Dohányzás a munkahelyen

Ma már keresve sem találhatunk olyan munkahelyet, ahol a dolgozók legalább 1%-a nem dohányzik. Ezen nem kell meglepődni, hiszen az emberek nagy részénél a dohányzás stresszcsökkentés céljából történik, vagy pedig a tömegpszichózis következtében. Hiszen ki akar kimaradni a közös beszélgetésekből és nevetgélésekből? Hogy ezek pedig a dohányzóban történnek? Akkor nincs más megoldás, mint csatlakozni.

 

 

 

Hol dohányozhatunk és hol nem dohányozhatunk?

Természetesen mindenhol vannak dohányzásra kijelölt helyet, és ebből kifolyólag olyanok is, ahol tilos. A munkahelyünk belső területén kívül az alábbi helyeken tilos a dohányzás:

  • közforgalmú intézményekben
  • tömegközlekedési eszközökön
  • zárt közterületnek minősülő tereken, például az aluljárókban.

A dohányzásra kijelölt helyek a munkahelyeken is kell, hogy létezzenek,de a mértékletesség itt is fontos. Egy főnök sem szereti azt, ha a beosztottjai az egész napot dohányzással töltik, mondván: “csak elszívok egy szál cigit”. Azt sokan megfigyelték, hogy a dohányzás és a munkahelyi stressz között szoros összefüggés van. A többség számára a dohányzás 10 perce mintegy menekülés a tevékenység elől, melynek következtében feszültséget élhetnek át. Sokaknak pedig az úgynevezett FOMO, azaz a kimaradástól való félelem motiválja a dohányzást, hiszen részt akarnak venni a közösség életében, és csak így tudnak igazán.

 

 

Motiváció?

Egyre több munkahely vezeti be azt a motivációs tényezőt, hogyha a dolgozói nem dohányzással töltik a munkaidőt, akkor az év folyamán néhány extra szabadnapban részesülnek. Japánban, az Egyesült Királyságban ez egy bevett szokás, bár nincs országos szinten szabályozva, sőt hazánkban is láttunk már rá példát. Ezzel hatékonyan tudják motiválni a nemdohányzó kollégákat, hogy ne gyújtsanak rá, valamit a dohányzókat abban, hogy leszokjanak káros szenvedélyükről.

Kutatások kimutatták azt is, hogy egy-egy vállalat mennyi összegtől esik el azáltal, hogy a munkavállalói gyakran töltik dohányzással az időt a munka helyett.

Ha úgy érzed, hogy képtelen vagy letenni a cigit és elengedni a közösséghez való tartozás kérdését, de a nikotintól és a kellemetlen szagú füstöléstől előszeretettel megválnál, akkor neked találták ki az alábbi variációt. Próbáld ki a hevítőkészüléket a hozzá tartozó hevítőrudakkal, melyek nem bocsátanak ki magukból füstöt, és nemcsak a hagyományos dohányízben kaphatóak.

Az Unicco, Ccobato, Darlings és Genmist márkák közül bármikor bátran válogathatsz, hiszen ezek ízesítettek, és kevésbé károsak, mint a hagyományos cigaretta. Ha még nem próbáltad, akkor mindenképp javasoljuk, hogy nézz körül a Finom Füst webáruházban, ahol biztosan megtalálod a számodra ideális hevítőrudat.