Évadzáró a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban

A Móricz Zsigmond Színház 2020/21-es évadzáróját idén egy frissen megújult helyszínen, a volt Helyőrségi Művelődési Otthon helyén megnyílt SZINDBÁD Színháztörténeti Rendezvénytér szabadtéri Pódiumszínpadán tartotta a társulat vezetősége, tagjai, vendégművészei, Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, valamint a Színház támogatói és a sajtó képviselőinek jelenlétében.

 

 

Rekordszámú online megtekintéssel sikerült megőrizni a színháznézők bizalmát

A koronavírus-járvány 2020-as, első tavaszi-nyári hullámának köszönhetően a bérletvásárlási kedv, és azzal párhuzamosan az eladott bérletek száma a tavalyi 20 837 darabhoz képest mintegy a hatodára, 3 324 darabra csökkent. Emellett a pandémiás időszak 2020. november 10. és 2021. május 20. között teljességgel ellehetetlenítette a hagyományos előadások megtartását, így az évadban mindösszesen 85 élő előadás kerülhetett színre. Amint a jogszabályi környezet lehetővé tette, a Színház májusban és júniusban a Rózsakert
Szabadtéri Színpadon bérletes nézői számára több bemutatóját (Bogáncsvirág, A Napsugár fiúk, Funny Girl) is pótolta.

A Színház a közönségével való pandémiás időszak alatti kapcsolattartást Móricz Online elnevezésű népszerű online műsorain és videótár-programján keresztül valósította meg, melynek 63 különböző, nagyrészt ingyenesen elérhető programeleme 2020 novembere és 2021 júniusa között közel 300 000 db megtekintést ért el. Az online programelemek a játszóhelyek zárva tartása alatt a Színház honlapján keresztül nem csak a Színház törzsnézői, hanem új, a színházat kevésbé ismerő közönségrétegek számára, illetve immár a világ
bármely más pontjáról is elérhetővé váltak.

A Színház marketing-tevékenysége rangos szakmai elismeréseket nyert el a 2020-as Marketing Diamond Awards-on, ahol öt kategóriában benyújtott pályázatainak mindegyike Marketing Gyémánt-díjban részesült, valamint a Színház a Lounge különdíját is elnyerte a 2020-as év ügyfél-elégedettségi programjának, intézményi arculatának folyamatos és tudatos fejlesztése, valamint több sikeres on- és offline marketingkampányának elismeréseképpen. A Szabadtérin pótolt előadásokat megértéssel és különleges szeretettel
fogadta a nyíregyházi közönség.

A Színház eredetileg a 2020/21-es évad közepén mutatta volna be Puskás Tivadar búcsúelőadását, A Napsugár fiúkat, egy nagyon szórakoztató, egyúttal érzelmes, klasszikus vígjátékot, melyet 2021 júniusában a Rózsakert Szabadtéri Színpadon pótolt. Emellett újdonság volt, hogy egy színpadra felépített kisebb színházi nézőtér segítségével – valódi kamaraszínházi hangulatot teremtve – a Bogáncsvirág című kortárs magyar színdarabból készült előadás bemutatójára is sor kerülhetett. A Színház elmaradt bérletes előadásai közül Gulácsi Tamás nagyszerű alakításával A kripli, valamint az Édes Charity című musical-klasszikus is pótlásra került. A Színház bérletes közönsége a számos pozitív visszajelzés alapján örömmel üdvözölte az elmaradt előadások szabadtéri megtekintésének lehetőségét, mely a nyíregyházi teátrum közönségének rendkívüli bizalmáról és rugalmasságáról is tanúskodott. Június 24-én a Szabadtéri deszkáin debütált a tavasszal elkészített Funny Girl című musical bemutatója is Szente Vajk rendezésében. „Nagy áldás, hogy az Önkormányzat biztosította számunkra a gyönyörűen felújított Rózsakert Szabadtéri Színpadot, ahol igyekeztünk minél több elmaradt előadást bepótolni, hiszen csak így volt esélyünk teljes értékű évadot hirdetni a következő szezonra” – méltatta a szabadtéri játszóhely adta különleges lehetőségeket Kirják Róbert, a teátrum igazgatója. Ismét egy sok hangon szóló, izgalmas és tartalmas évaddal készülnek

Habár a teátrum játszóhelyei nézőket hónapokig nem fogadhattak, a társulat zárt ajtók mögötti kitartó munkájának köszönhetően több bemutató próbafolyamata is lezárult, így a 2020/21-es évadra meghirdetett Szentivánéji álom, A rovarok élete és A fából faragott királyfi is már mind készen állnak a jövő évadban való bemutatásra. Horváth Illés, a teátrum művészeti vezetője szerint komoly szakmai kihívást jelent évadról évadra „izgalmas, szórakoztató és tartalmas műveket választani, melyek a társulat tagjait megfelelő minőségűés mennyiségű szereppel látják el, lehetőséget adva a fejlődésre, művészi kiteljesedésre”.

A 2021/22-es évad terve – melyben többek közt 5 helyett 4 nagyszínpadi bemutató kerül színre – idén is egy több hónapig tartó folyamatos munka eredményeképpen jött létre, melynek keretében a nyíregyházi teátrumnak ismét sikerült az ország olyan élvonalbeli rendezőit Nyíregyházára csábítania, akik közül többen már valódi hely- és társulat-ismerettel is rendelkeznek. Szikszai Rémusz, Keresztes Attila, Mészáros Tibor, Guelmino Sándor, Czukor Balázs mellett színházunk Jászai-díjas színművésze, Pregitzer Fruzsina is
rendezőink sorát gyarapítja majd, akik a nagy drámai klasszikusoktól (Szentivánéji álom, Kurázsi mama és gyermekei, Cseresznyéskert) a társadalmi kérdéseket is bátran boncolgató nagy-, kamara- és stúdiószínpadi színműveken át (Augusztus Oklahomában, Váratlan vendég, Várj, míg sötét lesz, Alszanak a halak?) egészen a klasszikus magyar meséken alapuló gyerekprodukciókig (Szaffi, A csillagszemű juhász) és kacagtató vígjátékig (Legénybúcsú) ezúttal is színes műfaji palettán mozgó repertoárt kínálnak a nyíregyházi közönség számára.
Horváth Illés – akinek Édes Charity-rendezése idén júliusban a Városmajori Színházi Szemle műsorán is helyet kapott – az idei évadban egy kortárs magyar kamaradrámát, Tasnádi István Közellenség című alkotását, majd egy kortárs Broadway-musical, az Idétlen időkig című klasszikus filmvígjátékból adaptált zenés játék magyarországi ősbemutatóját rendezi.
A Színház jövő évadbeli gyermekelőadásainak próbafolyamatai már a 2020/21-es évad során lezárultak, így 2021 őszétől ezen bepróbált előadások kerülhetnek színre a teátrum játszóhelyein.

Kirják Róbert hangsúlyozta, hogy a teátrumnak a következő évadban a legnagyobb feladata az lesz, hogy a nézőket visszahódítása a színházba, melyet csak olyan minőségű előadások készítésével érhet el, amely valóban a színházi élmény választására tudja sarkallni a teátrum közönségét. A teátrum igazgatója bizakodással néz a jövőbe, és reméli, hogy az online tartalmak után az élő előadások kellő vonzerőt jelentenek majd, és azok is rendszeres látogatói lesznek a Színháznak, akik korábban még nem voltak.

Új művész a társulatban

A Móricz Zsigmond Színház társulatához a 2021/22-es évadtól Jenővári Miklós állandó tagként csatlakozik, aki színművészként 2019-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, és akivel a nyíregyházi közönség az Édes Charity című előadásban korábban már találkozhatott.

A 2021/22-es évad bemutatói

Nagyszínpad

Szente Vajk: LEGÉNYBÚCSÚ – vígjáték (2021. szeptember 11.)
Szente Vajk rendezését színpadra állítja: NAGY SÁNDOR
Bertolt Brecht: KURÁZSI MAMA ÉS GYERMEKEI – krónika a harmincéves háborúból (2021. október 16.)
Rendező: KERESZTES ATTILA
Danny Rubin – Tim Minchin: IDÉTLEN IDŐKIG – musical (2021. december 11.)
Rendező: HORVÁTH ILLÉS
Tracy Letts: AUGUSZTUS OKLAHOMÁBAN – fekete komédia (2022. április 2.)
Rendező: SZIKSZAI RÉMUSZ

Krúdy Kamaraszínpad

Frederick Knott: VÁRJ, MÍG SÖTÉT LESZ – krimi (2021. szeptember 10.)
Rendező: MÉSZÁROS TIBOR
Tasnádi István: KÖZELLENSÉG – zenés bosszúhadjárat Heinrich von Kleist elbeszélése nyomán (2021.
október 29.)
Rendező: HORVÁTH ILLÉS
Anton Pavlovics Csehov: CSERESZNYÉSKERT – komédia (2021. december 17.)
Rendező: CZUKOR BALÁZS
John Boynton Priestley: VÁRATLAN VENDÉG – dráma (2022. február 18.)
Rendező: GUELMINO SÁNDOR
Jens Raschke: ALSZANAK A HALAK? – monodráma (2021 ősze – Művész Stúdió)
Rendező: PREGITZER FRUZSINA

Gyermekelőadások – Nagyszínpad

Jókai Mór kisregénye és Dargay Attila rajzfilmje alapján: SZAFFI – mese (felújítás: 2021. szeptember)
Rendező: HORVÁTH ILLÉS
Szálinger Balázs: A CSILLAGSZEMŰ JUHÁSZ – mese (2022. február)
Rendező: VIDOVSZKY GYÖRGY
Jens Raschke: ALSZANAK A HALAK? – monodráma (2021 ősze – Művész Stúdió)
Rendező: PREGITZER FRUZSINA

Gyermekelőadások – Művész Stúdió

Veres András: A PÚPOS LOVACSKA – mese (2021. szeptember)
Rendező: VARGA PÉTER
Bartók Béla és Balázs Béla táncjátéka alapján színpadra alkalmazta: Sediánszky Nóra
A FÁBÓL FARAGOTT KIRÁLYFI – mese (2022. február)
Rendező: SEDIÁNSZKY NÓRA
Mosonyi Aliz: SZEKRÉNYMESÉK – zenés játék bábkkal egy szekrényben (vendégelőadás)
Rendező: VARGA PÉTER

Repertoáron maradnak

Martin McDonagh: A KRIPLI
Neil Simon: A NAPSUGÁR FIÚK
Viktor Pelevin – Závada Péter: A ROVAROK ÉLETE
Göttinger Pál: BOGÁNCSVIRÁG
Neil Simon – Cy Coleman – Dorothy Fields: ÉDES CHARITY
Jule Styne – Bob Merrill – Isobel Lennart: FUNNY GIRL
Claude Magnier: OSCAR
William Shakespeare: SZENTIVÁNÉJI ÁOM
Conor McPherson: TENGEREN
Raymond Queneau – Olt Tamás – Váradi R. Szabolcs: ÚJ STÍLUSGYAKORLATOK

Változatlan bérletárak

A nyíregyházi színházlátogatók régi nagy álma is vált valóra azzal, hogy a Szervező- és Jegyirodát 2021 májusában az Országzászló térről a Móricz Zsigmond Színház épülete mellé, a SZINDBÁD Színháztörténeti Rendezvénytér épületébe sikerült áttelepíteni. A megújult és impozáns épületben 2021.május 10-én nyitotta meg kapuit a Szervező- és Jegyiroda, ahol a színháznézők immár közvetlenül a Színház szomszédságában és ingyenes parkolási lehetőség tudják megvásárolni bérleteiket és jegyeiket.

A bérletmegújítást és -értékesítést a Színház a tavalyival megegyező, változatlan áron 2021. június 28-án kezdi el a Színház épülete melletti SZINDBÁD-ba költözött Szervező- és jegyirodában, valamint online, honlapján, a moriczszinhaz.hu oldalon. A bérletmegújításra 2021. július 19-ig van lehetőség; ezt követően az új bérlők is igényt tarthatnak a régi bérlők helyére.

A VIP bérlet továbbra is elérhető lesz, valamint a kombinált bérletekre továbbra is 10% kedvezményt biztosít a teátrum. Bérlet vásárlása esetén a diák-, illetve pedagógus igazolvánnyal rendelkező nézők továbbra is 5% kedvezménnyel élhetnek.

A részletes jegy- és bérletárakról az érdeklődők a Színház Szervező- és Jegyirodájában, valamint hamarosan a www.moriczszinhaz.hu honlapon is tájékozódhatnak.

Móricz Zsigmond Színház