Ötszörös Marketing Gyémánt díjas a Móricz Zsigmond Színház

Örömmel adjuk hírül, hogy a Magyar Marketing Szövetség 2020-es Marketing Diamond Awardsra benyújtott 5 pályázatunk mindegyike marketinggyémánt elismerésben részesült. A gyémántokon kívül a pályamunkák elismeréseként a Móricz Zsigmond Színház a Lounge különdíját is elnyerte.

 

 

A Marketing Diamond Awards küldetése, hogy teret adjon a kisebb költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások számára, valamint segítse a marketingszakma kisebb szereplőit a minél színvonalasabb marketingtevékenység végzésében. „A verseny egyik fontos tanulsága, hogy a marketingszakma feléledt, és a cégek többsége remekül reagált a pandémia okozta kihívásokra. Soha ennyi pályázat nem érkezett be a Marketing Diamond Awards története során, jelezve, hogy 2020-ban a marketing minden korábbinál fontosabbá vált. A hektikus környezethez való hatékony és gyors alkalmazkodás az elmúlt évben mind erősebben követelte meg a folyamatos újítást a kommunikáció területén is. Nagy örömmel láttuk, hogy az embert próbáló helyzet ellenére sokan valóban képesek voltak kitűnni innovatív és kreatív ötleteikkel” – mondta el a díjazásról Hidvégi Krisztina, a Lounge Group médiaigazgatója, a verseny zsűritagja.

 

A hivatalos díjátadót a későbbiekben tartják.

5x-ös Marketing Gyémánt díjban részesült:

•    Az Ügyfél-elégedettségi program kategóriában, a pályamunka címe: A Móricz Zsigmond Színház ügyfél-elégedettségi programjai 2020
•    Az Eseményalapú aktivációk kategóriában, pályamunka címe: Zenés VIDOR Nyár és a Rózsakert Szabadtéri Színpad Programsorozat 2020 – a Móricz Zsigmond Színház szervezésében
•    A Design és kreatív kategóriában a Móricz Zsigmond Színház, és a VIDOR Fesztivál megújult honlapjai
•    Az Online felületen futó kampányok 2020 (7 óra 7 perc, Színházi mesematiné, egyéb kreatív kampányok)
•    A Produkciós és nyomdai gyártások kategóriában: a Móricz Zsigmond Színház produkciós és nyomdai gyártásai 2020
A Móricz Zsigmond Színház már az előző évben is öt Marketing Gyémánt díjban részesült.