Újabb intézkedések Nyíregyházán

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármester egyeztetve a nyíregyházi operatív munkacsoporttal és az érintett intézmények vezetőivel, azonnali hatállyal elrendelte az alábbi intézkedéseket:

 

 

 

A Nyíregyházi Cantemus Kórus énekkari próbái és előadásai határozatlan időre felfüggesztésre kerülnek. A Kórus határozatlan ideig nem fogadhat vendégeket és látogatókat.
Gondoskodni kell az intézményi használatában lévő helyiségek teljes körű fertőtlenítéséről, s azon munkakörök tekintetében, ahol lehetséges, lehetővé kell tenni az otthonról történő munkavégzést.

A járvány tovább terjedésének megelőzése, lassítása érdekében a Váci Mihály Kulturális Központ szeptemberre és októberre meghirdetett előadásait, valamint rendezvényeit, amelyek külsős szervezők által valósulnak meg, későbbi időpontra halasztja el.

A Móricz Zsigmond Színház valamennyi játszóhelyén határozatlan ideig elmaradnak a színházi előadások, próbák, egyéb rendezvények és programok.

Összefoglaló az eddig bevezetett óvintézkedésekről

A Nemzeti Népegészségügyi Központ által végzett szennyvízvizsgálatok eredményei a szakemberek szerint előre jelzik az új típusú koronavírus tünetes megbetegedéseinek várható növekedését. A 36. héten végzett szennyvízvizsgálatok Nyíregyházán is mérsékelten növekvő tendenciát mutattak.
A nyíregyházi operatív munkacsoport folyamatosan figyelemmel kíséri az ismert járványügyi adatokat és szükség esetén szakemberekkel egyeztetve tesz intézkedéseket abban a hatáskörben, amelyet a jelenleg hatályban lévő jogszabályi környezetet is figyelembe véve megtehet. Ennek eredményeként:
1. Nyíregyházán már a központi intézkedéseket megelőzően, augusztus 28-ától látogatási és intézményelhagyási tilalom került elrendelésre az önkormányzat fenntartásában lévő Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ két telephelyén.
2. Ugyancsak a központi intézkedéseket megelőzően ún. zsiliprendszert vezettünk be az önkormányzati fenntartású óvodákban és a bölcsődékben, még augusztusban, amelynek lényege, hogy a szülők az intézmény bejáratánál adják át a gyermeket az intézmény dolgozójának. Az óvodai gyermekcsoportok nem látogathatnak kulturális intézményeket és ilyen céllal nem is fogadhatnak az intézményben sem előadókat.
3. A nyíregyházi kulturális intézmények belső tereiben kötelező a maszk használata és ugyanez vonatkozik a sportlétesítmények, ügyfélszolgálatok látogatására is.
4. A könyvtárunkban az egyes helyiségekben, így az olvasóteremben az egy időben tartózkodók létszáma korlátozott és időkerethez kötött. A visszavitt kölcsönzött könyvek 48 órára karanténba kerülnek.
5. Intézményeinkben mindenhol kötelező a napi többszöri felületfertőtlenítés és a kézfertőtlenítők használata, amelyek a bejáratoknál kerültek kihelyezésre, valamint a mosdókban is biztosított a szappanos kézmosás lehetősége.
6. A piacok zárt vásárlótereiben a maszkhasználat kötelező, a külső elárusítóhelyeken ajánlott.
7. A helyi járatú buszokon az üzemeltető Volán társaságtól már a nyár folyamán kértük, hogy többször hívják fel az utasok figyelmét az arcot eltakaró maszk, kendő vagy sál kötelező viselésére és a távolságtartásra, szeptember 15-étől le is szállítják azokat az utasokat, akik ezt a szabályt nem tartják be.
8. Fürdőinkben a kiadott ajánlások szerinti óvintézkedések betartása folyamatos.
9. Az őszre tervezett nagyrendezvényeit az önkormányzat nem tartja meg, így többek között a Tirpák-fesztivált, az Arany-napot, a Krúdy-napot és az Idősek Világnapjára tervezett rendezvényt.
10. Az egészségügyi alapellátás körébe tartozó háziorvosi, fogorvosi ellátások, és az orvosi ügyelet az EMMI által kiadott eljárásrendek betartása mellett működik a városban.
11. A városüzemeltető társaságunk szeptember 11-től elkezdi a közterületi játszóterek, utcabútorok fertőtlenítőszeres lemosását.
Az operatív munkacsoport jelenleg is több, a tavaszihoz hasonló óvintézkedés, korlátozó intézkedés visszavezetésének lehetőségét vizsgálja.
Addig is kérjük a nyíregyháziakat, hogy fegyelmezetten, az óvintézkedések betartásával vigyázzanak magukra és egymásra.

 

Dr. Kovács Ferenc polgármester
megbízásából:

Dr. Kása Brigitta
aljegyző, az operatív munkacsoport vezetője