Kortárs zenei est Kerek Gáborral

Kortárs zenei est Kerek Gáborral - A hallgatható kortárs zene című műsoráról szóló sajtóanyagot, melyet 2020. szeptember 15-én, kedden 17,30 órától a Bencs Villában mutatunk be. Jegyek elérhetőek a Móricz Zsigmond Színház Szervező- és jegyirodájában, az előadás előtt a helyszínen, valamint online a Móricz Zsigmond Színház honlapján.

 

 

Milyen a mai „komoly” zene? Kérdezzük majd ezt is többek között Kerek Gábor Közeledő zeneszerzőtől, aki a 2020. szeptember 15-én a Bencs Villa zenés estjének vendége lesz. Mert valljuk be őszintén, ha azt halljuk, hogy XXI. századi kortárs zene, akkor mindjárt arra asszociálunk, hogy valami elvontat, valami hallgathatatlant, nehezen befogadhatót fogunk kapni, ezért eleve elhatárolódunk ettől a műfajtól. A zeneszerzői esten viszont pont ennek az ellenkezőjét kapja az, aki ellátogat, és meghallgatja Kerek Gábor Közeledő műveit. Több hallgatható, befogadható és vidám XXI. századik „komolyzene” csendül majd fel az est folyamán. És nem kizárólag csak zene, hanem zeneszerzői műhelytitkok is feltárulnak majd az érdeklődő közönség előtt.

Kerek Gábor Közeledő Ózdon született és nőtt fel, 1 fiatalember (Kerek Csombor) édesapja.

Blockflöte és fagott művész-, tanár, fúvószenekari karnagy, aktív zeneszerző, 1993 óta a Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola tanára, 2012 óta intézményvezetője. Folyamatosan kapja a felkéréseket művészeti iskoláktól, együttesektől, zenekaroktól. Művei rendszeresen jelen vannak a komolyzenei élet hazai és nemzetközi koncertjein, bemutatóinak száma országszerte éves szinten több, mint 10 mű.

2014-ben nemzetközi operaversenyt nyert Parody c. operájával, amit az Erkel Színházban 2015-ben fergeteges sikerrel be is mutattak.

Tagja az Artisjus Szerzői Jogvédő Hivatal Egyesületének, a Magyar Zeneszerzők Egyesületének, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének.

„Zenészként és növendékeivel tanárként is állandó résztvevője a régió kulturális életének. Szóló hangszerjátékosként és kamaraegyüttesek tagjaként is rendszeresen muzsikál az ország különböző helyszínein. Sikerei ellenére megmaradt dolgos, hétköznapi embernek. Hihetetlen teherbírással végez fizikai és szellemi tevékenységet egyaránt. Az egyik legérdekesebb, legsokoldalúbb, legjószívűbb, legodaadóbb ember, akit ismerek.” (Tamás Attila, a Vikár Sándor Zeneiskola igazgatója)