Újabb gazdaságfejlesztést és munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztő beruházás zárul

Nyíregyháza MJV Önkormányzata bruttó 3,027 milliárd forint összegű, százszázalékos, vissza nem térítendő támogatást nyert a „Gazdaságfejlesztést és munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés Nyíregyháza délkeleti és délnyugati területein” című, TOP-6.1.5-15-NY1-2016-00002 azonosító számú pályázat megvalósítására. A projekt konzorciumban került megvalósításra a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő ZRT-vel együttműködve.

 

 

Nyíregyháza MJV Önkormányzata jelen pályázata során megvalósuló útfejlesztésekkel egyrészt a helyi gazdaságot kívánta fejleszteni, tekintettel arra, hogy a projekt keretében felújított utak olyan iparterületekhez vezetnek, amelyek a nagy cégek mellett kis- és középvállalkozásoknak is helyet adnak, másrészt a biztonságosabb közlekedést. A projekt részét képezte a Rókabokori út építése, a Legyező- Derkovits- Dugonics utcák és a Tünde utca felújítása, valamint a Szélsőbokori és Tiszavasvári úti csomópontban a körforgalom építése is.

A Rókabokori út épített út új nyomvonala a 338. sz. főutat és a Bottyán János utcát köti össze. A nyomvonal megépítésének részeként megépült a közvilágítás a teljes belterületi szakaszon. Az útépítés elsődleges célja a Kertváros teherforgalmának csökkentése volt.

 A Legyező és Dugonics utcák aszfaltburkolata teljes szélességben felújításra/megerősítésre került. Okoszebra létesült a Continental gumigyár előtti gyalogos átkelőhely átépítésével, valamint a Dugonics-Derkovits kereszteződésben 2 zebra kialakításával lett biztonságosabb a gyalogos átkelés. Minden helyszínen a kapcsolódó járdák és kerékpárutak is felújításra kerültek, megteremtve mindenki számára a biztonságos közlekedés lehetőségét.

A Tünde utca felújítása a Debreceni úti csomóponttól, mintegy 2,4 km hosszan valósult meg. Felújításra kerültek a régi meglévő járdák, útcsatlakozások, amelyek akadálymentes közlekedést tesznek lehetővé a mozgáskorlátozottak számára is. A felújítási munkák során átépítésre került 10 db buszöböl, amelyek nagy teherbírású betonburkolatot kaptak. Minden buszperon sárga színű térkőburkolattal, valamint a vakok és gyengénlátók közlekedését segítő taktilis burkolóelemekkel, akadálymentesen épült meg.  

A Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt.-vel együttműködve valósult meg a Tiszavasvári út – Szélsőbokori út kereszteződésében egy új közlekedési csomópont építése. A megvalósítás során sor került a 2x1 forgalmi sávú másodrendű főúton lévő belterületi útcsatlakozás folyamatos haladást és zavartalan forgalomáramlást biztosító körforgalmi csomóponttá történő átépítésére (a főúton lévő beavatkozás hossza 395 m), tengelysúly mérőhelyek kialakítására, két buszöböl létesítésére, gyalogátkelőhely áthelyezésére.