Díjat kapott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Varga István fizika, kémia, matematika és technika szakos tanár
A MOL Mester-M Díj idén az eddigieknél is nagyobb jelentőséggel bír, hiszen a COVID-19 járvány okozta helyzetben a tanárok, edzők oktatásba fektetett energiája még inkább felértékelődött, munkájuk elismerése különösen fontos. Korábbi tanítványaik jelölése alapján a MOL Alapítvány kuratóriuma idén is 10 kiemelkedő munkát végző tanárt és utánpótlásedzőt díjazott, köztük Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Varga Istvánt, az Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola fizika, kémia, matematika és technika szakos tanárát.
Emellett a járványhelyzetre reagálva az alapítvány „Kedvenc Online Tanárom 2020” címmel különdíjat is meghirdetett, amellyel a váratlanul bevezetett digitális oktatási időszak alatt különösen innovatív pedagógiai teljesítményt nyújtó tanárok és edzők munkájára kívánta felhívni a figyelmet. Ebben a kategóriában 11 tanár nyerte el tanítványaik jelölése alapján a díjat. Az erkölcsi elismerés mellett a Mester-M díj fejenként egymillió forintos, a különdíj pedig 200.000 forintos tiszteletdíjjal jár. A koronavírus-járvány miatt a díjátadó ünnepségre nem kerülhetett sor, a MOL Alapítvány virtuális találkozót tartott a díjazottakkal, akikhez ezt követően személyesen viszik el a díjakat.
A MOL Mester-M Díj azoknak az áldozatkész tanároknak, edzőknek a munkáját ismeri el, akik ösztönzik a tehetséges gyerekeket a sport, a művészet és a tudomány területén, ezzel egy időben szakmailag, emberileg is tanítványaik példaképei. A pedagógusokat általában saját, korábbi diákjaik és tanítványaik jelölik a díjra, majd a legérdemesebb jelöltek közül a MOL Alapítvány kuratóriuma összesen tíz személyt díjaz. Idén a kuratórium több mint 400 jelölt közül választotta ki azt a négy természettudományos oktatót, három művésztanárt, valamint három edzőt, akik megkapták az elismerést.
Varga István a tudomány kategóriában kapta meg a MOL Alapítvány Mester-M díját. Az Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola fizika, kémia, matematika és technika szakos tanára nagy hatással van a tanítványaira, szemléletformáló pedagógiája különleges, az oktatást szenvedéllyel végzi. A hétköznapi élet jelenségeinek magyarázatán keresztül hozza közelebb a gyerekekhez a fizikát. 2010-től az Öveges József Országos fizikaverseny feladatkitűzője, szervezője. A kutatók éjszakáján önálló bemutatót tartott, játékos, filléres kísérleteit játszóházakban, egészségmegőrző nyári táborban is bemutatja, hogy felkeltse a gyerekek érdeklődését a természettudomány iránt. Tehetséggondozói és tudomány népszerűsítő munkásságáért több elismerésben részesült már (Mikola Sándor díj, Öveges József díj, Ericsson díj, Jedlik Ányos díj). A róla készült portréfilm itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=9pmNzI3jGAA .
„A koronavírus-járvány okozta helyzetben, a digitális oktatás bevezetése miatt a pedagógusok szerepe még inkább fókuszba került. A MOL mindig kiemelten kezelte az utánpótlásnevelést, a szakember-utánpótláshoz azonban megfelelő középiskolai háttérre van szükség, amelyet a tanárok, mesterek tudnak biztosítani. A pandémiás időszak számukra is nagy kihívás volt, a digitális oktatás pont azt a személyes kapcsolatot akadályozta, amellyel a diák ösztönözhető. De ők megoldották, a tanulóik miatt, a jövő generációja miatt. A Mester-M Díjnak tehát 2020-ban még erőteljesebb üzenete van, ezúton is köszönjük ezeknek a pedagógusoknak, hogy nem adták fel, ilyen körülmények között is ösztönözni, motiválni, szakmailag és emberileg támogatni tudták a gyerekeket” – mondta Szollár Domokos, a MOL-csoport kabinetfőnöke, a MOL Alapítvány kurátora.

A Mester-M Díj általában életmű díj, a MOL Alapítvány azonban 2019 óta a „Fiatal tanár” díjkategóriát is meghirdette. Ezzel az alapítvány célja az volt, hogy a max. 10-15 éve a pályán lévő pedagógusok munkáját is elismerje, ezzel is bátorítva a fiatal tanárokat arra, hogy megmaradjanak ebben a teljes embert kívánó hivatásban.
A Mester-M Díj 2020. évi nyertesei természettudományos területen Hujter Bálint, matematikatanár (Budapest), aki egyben a Fiatal tanár kategória nyertese is, valamint Nagy István, kémiatanár (Bonyhád), Dr. Regdon Ibolya, kémiatanár (Szeged), Varga István, fizikatanár (Ajak). Művészeti területen a díjat Gárdián Gábor, gordonka művésztanár (Szeged), Ludmány Antalné, magánénektanár (Debrecen), Veres Éva és Veres Gábor, képzőművész tanár házaspár (Szombathely) kapta meg. Az utánpótlásedzők között Bánhidi Ákos, gyorskorcsolya-mesteredző, (Budapest), Harsányi Mária, kosárlabdaedző (Szekszárd) és Tokaji Sándor, nyugdíjas asztalitenisz-edző (Budapest) lettek a 2020. évi Mester-M díjazottak.
A MOL Alapítvány a 2020. évi járványhelyzetre reagálva „Kedvenc Online Tanárom 2020” címmel különdíjat is meghirdetett, amellyel a váratlanul bevezetett digitális oktatási időszak alatt különösen innovatív pedagógiai teljesítményt nyújtó tanárok és edzők munkájára kívánta felhívni a figyelmet. Összesen 11 tanár nyerte el tanítványaik jelölése alapján a díjat, amely nettó 200.000 forintos tiszteletdíjjal jár.
„Kedvenc Online Tanárom 2020” különdíjban részesültek: Ábrahám-Huszár Éva, matematikatanár, Török Ignác Gimnázium, Gödöllő, Czinkus Renáta, biológia-földrajz-természetismeret tanár, Gregor József Általános Iskola, Bp. XVII., Horváth Brigitta, magyar nyelv és irodalomtanár, Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest, Ivánkovich Anita, matematikatanár, Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja, Baja, Kelemen Ákos, karateedző, Dunakeszi, Maroshévízi Krisztina, testnevelő szakedző, Maroshévízi Fitness Iskola Sportegyesület, Budapest, Maróti Zsolt Viktor, magyar-történelem szakos tanár, Vörösmarty Mihály Gimnázium, Érd, Mózesné Kulánda Nikolett, néptánc tanár, Hétlépés Táncegyüttes, Mezei Mária AMI, Budakeszi, Őriné Simonovics Andrea, spanyol nyelv és fizikatanár, Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium, Pécs, Váray-Major Zsófia, zongoratanárnő, F. Chopin Zenei Alapfokú Művészeti Iskola, Gödöllő, Vernyikné Horváth Beáta, matematika- és technikatanár, Hunyadi Mátyás Általános Iskola és AMI, Lőrinci.
A MOL Alapítvány a 2020. évi jelöltek közül oklevéllel ismerte el azon személyek pedagógiai munkásságát, akiknek a neve az értékelés során az ún. short listre, azaz a szűkített listára felkerült a későbbi díjazottak nevei mellett. Ők az alábbi természettudományos szaktanárok, művésztanárok és utánpótlás edzők voltak:
Barocsai Zoltán, földrajztanár (Szekszárd), Basa Ottó Miklósné, rajztanár (Pásztó), Belovai József, gyorskorcsolyaedző (Jászberény), Buka Enikő, oboa művésztanár (Gödöllő), Csákvári László, karateedző (Budapest), Csátityné Orcsik Judit, magánénektanár (Pécs), Erdős Gábor, matematikatanár (Nagykanizsa), Gál Béla, ny. biológiatanár (Szeged), Gruber László, földrajztanár (Bonyhád), Gurisatti Gyula, búvárúszóedző (Dunaújváros), Horváth Péter, úszóedző (Budapest), Horváth Tibor Gyula, képzőművész tanár (Körmend), Illés Sándor, cselgáncsedző (Budapest), Kele Szabó Ágnes, rajz- és művészettörténettanár (Salgótarján), Kerekes Barnabás, magyar nyelv és irodalomtanár (Budapest), Kissné Kocsis Marianna, magyar nyelv és irodalomtanár (Csongrád), Dr. Komáromi Annamária, fizikatanár (Budapest), dr. Laczkó Mária, magyar nyelv és irodalomtanár (Gyál), Magó Gábor, úszóedző (Budapest-Érd), Marczis György, matematikatanár (Gyula), Németi Edit Erika, kémiatanár (Hajdúböszörmény), Paksa Eszter, balett-tanár (Budapest), Pisák Tamás, szertornaedző (Győr), Salánkiné Knopfler Szilvia, történelemtanár (Gödöllő), Simon Péter, magyar nyelv és irodalom-, etikatanár (Budapest), Szabó Péter, gordonka művésztanár (Budapest), Számadó László, matematikatanár (Budapest), Varga Jenő, ny. testnevelőtanár (Szombathely), Weiszkopfné Kövesközi Zsuzsa, kémiatanár (Budapest).
A 2007-ben alapított MOL Mester-M Díj az elmúlt több mint tíz évben az egyik legrangosabb szakmai elismeréssé nőtte ki magát. Az idei díjazottakkal együtt 125 utánpótlásedző és tehetséggondozó tanár részesült már az elismerésben.

2025. október 5-én, vasárnap 11:00 és 17:00 között a kutyabarát Korzó 3. emeletén egy felejthetetlen kutyás nappal várnak minden kutyást és kutyaszeretőt! Az 5. Szabolcsi Tacsi Tali ugyanis a Kutyajó Vasárnap program keretei között valósul meg.
A dzsungel könyve, a Ne most, drágám, a Rómeó és Júlia, A Riviéra vadorzói, a Csodálatos vagy, Júlia!, a Három nővér, Az ajtó, a Kartonpapa és az Elem is szerepel többek között a teátrum repertoárjában. Szabó K. István, Szervét Tibor, Keszég László, Tárnoki Márk, Mészáros Tibor és Telihay Péter rendez majd Nyíregyházán az új évadban.
A VIDOR Fesztivált szervező Móricz Zsigmond Színház igazgatójának, Kirják Róbertnek a célja idén is az volt, hogy bárki, aki ezekben a napokban Nyíregyházára látogat, önfeledten érezze jól magát az összművészeti programsorozaton, és a fesztivál azok számára is biztosítsa a felhőtlen szórakozás lehetőségét, akik egyébként nem tudnának eljutni hasonló produkciókra.
A nyíregyházi vasúti vonalakat szeptember hónapban is érinteni fogja néhány változás a MÁV Csoport tájékoztatása szerint. Indulás előtt mindenképpen érdemes informálódni a MÁV oldalain vagy ügyfélszolgálatán!
Nagy európai összefogás keretében 10 éves tervszerű tenyésztői munka után sikerült a világ egyik legritkább tigrisalfaját tenyészteni. A Nyíregyházi Állatparkban 2015 óta próbálják az ideális párt megtalálni. Több európai kertből érkezett nőstény, volt vetélés és halva születés is, most azonban a 2023 óta a parkunkban élő Sabah (4) egészséges ikreknek adott életet.
2025. október 11-én, szombaton a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány csatorna utcai menhelyén rendezték meg az idei Minifesztivált. A rendezvény célja, hogy minden menhelyen lévő kutyus sétálhasson, emellett a támogatók és önkéntesek is jól érezzék magukat. Volt sütivásár, fotósarok, garázsvásár, finom enni- és innivalók, valamint a borús idő ellenére is jó hangulat. A legközelebbi rendezvényüket Karácsony előtt fogják tartani, melyre minden állatszeretőt szeretettel várnak majd.
2025. október 10-én, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Krúdy Kamarájában került bemutatásra William Somerset Maugham "Csodálatos vagy, Júlia!" című kétfelvonásos darabja.
2025. október 5-én rendezték meg Nyíregyházán az V. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Tacskó Találkozót, a Korzó Bevásárlóközpont Kutyajó Vasárnap rendezvényével karöltve.
2025. szeptember 27-én mutatták be a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán Dés László - Geszti Péter - Békés Pál A DZSUNGEL KÖNYVE című musicaljét.
A 8. Nagy Nyíregyházi Kutya Klub Napot szeptember 6-án rendezték meg. Volt rajzverseny, tombola, vásár, kutya szépség- és ügyességi verseny, valamint mentőkutyás bemutató és állatorvosi előadás is.
Kutyakozmetika 







