A végéhez közeledik a Kállay-kúria fejlesztése

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata a Modern Városok Program keretében valósítja meg 400 millió Ft összegű forrásból „A nyíregyházi Kállay-kúria fejlesztésének 2. üteme” című projektet. Dr. Kovács Ferenc polgármester május közepén helyszíni szemlén tekintette meg a Kállay-kúria, másnéven Kállay-ház 2. ütemben felújított szárnyát, valamint a Kállay Gyűjtemény a beruházás 1. ütemében felújított főépületbe „költöztetésének” folyamatban lévő munkálatait.

 

 

A projekt keretében a Kállay-ház I. ütemben már felújított főépületéhez nyaktaggal kapcsolódó 1959-ben épített emeletes, lapostetős, az utóbbi időben üresen álló épület felújítása történt meg, amelyben várostörténeti kiállítás, konferenciaterem és multifunkciós tér létrehozása is megvalósul a következő időszakban. A felújított épületrész mellett újjáépült a történelmi épülethez a korabeli fotók tanúsága szerint a nyugati oldalon csatlakozó nyitott kétszintes árkádsor is.

A projekt kivitelezési munkálatai befejeződtek, a belső udvarban megtörtént a környezetrendezés, a parkolók és a csapadékvíz elvezető rendszer kialakítása, a műszaki átadás-átvételre a napokban került sor. A projekt hátralévő időszakában az eszközök beszerzése és a kiállítás berendezése zajlik majd. A földszinti várostörténeti kiállítás interaktívan mutatja majd be a város fejlődésének történetét. Az emeleten több korcsoport kiszolgálására alkalmas konferenciaterem és egyben multifunkciós tér lesz berendezve, amely a szabadidő hasznos eltöltését szolgálja. A fejlesztés eredményeként a Kállay-ház főépületében méltó helyére kerül a Kállay Gyűjtemény.

Támogatás összege: 400 000 000 Ft
Támogatás forrása: Modern Városok Program
A projekt fizikai megvalósításának tervezett ideje: 2018. szeptember 17. – 2020. június 30.

Egy másik projekt keretében folyamatban van az egykori Helyőrségi Művelődési Otthon felújítása is, mely a beruházást követően a Szindbád nevet kapja, ahol Színháztörténeti Múzeum, 3D-s mozi, pódiumszínpad és bisztró is működik majd. Emellett idén megvalósul a Benczúr-Bessenyei terek körüli utak és járdák felújítása is, teljessé téve a park és környezetének megújulását. A megvalósuló fejlesztések révén új, modern, mai kornak megfelelő kulturális negyeddel bővül Nyíregyháza belvárosa.

Fotó: Trifonov Éva