Megalkotni álmaid otthonát

Minden ember legféltettebb kincse, legnagyobb vagyoni értéktárgya a saját lakása. Így amikor eljön a pillanat, és a saját otthonunkat kell felújítani, érzékenyen nyúlunk a témához. Manapság nagyon nehéz olyan szakembert, vagy brigádot találni, aki szakszerűen végzi el a lakásfelújítást. Sokan gondolják úgy, hogy egyszerűbb és költséghatékonyabb különféle szakembereket hívni. A tapasztalat viszont az, hogy bár sokan adnak ki szép munkát a kezükből, néhány hónap után sorra bukkannak elő a problémák, amikért már nem vállalnak garanciát, és soha véget nem érő javításokba kell kezdeni. Sokan egyénileg kezdenek a barkácsolásba, ami pedig olyan stresszt is okozhat, ami miatt nyűggé válik a lakásfelújítás.

 

 

 

Érdemes tehát olyan csapatot választani, akik első lépésként felmérést készítenek. Konzultálnak a megálmodott otthon kivitelezéséről, megoldásokat kínálnak fel, megválaszolják a kérdéseket, majd tanácsokat adnak, a végén pedig pontos árajánlatot tesznek. Ennek elfogadása után belekezdenek a kivitelezésbe, de úgy, hogy közben folyamatosan konzultálnak, a részfeladatok elvégzése után bemutatják a munkát. A végén pedig letesztelik a munkát, és ami a legfontosabb, hosszú évekre szóló garanciát vállalnak az elvégzett munkák után.

Vegyük sorra mik lehetnek azok a feladatok, amelyek elvégzésére szakemberekre van szükség:
•    Kőműves munkák
A műszaki követelmények és lehetőségek figyelembevételével kőműves munkák, betonozás, falazás, építés, zsaluzás.
•    Burkolási munkák
Hidegburkolás, csempézés, járólapozás, parkettázás, laminált parketta lehelyezése, parketta felújítás, csiszolás. Lambéria, falburkolás. Műanyag, linóleum padló készítése, szőnyegpadló lerakása.
•    Nyílászárók beépítése
Új, illetve a meglévő nyílászárók beépítése, a nyílászáró beépítése során a külső- és belső párkányozás, falvisszajavítás, gipszkartonozás, redőnyözés, árnyékolás.
•    Festés, mázolás, tapétázás
Felületek finomjavítása, portalanítás, csiszolás, javítás. Felületek tisztítása, javítása, alapozása. Épületek, lakóterek, falak, mennyezetek külső és belső felületei, felületképzési munkálatainak elvégzése. Textúrázást, különleges hatású fal kialakítását.

 

•    Villanyszerelés
Az elektromos hálózatnak bírnia kell a terhelést, hisz a modern technológiának köszönhetően egyszerre több készüléket is használsz a háztartásban. A villanyszerelők szakértelme és gyakorlata szükséges a tervezéshez, annak felméréséhez, hogy megvalósíthassa a terveit. Szakértelmének köszönhetően akár egy hatékony rendszert is tud korszerűsíteni.
•    Víz-, gáz-, klíma- és fűtésszerelés
Családi házak komplett fűtésrendszereinek tervezése és kiépítése. Lakásfelújítás esetén radiátorcsere, fűtésrendszerek korszerűsítése.
•    Esetenként galériázás, egyedi igények kielégítése
A galéria építésnek megvan a maga feltétele, azaz 4,5 méternek vagy annál magasabbnak kell lennie a belmagasságnak. De ennél kisebb belmagasságnál sem lehetetlen megvalósítani. A jó szakemberek a fentieken túl egyéb elképzelés megvalósítására is képesek, így az egyedi igényeket is képesek megvalósítani.

A fenti felsorolásból is jól látszik, hogy minden egyes terület nagy szaktudást igényel, így roppant nehéz, de nem lehetetlen a komplex feladat elvégzésére szakembereket találni. A Qjob.hu oldalán akár a részfeladatok, akár a teljes lakásfelújításhoz is megfelelő szakembert tud találni, amiért érdemes felkeresni az oldalt.