Élettörténetek Nyíregyházán - díjazottak

Dr. Ulrich Attila alpolgármester, valamint Ilyés Gábor helytörténész, és Mészáros Szilárd a Váci Mihály Kulturális Központ igazgatója, mint zsűritagok, ünnepélyesen átadták a „Meséld el nekem - Élettörténetek Nyíregyházán” című pályázat nyerteseinek díjait, elismeréseit. Az Önkormányzat és az Idősügyi Tanács által nyugdíjasok számár immár ötödször meghirdetett pályázatra 27 fő, 30 pályamunkával jelentkezett.

 

 

 

Az Önkormányzat és az Idősügyi Tanács 2019-ben immár ötödik alkalommal hirdetett irodalmi pályázatot nyíregyházi nyugdíjasok számára „Meséld el nekem - Élettörténetek Nyíregyházán” címmel. A pályázatra olyan történeteket vártak, amelyek megtörtént eseményeket mesélnek el, a pályázó életének egy-egy olyan szakaszát mutatják be, amely gyermekeik, unokáik, a következő nemzedék számára is tanulsággal szolgálhat. A kiírás szerint a szabadon választott témának kapcsolódnia kellett a pályázó személyéhez és Nyíregyházához.

A pályázati kiírásra ezúttal 30 pályamunka érkezett, 27 pályázótól. A zsűri az első három helyezett mellett öt különdíjast is jutalmaz június 30-án.

A nyertes művek:

Erdélyi Tamás „Az utolsó nyíregyházi kefekötő” – 1. helyezett,

Ferku Imre „Meséld el nekem, milyen volt az ifjúságod” – 2. helyezett,

Kerülő Sándor „Botozásom története” című írása lett a 3. helyezett.

Különdíjasok:

Bajnok Lászlóné „Meséld el nekem… a Nyíregyházi Egyetem történetét” című visszaemlékezésével,

Rohály Tiborné „Családom három generációja”,

Kósáné dr. Oláh Julianna „Ez itt a városod (…) Hitből és Homokból Neked építették” című pályázatával,

Dombóvári István „Szemezgetés gyermekkoromról, benne kontraszt is jócskán”, és

Deményfalvi Károly, a „Meséld el nekem…” című írásával.

 

Gratulálunk valamennyi díjazottnak, és családtagjaiknak!