Tölts minőségi időt a gyermekeddel!

Bűntudatod van, mert nem tudsz ugyanannyi időt tölteni a kisebb gyermekeiddel, mint a nagyobbal? Úgy érzed, hogy alig foglalkozol velük? Hidd el nekünk, ezt csak te érzed így, ők pedig még egymást is pátyolgatják.

 

 

 

Az első gyerek és a többiek
 

A legtöbb esetben a szülők az első gyermek születésével élik meg leginkább azokat az érzéseket, amik hozzátartoznak a szülővé váláshoz. Ez így is van jól, de később óhatatlanul is hiányérzetük lesz, hogy a kisebbek babakorában már inkább rutinból teszik a dolgukat. Az elsőnél az egész rokonság tudta, hogy kijött a foga? A második, harmadik esetében ezt maximum megemlíted egy beszélgetés során.
 

A legnagyobbnál szenzáció volt, hogy szobatiszta lett? A többeknél már csak a fellélegzés maradt, hogy végre vége a pelusos időszaknak.
 

Szemmel látható, hogy a kettő között óriási különbség van, de ez mégsem jelenti azt, hogy bármelyik gyermekedet is kevesbé szeretnéd. Egyszerűen csak változott az élethelyzet, amit éppen megéltek. Arról nem is beszélve, hogy bizonyos helyzeteket sokkal rutinosabban kezelsz, így pedig jóval olajozottabban telnek a hétköznapok.
 

A türelem véges
 

Persze az ember lánya egy idő után úgy érzi, hogy elfogy, így óhatatlanul is megjelenik a gyerekek felé kommunikált türelmetlenség is. Ez ellen a leghatékonyabban úgy lehet fellépni, hogy szükség van egy kis időre, amikor az ember tudja rendezni a gondolatait.
 

Ahogy telnek a hetek, hónapok, lassan elérkezik az az időszak is, amikor egyre többször tölthetsz időt csak az egyik gyerekkel. Ebben az esetben nagyon fontos, hogy ne az órák hossza határozza meg az együtt eltöltött idő milyenségét. Sokkal fontosabb, hogy minőségi időt tölts a gyermekeddel, hogy közös élményeket szerezhessetek. Ez azt jelenti, hogy ha ő kirakózni szeretne vagy épp könyvet olvasni, akkor abban is legyél partnert, akárcsak a babázásban vagy az autópálya-építésben.

 

 

A testvérek általában könnyen a legjobb barátokká válhatnak, de ehhez az kell, hogy a szülők ne hasonlítsák össze őket és ne is legyenek versenyeztetve. Épp elég, hogy a helyzetükből adódóan meg kell küzdeniük a szülők figyelméért, nem kell, hogy erre még rákerüljön egy adag rivalizálás is.

Ha pedig hagyod, hogy kibontakozzon közöttük az igazi testvéri szeretet, akkor a legnagyobb ajándékot adod nekik, hiszen örökké ott lesznek egymásnak.

Másrészt, ha jó a viszony köztük, akkor a nagyobb óhatatlanul is pótolja azokat a dolgokat a kisebbnél, amire éppen nem jut idő, hiszen ő már tudja a válaszokat a kérdésekre. Sőt, akár le is vehet egy kis terhet a válladról, ha hagyod neki.

Tehát ne ostorozd magad, hogy nem jut minden gyerkőcre ugyanannyi idő, a legnagyobb kincset megadtad nekik: egy (vagy több) testvért!