Közös faültetés az új kondipark mellett

Megépült kilenc új szabadtéri sportpark és folytatódik a nagyszabású fásítási program Nyíregyházán, az egészséges életmód és az egészséges környezet jegyében. Március 30-án dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere, dr. Ulrich Attila alpolgármester és Petró Árpád, a NYÍRVV Nonprofit Kft. ügyvezetője közösen ültettek el öt db előnevelt japán díszcseresznyét az újonnan épített Stadion utcai sportpark mellett.

 

 

Dr. Kovács Ferenc elmondta: „Egy nyertes pályázatnak köszönhetően kilenc ilyen szabadtéri kondiparkot építünk, ebből négy elkészült még tavaly decemberben a Széna téren, a Continental Aréna udvarán és kettő a Jósavárosban. Most újabb három készült el, itt a Stadion utcán, Rozsrétszőlőn és a Kertvárosban az Óvoda utcai játszótér mellett. Nagyon fontos, hogy ezzel a programmal már 27 szabadtéri kondipark lesz városunkban, ingyenes sportolási lehetőséget biztosítva mindenkinek. Általában olyan helyre építjük ezeket, ahol sokan laknak, iskolák vannak a közelben és nagyon jó érzés látni, hogy minden korosztály használja. Az utóbbi időben a járványhelyzet még inkább felhívta rá a figyelmünket, hogy vigyázzunk jobban az egészségünkre, erősítsük az immunrendszerünket. A program keretében Nyírszőlősben és a Malomkertben is épült új szabadtéri sportpark, ezeken a helyszíneken ráadásul még egy-egy 200 m-es rekortán futópálya is épül hozzá. Nyíregyháza igazán jó helyzetbe került az elmúlt évek során, hiszen aki mozogni szeretne, annak van lehetősége. A sportparkok mellett említhetjük a kerékpárút hálózat fejlesztését, de az óvodákban, iskolákban megvalósult sportcélú fejlesztéseket is.

Folytatva azt a fásítási programot, amit 2018-ban hirdettem meg, ültettünk el most a sportpark mellett öt facsemetét. Ez nagyon fontos, mert minden elültetett fával zöldebb lesz Nyíregyháza, javul a levegő minősége, és szebb lesz városunk. A két program - az egészséges környezet és az egészséges életmód támogatása - itt a Stadion utcai új sportparknál is „összeér” és kiegészíti egymást. Már össze sem lehet számolni hány ezer fa került elültetésre, mert nagyon sok intézmény, vállalkozás és magánszemély is csatlakozott a programhoz. Köszönet érte mindenkinek! Vigyázzunk az újonnan elültetett facsemetékre, mert általuk városunk egyre szebb, és egyre zöldebb lesz.”

Dr. Ulrich Attila kiemelte: „A városvezetés nagy hangsúlyt helyez arra, hogy a szabadtéri sporttevékenységet támogassa. Nyíregyházán a már meglévő sportparkok kihasználtsága és népszerűsége igen nagy. Az emberek rászoktak, olyan sokféle eszköz van itt, hogy mindenki megtalálhatja a neki megfelelőt. Ráadásul a mostani pandémiás helyzetben biztonságosabb is a szabadtéri sporttevékenység. A faültetések pedig, amelyek szintén hosszúideje zajlanak, hozzájárulnak az egészségesebb levegőhöz és a szebb környezethez.”
Petró Árpád hozzátette: „A polgármester úr által kezdeményezett zöldfelület fejlesztési, faültetési akció már több éve tart. Ennek az a lényege, hogy minél nagyobb lombkorona felületet alakítsunk ki a városban. Az idei évben is folytatódik ez az akció. Az elmúlt héten a Bujtosi Városligetben ültettünk fenyőfa ligetet, most a Stadion utcán újonnan kialakított szabadtéri kondipark környékét szeretnék tovább parkosítani, itt most öt darab japán díszcseresznyét ültettünk el.”

 

 

Háttér:
Az önkormányzat sikeresen pályázott a „Nemzeti Szabadidős-, Egészség és Sportpark Programra, melynek köszönhetően kilenc új „D” típusú sportparkkal bővült városszerte a sportolási lehetőség. Ezek mindegyike 15 elemből álló 150 m2 alapterületű szabadtéri kondipark gumiburkolattal, akadálymentes megközelítéssel, és 2 új futókör is elkészül májusig.
A kilenc sportparkból még tavaly decemberben elkészült a Széna téri, a Jósavárosban a Korányi F. utca 60-72. sz. és az Eperjes utca 24-26. sz. melletti, és a Continental Aréna udvarán lévő.
Idén március elején adták át Rozsrétszőlőn a játszótér mellett, az Óvoda utcai játszótéren (Kertváros), és a Stadion utcán megépült új szabadtéri kondiparkot.
A III. ütemben már megkezdődött a 200 m-es rekortán futókörök kivitelezése Nyírszőlősön és a Malomkertben is, a műszaki átadásuk várhatóan áprilisban történik meg. Ezzel együtt már a város 27 helyszínén használhatják a nyíregyháziak az igen népszerű szabadtéri sportparkokat.
A beruházás összköltsége összesen közel bruttó 210 millió Ft. A sportparkok 100%-os, a futókörök 50% támogatás mellett épültek meg, utóbbihoz a szükséges önerőt az önkormányzat saját forrásból biztosítja.

Fotó: Szarka Lajos