Így hatottak a szigorítások a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei lakáspiacra

A járvány harmadik hulláma miatt március elején elrendelt szigorítások országos szinten azonnal hatást gyakoroltak a lakáspiaci keresletre. Az országban eladásra hirdetett lakóingatlanok - lakások és családi házak - iránt érdeklődők száma 20-30 százalékkal csökkent a bejelentések után az egy héttel korábbihoz, azaz február végéhez képest - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ingatlanpiaci keresletet és kínálatot vizsgálta. Továbbá ismerteti a megye legnagyobb kínálattal rendelkező településeire jellemző négyzetméterárakat.

 

 

A megyében a járványügyi korlátozások bejelentése átlagban 27 százalékkal vetette vissza a használt lakások iránti érdeklődéseket. A március 8-án kezdődő héten azonban megkezdődött a felzárkózás.

Mire lehet számítani?

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: “A szigorítások miatt bekövetkezett visszaesés átmenetinek tekinthető és várhatóan nem befolyásolja jelentősen az országos, ezen belül a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei lakáspiac idei teljesítményét. Az állami lakásprogram idei bővítése - többek között a kedvezményes lakásépítési áfa, a csokos lakások illetékmentessége - élénkítik majd a lakáspiacot. Hozzátette: a tavalyi járványhelyzetben elhalasztott lakásvásárlások egy részét a bizonytalanság visszahúzódásával, az átoltottság növekedése után már az idén pótolhatják az érintettek.

 

Az ingatlan.com szakértője kiemelte, hogy a lakáspiac egészének, ezen belül Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének is van egy alapvető motorja, amely válságidőszakokban is támaszt adnak mind a keresletnek, mind a kínálatnak. Ugyanis a családi helyzet változása, például gyermekszületések vagy éppen párok összeköltözése miatt sokan eladják a meglévő ingatlanukat és keresnek nagyobbat. Továbbá a szülőktől elköltöző fiatalok, valamint az örökölt ingatlanok tulajdonosai is megjelennek piaci szereplőként. Ehhez jön extra lendületként, ha felívelő pályára áll a gazdaság, javul a lakossági bizalom és a bérek is emelkedést mutatnak.