Augusztus 20-án változik a nyíregyházi buszközlekedés

Augusztus 20-án új fejezet kezdődik Nyíregyháza buszközlekedésében. Új kapcsolatok, kevesebb átszállás és ütemesebb közlekedés jellemzi az új hálózatot és menetrendet, amely a lakosság régi igényeit is figyelembe véve, hosszú tervezési munka eredményeképp született meg. Az új hálózat és menetrendek célja, hogy az utasok számára vonzóbb, az egyéni autós közlekedéshez képest versenyképesebb buszközlekedés valósuljon meg.

 

 

Egyidejűleg újul meg a hálózat, a menetrend és az utastájékoztatás, a megkezdett buszcsere méltó folytatásaként, amely révén már 41 korszerű, gázüzemű autóbusz járja a város utcáit, és minden autóbusz alacsonypadlós.

Augusztus 20-tól a buszvonalak egy része változatlan marad. Egy másik rész útvonala vagy számozása módosul, és lesznek teljesen új kapcsolatok is, amelyek tovább segítik a városon belüli közlekedést. Az átmeneti menetrendben, két korábbi viszonylat összekötésével vagy összevonásával létrejött, perjellel jelölt útvonalak (például 6/10) nagyrésze továbbra is megmarad, de az összevont számozások helyett önálló számjelzéssel fognak közlekedni ezek az autóbuszok.
    
Az átállás időszaka
A változások két ütemben valósulnak meg. Az első ütemben kizárólag a belterületi hálózat változik, 2020 decemberében pedig a külterületi hálózat és menetrend megújulása várható.
Az új menetrend bevezetése előtti és alatti napokban a legfontosabb megállókban szórólapon tájékoztatja a Volánbusz Zrt. az uasokat, de menetrendkönyv is készül a következő hetekben, amely a megszokott helyeken vásárolható meg. A volanbusz.hu/nyiregyhaza oldalon valamennyi menetrend, illetve a teljes hálózati és városrészi térképek is letölthetők. A fontosabb megállókban operatív személyzet segíti majd a tájékozódást. A pontos útvonaltervezést segítheti az AppCorner Nyíregyházi menetrend alkalmazás androidos telefonokon, valamint az aktuális menetrendi információka tartalmazó Google Maps útvonaltervező.

Új, alternatív útvonalak
Egyes városrészek között, az alap irányokban közlekedő, megszokott buszjáratok mellett lesznek alternatív útirányon át járó autóbuszok is, melyek számozását a tervezők igyekeztek közérthető jelöléssel ellátni.  Így például a 2-es busz azon változata, amely a Kállói út után a Tünde utcán és az Alma utcán át éri el az Alma utcai iskola végállomást, 22-es számmal, a 4-es busz Orosról Örökösföldön, a bevásárlóközpontokon és Jósavároson át a Vasútállomásig közlekedő párja 44-es jelzéssel fog közlekedni. Hasonlóképp, a Kertvároson át Huszár telep felé meghosszabbított 6-os autóbusz azon változata, amely a Michelin érintésével közlekedik, 66-os jelzést kap, hasonlóan a júliusban elindult, az utasok által nagyon keresett 55-öshöz, amely az 5-ös busz sóstógyógyfürdői változata. Szeptembertől a közös szakaszokon a követési idők a korábbi, iskolai tanítási napival közel megegyeznek, több helyen sűrűbbek lesznek, főleg a műszakos autóbuszok városi szakaszai és az új kapcsolatok adta jobb kiszolgálás révén.

 

A főbb változások városrészenként

 

Örökösföld elérhetősége
Örökösföldre elindulnak a 20-as és a 21-es körjáratok, amelyek a Vasútállomásról az északi ágon a Búza téren át, a délin az Országzászló téren keresztül érik el a lakótelepet, és járják körül mindkét ágát. A 20-as a Búza tér – Törzs utca – Család utca – Országzászló tér; a 21-es az Országzászló tér – Család utca – Törzs utca – Búza tér útvonalon keresztül közlekedik, a 20-asok mindkét irányban a vonatokhoz csatlakoznak. A reggeli és délutáni csúcsidőben újraindul a 11-es busz, hangoltan a 20-assal és 21-essel, így újra elérhető lesz közvetlenül az Egyház utcai megálló is.
A 23T autóbusz helyett Kertváros felé a 17-17K és a meghosszabbított 6-os buszok fognak közlekedni, utóbbiak az Esélycentrum érintésével 6Y, a Michelin érintésével 66-os jelzéssel. A korábbi 6-os útvonala ezentől 6A lesz. A 23-asok Törzs utcai szakaszát a 11-es, 20-as és 21-es pótolja, valamint az Oros és a Vasútállomás között közlekedő 44-es. A Kert utca irányába közlekedő 6-osokon kívül, a korábbi 6/10-es autóbusz Nyírszőlős felé 10-es jelzéssel közlekedik. Az 5, 5A, 55, valamint a műszakos autóbuszok (91, 93, 95) változatlanul közlekednek. A korábbi 7/18-as autóbuszok szintén változatlan útvonalon, de 18-as jelzéssel járnak augusztus 20. után. Az 55-ös autóbusz ezentúl májustól szeptember végéig közlekedik, a nyári szünet idejében minden nap, azon kívül csak hétvégi napokon.

Jósaváros és a Sóstói út kapcsolatai
Jósavárosban csak kisebb változások lesznek augusztus 20. után. Érinti a városrészt az Oros és a Vasútállomás között közlekedő új, 44-es autóbusz, amely a 18-assal (korábbi 7/18) és a 7-essel összehangoltan és a Vasútállomás, illetve a jósavárosi végállomás között azonos útvonalon fog közlekedni. A délutáni csúcsidőben a minden második 5-ös busz 5A-ként közlekedik, csatlakozást biztosítva Jósavárosban a 12-esről és 12-esre. A reggeli csúcsidőben, iskolakezdés előtt a 12-es autóbusz betétjárataként elindul Jósaváros és a Vasútállomás között a 12-essel megegyező útvonalon a 12A, így az északi körúti iskolák elérése javul. Továbbra is közlekedik a 90-es, 92-es és 94-es autóbusz a nagyfoglalkoztatókhoz, de a 96-os útvonala rövidül, a jövőben nem érinti a jósavárosi szakaszt.  
A Sóstói úton, a kórháztól befelé fontos változás, hogy a 8-as, 8A és 13-as buszok mellett hétköznap és szombat délelőttönként a 3-as, 24-es és 30-as buszok is megjelennek. A 3-as Kistelekiszőlőn át, a 30-as közvetlenül Rozsrét felé közlekedik, és érinti a Búza teret és az Autóbusz-állomást, így a piac elérhető lesz a Sóstói út felől is. A 24-es pedig iskolakezdés és -végzés idejében az Északi körúton át közlekedik, ezzel jobb kapcsolatot ad az iskolák felé mind északról, mind déli irányból.

Borbánya körbejárhatósága
Borbányán a városrész körbeutazhatósága javul, a 2-es és a 13-as buszok ellenirányú körjáratként közlekednek a Tünde utca – Alma utca – Pitypang utca – Kállói útvonalon. A 2-es az óramutató járásával megegyezően, a 13-as azzal ellentétes irányban járja be a területet, északi végállomásaik nem változnak. A 2-es busz a korábbi 2/2Y szerepét veszi át, és érinti augusztus 20. után is a Csárda utcát.  A 2-es busz mellett csúcsidőben és késő este elindul a 22-es busz, amely az Autóbusz-állomás - Kállói út – Tünde utca - Alma utca – Alma utcai iskola útvonalon jár, és nem körjáratként közlekedik.   

Kistelekiszőlő és Rozsrét közvetlen kapcsolatai
Kistelekiszőlőre augusztus 20. után jóval több autóbusz közlekedik, illetve a járatok egy része mind Rozsrét, mind Kistelekiszőlő felől hétköznap és szombat délelőttönként meghosszabbított útvonalon, az Autóbusz-állomást követően a Sóstói út érintésével a Sóstói úti kórházig közlekedik. A Kistelekiszőlőre betérő 3-as és a közvetlen 30-as az Autóbusz-állomáson és a Búza téren keresztül, a 24-es pedig az Északi körúton át közlekedik. Így elérhető lesz átszállás nélkül a Búza téri piac, illetve számos oktatási és egészségügyi intézmény is a déli városrészekből. A 30A (korábbi 3-as) közvetlenül az Autóbusz-állomás és Rozsrét között, valamint a 3A autóbusz (korábbi 3/24) kistelekiszőlői betéréssel fog közlekedni ezen az útvonalon.

Orostól a Vasútállomásig
Oroson a legfőbb változást az új, 44-es busz jelenti, amely a Fő úttól a – Törzs utca – Örökösföld – Tesco – Jósaváros – Országzászló tér – Vasútállomás útvonalon közlekedik hétköznap, illetve szombat délelőttönként. A 4/4Y augusztus 20. után 4Y jelzéssel, de változatlan útirányban, a Temető érintésével közlekedik. A 4-es, 4Y és 44-es révén összességében hétköznap több busz közlekedik Orosra.  

Kertvárosból a Vasútállomás felé
Kertvárosban a 17-es buszok közlekedési rendje nem változik, a legfontosabb újdonság a meghosszabbított 6-os és az új 6Y, illetve 66-os megjelenése, melyek a 23T és 23G jelzésű buszokat váltják fel Huszár telep felől. A 6, 6Y, 66 autóbuszok Örökösföld irányában a Búza teret követően a Széchenyi utcán át közlekednek, és elérik az Autóbusz-állomást majd a Vasútállomást is, így Kertváros számára átszállás nélkül elérhető lesz mindkét közlekedési csomópont. A 6Y az Esélycentrum érintésével közlekedik a Huszártelep és Örökösföld között, a 66-os pedig a 6-os busz Michelint is kiszolgáló változata lesz augusztus 20. után.  
A külterületi viszonylatok várhatóan az országos menetrendváltással összehangolva, 2020. december 13-tól kerülnek megújításra.

Kisebb, de annál fontosabb változások
Sok olyan lakossági észrevétel érkezett, amely régóta hiányzó járatindulásokat hiányolt főleg a hétvégi vagy a korahajnali és késő esti időszakban. Augusztus 20. után az alábbi változások lépnek életbe, amelyek segítik az intézményekbe és a munkahelyekre való eljutást vagy az onnan hazajutást:
•    6A - Örökösföldről munkanapokon 4:40-kor is indul járat az Autóbusz-állomás felé.
•    10 - vasárnap este 22.20-kor új járat közlekedik az esti műszakból hazatérőknek Nyírszőlős felé. Az autóbusz Örökösföldről 22.20-kor indul.
•    Rozsrét - vasárnap 4.50-kor Rozsrétről, illetve 22.35-kor Rozsrétre is indul autóbusz, hogy a hajnali műszakhoz oda, az esti műszakokot követően pedig haza lehessen jutni.
•    Kistelekiszőlő - minden nap a 4.50-kor Rozsrétről, illetve 22.35-kor Rozsrétre közlekedő autóbusz betér Kistelekiszőlőbe.
•    Jósaváros, Örökösföld - péntek esténként új járat közlekedik 23:35-kor a Vasútállomástól a 18-as útvonalán Örökösföld felé.
•    Nagyszállás - hétvégén is igazodnak a H32-es autóbuszok a műszakváltásokhoz. Nagyszállásról 4.43-kor, az Autóbusz-állomásról 20.20-kor és 22.35-kor, Nagyszállásról 20.52-kor indul autóbusz.

A tervező Mobilissimus Kft. által készített, mellékelt ábra ismerteti a végállomásokat, valamint változás esetén azt is, hogy az adott viszonylat mely korábbi vonalból vagy vonalakból jött létre.