Zöld Város kialakítása Nyíregyháza területén

Dr. Kovács Ferenc polgármester – a projekt zárásaként -, helyszíni bejárást tartott a „Zöld Város kialakítása Nyíregyháza területén” című projekt keretében felépült új szolgáltatóházban a Bocskai u. 16. sz. alatt.

 

 

A helyszíni szemlén Dr. Kovács Ferenc kiemelte, ennek a projektnek egyaránt része volt a természeti és az épített örökségünk védelme és fejlesztése. A Bocskai utca 16. sz. alatt lévő, évek óta igen rossz állapotban lévő, helyi védettség alatt álló épületet egy egyedülálló beruházás keretében sikerült úgy felújítani, hogy a Bocskai utcai homlokzat a 100 évvel ezelőtti stílusjegyeket eredeti formájában viseli. A belső térben viszont egy háromszintes, modern, funkciókat is biztosító épület valósult meg. Lehetőséget biztosítva arra, hogy egy olyan szolgáltatóház alakuljon ki, amely kulturális és turisztikai attrakciót is jelenthet.

A régi szép épületeinket, amelyek Nyíregyháza egyedi stílusát, hangulatát adják, fontos megőriznünk, ami egy immár nyolc éve futó városfejlesztési, polgármesteri program része is. A polgármester emlékeztetett, 2020-ban elkészült a Kállay-ház felújítása – szintén ennek a jegyében -, idén pedig befejeződik a Szindbád rekonstrukciója is.

 

Fotó: Szarka Lajos