Elindították a Nyíregyházi Városi Tőkealapot

Öt milliárd forint keretösszeggel tematikus vállalkozásfejlesztési alapot, Városi Tőkealapot indít az MFB Csoporthoz tartozó, kis- és középvállalkozások tőkefinanszírozásával foglalkozó MFB Invest Zrt. Nyíregyházán. Az Alap olyan vállalkozások fejlesztéseihez kíván tőkejuttatást nyújtani, amelyek az üzleti megtérülésen túl elősegítik Nyíregyháza és vonzáskörzetének fejlődését is. A tőkealap működtetésében komoly szerep jut Nyíregyháza Város Önkormányzatának is.

 

 

A Városi Tőkelapok sorában negyedikként, a debreceni, a székesfehérvári és a kaposvári Alap után az MFB Invest – Közgyűlése döntését követően - elindította a Nyíregyházi Városi Tőkealapot. Az Alap célja, hogy helyi vállalkozások olyan ígéretes fejlesztési, beruházási lehetőségek megvalósításához kapjanak tőkejuttatást, amelyek közvetlenül vagy közvetett formában elősegítik a város, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, valamint a régió fejlődését is.

Az 5 milliárd forint jegyzett tőkéjű, 12 éves futamidejű tőkealap által tervezett átlagos befektetési méret 300 millió forint. Az alap iparágtól függetlenül nyitott a kkv-k számára, de az MFB Invest elsősorban a régióban tradicionális feldolgozóipar - azon belül is a gumi- és műanyag termék gyártás - valamint a kereskedelmi- és építőipari szektorokból számít a tőke finanszírozás által növekedni kívánó vállalkozásokra. A tőkejuttatás jelenthet tőkeemelést már meglévő vállalkozásban, de lehetőséget ad közös vállalkozás alapítására, illetve részesedés vásárlására is. Az Alap a célvállalkozásokban kizárólag kisebbségi részesedést szerez, de nem zárja ki tagi hitel vagy kölcsön nyújtását sem.

Az Alap kezelését a FOCUS-VENTURES Tőkealap-kezelő Zrt., az MFB Invest 100%-os tulajdonában lévő alapkezelő végzi. A Társaság vállalja az Alappal kapcsolatos adminisztrációs feladatok ellátását (projektek elemzése, előkészítése döntéshozatalra), biztosítja a támogatási szabályoknak való megfelelést, valamint ellátja a megvalósult projektek monitorozását egészen az exitig. A megfelelő társaságok kiválasztását helyi szakemberek és az MFB Invest stratégiai partnere Nyíregyháza Város Önkormányzata és Nyíregyházi Ipari Park Kft. segítik. Ezáltal teljes mértékben érvényesül a helyi gazdasági élet szereplőinek érdeke, hely- és szakismerete.

Az Alappal kapcsolatos egyedi befektetési döntéseket 50 millió Ft összeg alatt az Alapkezelő vezérigazgatója, azt meghaladó összeg esetén az Alapkezelő Igazgatósága hozza meg, egy háromtagú Befektetési Bizottság ajánlása alapján. Ez utóbbi két tagját Nyíregyháza Város Önkormányzata delegálhatja, a harmadik tagot pedig az MFB Invest Zrt.

A tőkealapból Magyarországon bejegyzett, döntően Nyíregyháza és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyű, elsősorban érett szakaszban lévő (nem start-up), megfelelő üzleti tervvel és múlttal, innovatív, növekedési potenciállal rendelkező, a projektet Magyarországon megvalósítani kívánó vállalkozások finanszírozhatók.