Jubileum és közös faültetés Nyíregyházán

Ebben az évben is folytatódik Nyíregyházán a Dr. Kovács Ferenc polgármester által kezdeményezett nagyszabású faültetési akció. Az idén 30 éves jubileumát ünneplő Dunapack Kft. felajánlásának köszönhetően a jövőben összesen 30 db újonnan ültetett ezüst hársfa és oszlopos juhar teszi hangulatosabbá és zöldebbé a Tünde utcát. Néhány facsemetét november 18-án Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere és Rasovszky Miklós a Dunapack Kft. ügyvezető igazgatója közösen ültetett el.

 

 

Rasovszky Miklós kiemelte: „Társaságunk fontos küldetése a fenntartható fejlődés iránti elkötelezettség, környezetbarát csomagolóanyagaink újrahasznosított papírból kerülnek előállításra, tevékenységünkkel folyamatosan támogatjuk egy élhetőbb jövő megvalósulását. Hulladékból értéket teremtünk. A cégcsoporton belüli értéklánc három eleme a hulladékpapír begyűjtés, az alappapír gyártás és a csomagolóanyag gyártás. Ebben az évben az elsők között nyertük el a Fenntarthatóság Szimbóluma 2020. elnevezésű díjat.”

Dr. Kovács Ferenc elmondta: „Gratulálok a Dunapack Kft.-nek, a 30 éves jubileumhoz, s köszönöm, hogy ennek jegyében a társadalmi felelősségvállalás szép példáját mutatva 30 db facsemetével járultak hozzá környezetünk szépítéséhez. A környezetvédelem és a környezetfejlesztés közös ügyünk, olyan tevékenység, amelyet a következő generációkért végzünk. Amikor meghirdettem a fásítási programot, bíztam benne, hogy sokan csatlakoznak majd, de a támogatások száma minden várakozást felülmúlt. Több ezer facsemetét, egész fasorokat ültettek el Nyíregyházán az elmúlt években, s a programhoz csatlakozva a cégek, intézmények, de a városlakók is nagy figyelmet fordítanak a környezetünk szépítésére.”

Nyíregyházán az utóbbi öt évben a fásítási program mellett számos helyszínen történt zöldfelület fejlesztés. Parkok, közterületek újultak meg. A belváros két ikonikus parkja, a Benczúr és Bessenyei tér mellett elkészült a Bujtosi Városliget és a Pazonyi tér rekonstrukciója. A belvárosi „kiserdők” területén is új pihenő és játszópark épült. A volt Tiszavasvári úti laktanya területén egy barnamezős beruházás keretében hoztak létre pihenésre, kikapcsolódásra alkalmas közösségi teret játszótérrel, főzőhelyekkel, ahol 330 fát és 13 ezer db cserjét ültettek el.

S ez a városszépítő munka ma is folytatódik a nyíregyházi cégek, vállalkozások támogatásával és hozzájárulásával.