Új bölcsőde épül Nyíregyháza-Nyírszőlős településrészen
A NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. 197,65 millió forint, százszázalékos, vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert az „Új bölcsőde építése Nyíregyháza-Nyírszőlős településrészen” című, TOP-6.2.1-19-NY2-2020-00006 azonosítószámú pályázat megvalósítására. A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Az „Új bölcsőde építése Nyíregyháza-Nyírszőlős településrészen” című pályázat célja a családok segítése, új, modern bölcsőde intézmény létrehozásán keresztül. Ezen felül új férőhelyek létrehozását célozza meg (24 fő), amely magas színvonalú szolgáltatással párosul. A projekt hatására javul a kisgyermekeket nevelők munkavállalásának lehetősége, megteremtődik az egyenlő hozzáférés esélye, a projekt közvetlenül segíti a családokat. Megvalósulásával tehát nőnek a település és a településrész bölcsődei kapacitásai, illetve magas minőségű szolgáltatásnyújtás kerül létrehozásra.
Jelenleg a település részen, 3 éven aluli gyermekek részére szolgáltatás nem áll rendelkezésre, így egy hiánypótló beruházás valósul meg a bölcsőde megépítésével.
A projekt közvetett célja Nyíregyháza és Nyírszőlős településrész népességmegtartó erejének növelése, az életminőség javítása.
A projekt egyéb célja:
• Nyíregyháza-Nyírszőlős településrészen a bölcsődei ellátás kapacitásának növelése új, modern bölcsődei férőhelyek kialakításával
• 3 év alatti gyermekek napközbeni ellátásának biztosítása igény esetén
• Minőségi szolgáltatásbővítés
• Infrastrukturális fejlesztés és a családok életminőségének javítása Nyíregyháza-Nyírszőlős településrészen
A bölcsőde építésének engedélyezési tervei elkészültek, jelenleg az engedélyezési eljárás valamint a kiviteli tervek készítése zajlik. A projekt tervezett befejezése 2022. november 30.
A beruházás 100 %-os támogatottság mellett, mintegy 198 millió Ft ráfordítással valósulhat meg.„A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

A Rózsakert Szabadtéri Színpad nyári programsorozatának befejezésével és a jubileumi 25. VIDOR Fesztivál zárása után pár nappal tartotta a Móricz Zsigmond Színház hagyományos évadnyitó társulati ülését.
Jeles eseményt ünnepel hamarosan Nyíregyháza: idén huszonötödik alkalommal rendezi meg a Móricz Zsigmond Színház és a Nyíregyháza MJV Önkormányzata a VIDOR Fesztivált, a régió legnagyobb, legrangosabb kulturális rendezvényét. A VIdámság és Derű ORszágos Seregszemléje augusztus 21-től augusztus 29-ig gazdag színházi és zenei kínálattal, vidám, ünnepi pillanatokkal várja a közönséget. A város főterén fellép például Demjén Ferenc, a Follow the Flow, Nagy Bogi, valamint a Csík zenekar Presser Gáborral és Karácsony Jánossal.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2026. május 15. és július 15. között hajtja végre az Agrárium 2026 elnevezésű mezőgazdasági gazdaságszerkezeti összeírást. Az országjáró körút következő állomásaként a Hivatal szakemberei Nyíregyházán a térség mezőgazdaságának helyzetéről, kiemelten a gyümölcstermesztés szerepéről és versenyképességéről tartottak sajtótájékoztatót. Az Agrárium 2023 adatai szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye az ország egyik legjelentősebb gyümölcstermesztő térsége.
A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
2026. június 13-án, szombaton rendezték meg az V. Jótékonysági FÓKUSZBAN A MÓKA Kutyás Versenynapot Nyíregyházán, a Guido Lovasparkban. A kutyás programot a FÓKUSZ Mentő- és Segítőkutyás Egyesület szervezi minden évben, melynek célja egy kötetlen, baráti hangulatú, sok nevetéssel tarkított nap, amivel az egyesület kutyáinak képzését támogathatják az érdeklődők.
2026. május 30-án, szombaton várták a gyerkőcöket (és persze szüleiket) az Állatbarát Alapítványnál. A menhelyen sok színes programmal készültek a Gyereknap alkalmából, de a legfontosabb, hogy ilyenkor az állatotthon legtöbb kutyusa el tud menni sétálni és egyéni figyelmet kap.
2026. május 2-án, szombaton került megrendezésre a
Két házaspár találkozik, hogy civilizáltan megbeszéljék gyermekeik iskolai verekedését. De amit eleinte értelmes beszélgetésnek szánnak, hamar groteszk, komikus vagdalkozásba torkollik. Hol a szókimondó őszinteséget, hol a politikailag korrekt előzékenységet viszi túlzásba valaki, míg végül egyformán ijesztő szörnyetegekké válnak mind. Lassan fény derül a civilizált viselkedéssel leplezett morális káoszra, képmutatásra és a kapcsolati problémákra. A magyar származású Yasmina Reza világhírű darabja feszes ritmusával, pengeéles dialógusaival, mesterien leplezi le a jólneveltség álarcát viselő felnőttek ösztönös indulatkitöréseit, miközben sziporkázó színészi játékra ad lehetőséget.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
Kutyakozmetika 







