel a BKV vezérigazgatóját, Bolla Tibort, hogy a legszigorúbb óvintézkedés bevezetésével próbálja megvédeni a fertőzéstől a járművezetőket – közölte Naszályi Gábor. Az EKSZ elnöke szerint ebben a helyzetben a védekezésre, a megelőzésre kell helyezni a hangsúlyt, ami egyébként nemcsak feladata, hanem kötelessége is a munkáltatónak. Az ügyben a két aláíró szakszervezet hivatalosan is konzultációt kezdeményezett. A majdani egyeztetésen a szakszervezetek azt is tudni akarják, van-e a cégvezetésnek vagy a tulajdonosnak – fővárosi önkormányzat – karantén idejére szóló részletes forgatókönyve. Tudják-e az illetékesek például azt, hogy miből fognak megélni azok a sofőrök, akik egy esetleges zárlat elrendelése miatt hetekre kiesnek a munkából? A dolgozók tisztán akarnak látni: karantén idejére táppénzt vagy teljes bért kapnak, s mi lesz a havi keresetük jelentős részét kitevő pótlékokkal. Naszályi attól tart, hogy a BKV-nak nincs ilyen helyzetre való intézkedési terve.

Az érdekvédők álláspontja szerint a cégnek a biztonságos munkakörülmények megteremtése érdekében megfelelő védő-, fertőtlenítő és különféle higiéniás eszközöket kell biztosítania a munkavállalók számára. A szakszervezetek javasolják a járművek folyamatos, megfelelő fertőtlenítését úgy, ahogy azt a MÁV-nál is teszik a szerelvényekkel. Naszályi szerint a biztonság kedvéért el kell halasztani a nem létfontosságú nagy létszámú oktatásokat, s fel kell függeszteni a járműveken való jegyértékesítést. Utóbbit azért, hogy csökkentsék a közvetlen érintkezést a sofőr és utasok ezrei között. Az EKSZ ezúttal is „visszasírja”a BKK kezdeményezésére megszüntetett sofőrfülkéket, amelyeknek most, járvány idején különösen fontos szerepük lenne, hiszen elkülönítené a járművezetőket az utasoktól. Az egyeztetést szorgalmazó két szakszervezet elvárja, hogy a járvány lefújásáig a cég elsősorban olyan járműveket küldjön forgalomba, amelyekben még van fülke.

Az EKSZ egy olyan munkabizottság felállítását is kezdeményezi, amely nemcsak összefogja a szükséges tennivalókat, de ellenőrzi is azok teljesítését, s azt is, hogy a munkavállalók megkapják-e a szükséges írásos tájékoztatókat egyebek között arról, mit kell tenni karantén meghirdetése esetén, s azt is, hogy milyen illetményt kapnak ez időre a munkából kivont dolgozók – magyarázza Naszályi.

A szakszervezetek arra is kíváncsiak, hogy eddig milyen óvintézkedéseket tett a cégvezetés, s járvány idejére milyen további havária terve van. Az érdekvédők remélik, hamarosan egyeztethetnek a vezérigazgatóval az intézkedési terv részletei mellett arról is, hogy mennyi pénz jár majd a lezárás miatt a munkából kivont dolgozóknak.