Három fehér oroszlán született a Nyíregyházi Állatparkban

Ritka színváltozatú nagymacskák, fehér oroszlánok születtek a Nyíregyházi Állatparkban. A  4 hetes utódok ma egy  állatorvosi vizsgálat keretében mutatkoztak be a nagyközönségnek ahol a testtömeg mérés mellett az aktuális vakcináikat is megkapták.

 

 

A kis állatok jelenleg még anyatejjel táplálkoznak és hatalmas ütemben gyarapodnak, már most megháromszorozták születési súlyuak, hiszen 4kg, 4.8kg és 5.2 kg testtömegűek.

A szülőpár mindkét tagja - a  7 éves Csehországból érkezett anyaállat, Binti  és szintén 7 éves párja, a Hollandiából érkezett Inkosi  2015 óta alkot egy párt a Nyíregyházi Állatparkban - odaadó gondoskodással nevelik kicsinyeiket,  akiket a szerencsésebb látogatók már megtekinthetnek, hiszen a kölykök már kimerészkednek a külső kifutóba is.

A "fehér" színváltozatú állatok a dél-afrikai, más néven krugeri oroszlán alfaj (Panthera leo krugeri) egyik populációjához tartoznak, és csak Dél-Afrikában, Timbavati és Kruger Nemzeti Park területén élnek. A világos színük ott a rejtőzködést segíti, mert ezt a régiót a fehér homokos folyómedrek, valamint a magas fű jellemzi. Az utódok csak akkor lesznek bézs színűek, ha a szülőállatok mindkét tagja világos bundájú.

A krugeri oroszlánok ezen színváltozata egyike Afrika legtitokzatosabb állatainak, hiszen évszázadokon keresztül csak sejtették létüket. A dél-afrikai őslakosok tisztelték őket, mint az isteni világ közvetlen küldötteit. Élőhelyük, Timbavati, azt jelenti, "a hely, ahol a csillag-oroszlánok lejöttek."

 

A ritka ragadozókról először 1928-ban lehetett hallani, de csak a hetvenes években kaptak nyilvános figyelmet Chris McBride könyve, a The White Lions of Timbavati (Timbavati fehér oroszlánjai) megjelenése után. Ekkor szerzett tudomást a világ a létezésükről, ettől kezdve a fehér emberek kívánatos vadásztrófeájává váltak. Állományuk a vadászat miatt jelentősen lecsökkent, legutóbb 1994-ben láttak vadon élő egyedet.

Az állatkertben és rezervátumokban élő állatok száma sem  éri el az ötszázat, ezért is fontos hogy zárt tartási körülmények között  bemutassuk és  tenyésszük is ezeket a különleges  színű állatokat. A Nyíregyházi Állatparkban már több ízben született fehér oroszlán, jelenleg a most született kicsikkel együtt  hat egyed él Nyíregyházán.