A nyíregyházi Képmás zenekar új klipet forgatott

A klip alapjául szolgáló dal volt az együttes első saját zenei kiadványa, ami egy maxi lemez formájában került kiadásra 2009 karácsonyán Isten Báránya cìmmel, limitált pèldány számban.  Ez a csapat egyházzenei repertoárjának egyik állandò darabja, aminek a zenèjèt Bolega Lászlò ìrta.

 

 

"Régóta terveztük, hogy újragondoljuk az Isten báránya dalunkat. 12 esztendővel ezelőtt amikor rögzítettük a dalt, a felvételhez szükséges paraméterek korlátozottak voltak. Egy pincében kellett feljátszanunk a témát, aminek a megvalósítására nagyon rövid időintervallum állt rendelkezésünkre. A rögzítéshez szükséges technikai eszközökön és metóduson is túl haladt az idő. Az akkori felállás kísérő zenészei és vokalistája is kicserélődött a különböző turnusok során. Kardos György, Halhóber Gábor, Horváth Sándor és jómagam maradtunk meg a 2009-es formációból, majd 2015-től Cserjési Beatrix a Mandala Dalszínház színésznője állandó közreműködője lett a Képmás egyházzenei és nagyszínpadi projektjeinek az ének poszton. Szinte egyidőben kértük fel Soltész Évát, aki nagy örömünkre igent mondott és aki hegedűn működik közre a csapat nagyobb kiállítású koncertjein. Ennek hat esztendeje, így időszerű volt, hogy a jelenlegi formáció tagjainak tekintetében felfrissítsük és átdolgozzuk a nótát" - mesélt a háttérről Bolega László.

      

 

"Nagy segítségünkre volt ebben Sipeki Zoltán, akit legtöbben Zorán és Dés László produkciók kísérő zenekarának állandó gitárosaként ismerhet a közönség.  Anno a Horváth Sándor ötlete nyomán rögzített klasszikus gitár témáját, ami a dal meghatározó motívuma, átdolgozta és arányaiban egy teljesen más aspektusból prezentálja a hallgatóságnak.

A hangfelvételt ugyanazzal a hangmérnökkel készítettük el, akivel 2009-ben: Bodnár Tibor, aki azóta saját hangstúdiót alapított és nagy elhivatottsággal, előzékenységgel és türelemmel viselte szívén az Isten Báránya tétel feldolgozását.

A videoklipet Kondás Kristóf barátunk rendezte és forgatta, aki a zenekar eddig megjelent official klipjeinek a rendezője is egyben. A videoanyagot itthon, Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyházban vettük fel. Külön köszönet Csordás Gábor plébános atyának, hogy lehetővé tette a projekt megvalósulását" - tette hozzá a csapat frontembere.