Amire az első osztályban szükséged lesz

Az óvodából iskolába lépés egyik gyerek esetében sem zajlik zökkenőmentesen. Ha azonban már iskolába lépés előtt segíted fejleszteni a szükséges készségeket, sokkal gördülékenyebben fog menni a beilleszkedés.

 

 

Helyes ceruzafogás

A helyes ceruzafogás elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyerek a későbbiekben megtanulja helyesen alakítani a betűket úgy, hogy mindeközben a keze se fájduljon meg. Ezt már óvodáskorban is rengeteget lehet gyakorolni, hiszen a rajzok elkészítése és a színezés során gyakran előkerülnek a ceruzák.

Ha azt vesszük észre, hogy a gyerek bizonytalanul vagy helytelenül fogja a ceruzát, sokat segíthetünk abban, ha fejlesztjük a finommotorikáját. Ezt megtehetjük gyurmázással, gyöngyfűzéssel vagy akár ceruzafogó használatával is. A Játékligetnél kapható finommotorikát fejlesztő játékok között biztosan találsz nektek valót!

Feladatok értelmezése

A gyerekek az iskolában rengeteg feladattal találják szemben magukat, már az első osztályban is. A jobb és bal kéz megkülönböztetése, az irányok értelmezése ebben az életkorban általában nehezen megy. Azonban, ha a gyerek már az utasítást sem érti, nehézségei fognak adódni a feladatmegoldás közben. Éppen ezért nagyon fontos ebben a korban a beszédértés, valamint a tájékozódás és a térirányok fejlesztése.

 

 

Önállóságra nevelés

Az iskolában már szükség van némi önállóságra. Ugyanis a tanító néni nem tud minden gyerekhez egyesével odamenni, hogy becsatolja az iskolatáskáját, felöltöztesse vagy épp felhúzza a cipőjét. Ezért mindenképp fontos lenne, hogy az önállóságra nevelés minél hamarabb megkezdődjön. Mindezt segíthetjük például azzal, hogy az életkorának megfelelő feladatokat adunk neki. Segíthet például a házimunkában, rendbe teheti a szobáját, gyakorolhatja az átöltözést és a cipőfűző megkötését is.

A figyelem és a memória fontossága

Az óvoda után nehéz lehet a gyerekek számára végigülni a 45 perces órákat. Mindezt pedig tovább nehezíti, hogy ebben az életkorban még kevesebb ideig képesek figyelni. Sőt az iskolában nem csak a figyelemnek, de a memóriának is kulcsfontosságú szerepe van. Gondoljunk csak a házi feladatok megjegyzésére, az üzenőfüzet megmutatására, vagy ha éppen valami fontosat mond a tanító néni, amit a gyereknek közölnie kellene otthon. Ezért érdemes olyan játékokat és gyakorlatokat végezni otthon, amelyek hozzájárulnak a figyelem és a memória fejlesztéséhez.

Közösségbe lépés

Egy új közösségbe való beilleszkedés mindig okoz némi nehézséget. Főként azok számára, akik másik óvodából érkeztek és az osztálytársak közül senkit sem ismernek. Ahhoz, hogy a beilleszkedés és az új kapcsolatok kialakítása ne okozzon problémát az iskolában, szükség van a szociális képességek megfelelő fejlettségére. Továbbá a szociális kompetencia felel azért is, hogy tudjon a gyerek csapatban dolgozni, együttműködni, önállóan végezni a feladatot és követni a szabályokat is.