Nosztalgiázzunk! Mobilozás a kétezres évek elején
Ha az ezredforduló környékén már tini, esetleg felnőtt voltál, akkor bizonyára neked is számos emléked van az akkori mobiltelefonokról és a mobilos kultúráról. Ha pedig csak ezidőtájt láttad meg a napvilágot, akkor is érdemes velünk tartanod, hiszen betekintést nyerhetsz egy olyan világba, amely már többnyire csak az emlékekben él.
Élet az okostelefonok előtt
Manapság rémisztően furcsa belegondolni, hogy alig húsz évvel ezelőtt még nem volt a zsebünkben az egész világ egy miniatűr számítógép formájában. Az akkori mobilok elsődleges funkciója ugyanis - bármily meglepő - a telefonálás volt. Persze lehetett rajta üzenetet írni, csengőhangot szerkeszteni, sőt kezdetleges játékok is voltak rajta. Ki emlékszik még a méltán népszerű Snake-re?
A monokróm kijelzős mobilok azonban lassan kikoptak a divatból, a helyüket pedig átvették a színes kijelzős, kamerás telefonok, amiknek ugyan már jóval több funkciójuk volt, mégis messze álltak még az okostelefontól. Akkoriban már az iskolás korosztály közül is egyre többeknek volt mobilja, és beindult a verseny: kié a legmenőbb? Ezt viszont nem a készülék ára vagy a tudása alapján mérték, hanem többnyire kinézet szerint.
Ezekben az években ugyanis a gyártók extrémebbnél extrémebb megoldásokkal rukkoltak elő. A “sima” telefon mellett volt kinyithatós, elcsúsztathatós, elforgathatós, kagyló formájú, kerek, íves, szögletes… a színekről nem is beszélve. Egy mobiltelefon-szaküzlet kínálata sokkal változatosabb volt, mint manapság, amikor már mindent a csak kijelzőből álló, szinte egyforma modellek uralnak.
Illetve akad még valami, ami szintén nagyon eltérő volt: ez pedig a készülékek töltőcsatlakozója. Általában minden gyártó a saját, egyéni megoldását alkalmazta, így aki otthon felejtette a töltőjét, annak egy kisebb csodával ért fel, ha tudott valakitől egy olyat kölcsönkérni, ami az ő mobiljához is jó. Ha pedig a töltő tönkrement, akkor sokkal körülményesebb volt másikat szerezni helyette. Ma már szerencsére elegendő egy micro-USB kábelt rendelni a Tok-Shop.hu-ról, és a legtöbb mobil boldogan felveszi vele a töltést.
Így mobiloztunk mi
Bár a kétezres évek tinédzserei még nem a Facebookon vagy az Instagramon élték az életüket, de ez nem jelenti azt, hogy a mobil az ő életükben ne játszott volna fontos szerepet! Az akkori generáció szintén hozzá volt nőve a telefonjához, csak egy kicsit máshogy.
A telefonokban még nem volt wifi antenna, a mobilnet pedig igencsak kezdetleges volt. Maradt tehát a hívás és az üzenet, amikor pedig lemerült a feltöltőkártya egyenlege, akkor a jól bevált visszahívós SMS.
A kamerával viszont rengeteg poénkodós képet és videót készítettünk (szelfikamera nélkül néha igen vicces eredmények születtek), amiket utána át lehetett küldeni egyik telefonról a másikra infra vagy Bluetooth segítségével. “Mobilozós” generáció tehát már akkor is létezett - csak egy kicsit másképp.