Nyíregyházi sajtóközlemény a koronavírussal kapcsolatban

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere az alábbiakról tájékoztatja a lakosságot: Hivatalos szervek megerősítették, hogy az utóbbi három, igazoltan koronavírussal fertőzött személy egyike nyíregyházi lakos, akit már elszállítottak a kijelölt fővárosi kórházba. Az országos tisztifőorvos által kiadott eljárásrendnek megfelelően ez esetben is haladéktalanul megkezdődött a járványügyi vizsgálat és kontaktkutatás, amelyet a járványügyi hatóságok a rendőrséggel együttműködve végeznek.

 

 

 

A védekezés a március 11-én kihirdetett rendkívüli jogrend bevezetésével, a veszélyhelyzet kihirdetésével új szintre lépett. A Kormány a veszélyhelyzet elhárításáért felelős kormánytagként a miniszterelnököt jelölte ki. A veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedésekről a Kormány, kormányrendelet útján intézkedik.
Összhangban a Kormány eddig megtett intézkedéseivel az önkormányzat a vírus terjedésének és a betegségek megelőzésének érdekében számos intézkedést tett az elmúlt időszakban.

Minden intézkedésünkkel azt a cél tartjuk szem előtt, hogy a járvány ne terjedjen el széles körben városunkban.
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a kulcsfontosságú városi közszolgáltató cégek pandémiás tervet készítenek a városi közszolgáltatások folyamatos fenntartása érdekében.
Nyíregyházán jelenleg a közszolgáltatások, az egészségügyi szolgáltatások, köztük az alapellátás, az orvosi ügyelet zavartalanul működnek.
A Jósa András Kórházban látogatási tilalom van érvényben és felkészültek a betegek fogadására. Elkötelezett és nagy szakmai tudással rendelkező orvosok, nővérek és háttérszolgáltatást nyújtók biztosítják azok ellátását, akik esetleg érintetté válnak a fertőzéssel. Valamennyi egészségügyi dolgozó eddig végzett és a jövőben rájuk váró áldozatos munkájáért köszönettel tartozunk.

A városban a kereskedelmi üzletek nyitva tartanak.
A közbiztonságról a rendőrség továbbra is gondoskodik. Az esetleges egyéni karantén elrendeléséről és fenntartásáról a járási tisztiorvosi szolgálat gondoskodik.
Az önkormányzat szigorúan betartatja saját intézményrendszerében az óvintézkedéseket.
A 100 főnél nagyobb beltéri és az 500 főnél nagyobb kültéri rendezvények megtartása továbbra is tilos.
A Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztálya írásban értesítette a 100 fős vagy annál nagyobb befogadóképességű vendéglátóhelyek, szórakozóhelyek üzemeltetőit a rendezvénytartási tilalomról.

A rendezvénytartási tilalommal összefüggésben felhívjuk a figyelmet, hogy azok betartása a szervezők felelőssége, de kérjük a lakosságot is, hogy a veszélyhelyzet időszakában kerüljék a nagy létszámú szórakozóhelyeket.

A tilalom érinti az anyakönyvi események közül a házasságkötéseket is, így a Polgármesteri Hivatal felvette a kapcsolatot mindazon jegyespárokkal, akik az elkövetkezendő 15 napon belüli időpontra jelentkeztek be házasságkötésre. Őket arra kérik, hogy legfeljebb 12 fős kis családi esküvőkön mondják ki a boldogító igent vagy a házasságkötés időpontját helyezzék át.

A városi fenntartású kulturális intézmények, mint a Móricz Zsigmond Színház, a Váci Mihály Kulturális Központ és a Krúdy Gyula Art mozi rendezvényei, előadásai elmaradnak, a sportrendezvények zárt kapuk mellett kerülnek megrendezésre. A Jósa András Múzeum, a Kállay Gyűjtemény és a Sóstói Múzeumfalu nem fogad csoportos látogatókat.
Az Önkormányzat szükség esetén segítséget fog nyújtani az olyan házi karanténba helyezett személyeknek az alapvető élelmiszerekkel, gyógyszerrel való ellátásában, akik egyedül élnek és nincs a környezetükben olyan hozzátartozó vagy segítő, aki ezek beszerzését megoldaná.

Minden olyan intézkedést megtettünk óvodáink és bölcsődéink irányába, amelyet a védekezés és az óvintézkedések megtétele érdekében szükségesek, az ehhez szükséges útmutatók eljutottak minden saját fenntartású intézményünkbe, amelyekkel a kapcsolattartás folyamatos.
Polgármesteri döntés értelmében minden bentlakásos önkormányzati fenntartású intézmény lakóinak C vitamint juttatunk el. Erre, és az intézményi védekezés eszközeire rendelkezésre áll az elkülönített pénzügyi forrás.

A Polgármesteri Hivatal arra kéri az ügyfeleket, hogy az elektronikus ügyintézést részesítsék előnyben az ügyfélszolgálat személyes felkeresése helyett, ugyanez vonatkozik mindazon önkormányzati cégekre, ahol az elektronikus ügyintézés és kapcsolattartás biztosított.
Az önkormányzat megkereste a Volánbuszt, hogy az utasok és járművezetők egészségének védelmében, az első ajtón való felszállás kötelezettségét, valamint az autóbuszon történő jegyértékesítést visszavonásig függesszék fel, és gondoskodjanak az utasterek fokozott fertőtlenítéséről.

Ismételten felhívjuk a lakosság figyelmét a helyzet higgadt és felelősségteljes kezelésére, a személyi higiéné, kézmosás fontosságára és arra, hogy különösen kerülendő az érintkezés lázas betegekkel vagy olyan hozzátartozókkal, akik fertőzött területről érkeztek. Fontos, hogy ha a tünetek jelentkeznek, akkor nem személyesen, hanem telefonon kell jelentkezni a háziorvosnál vagy ha a háziorvos nem érhető el, az orvosi ügylet telefonszámán. A kijelölt felelős szakemberek folyamatosan figyelemmel kísérik az eseményeket és minden változásról, esetleges újabb intézkedésről azonnali tájékoztatást adnak.

A nemzeti ünnephez közeledve emlékeztetek minden nyíregyházit arra, hogy nemzeti zászlónk színei ebben a helyzetben is üzennek minden magyarnak: a piros az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a reményt szimbolizálja. Kérem, hogy legyenek erősek, bízunk abban, hogy városunk a vezetői és polgárai összefogásával és fegyelmezettségével megbirkózik az előttünk álló időszak kihívásaival.

Dr. Kása Brigitta
aljegyző, az operatív munkacsoport vezetője