A Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda Debrecenben járt

A Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda (NYDPI) fiataljai július 2-5. között a már hagyományosan évente megrendezésre kerülő csapatépítő képzésen vettek részt Debrecenben.

 

 

Célunk az volt, hogy egyénileg is és közösségként is fejlődhessünk; megtanuljuk kifejezni a gondolatainkat, ötleteinket, elképzeléseinket és szakemberek segítségével tudjunk tenni azért, hogy még hatékonyabban tudjon működni csapatunk. A képzés első napján ellátogattunk a Debreceni Ifjúsági Házba, ahol megismerhettük a ház rendszerét, működését. Meghallgattunk egy előadást, amit Hamvas László a Campus fesztivál egyik főszervezője tartott számunkra. Volt szó a Campus fesztivál történetéről, kialakulásáról, amiből a következtetéseket levonva, rávetítve a mi közösségünk működésére sokat fejlődhetünk. Hallhattunk példákat arra, hogy milyen lehet fellépőkkel és szponzorokkal együttműködni, tehát a rendezvényszervezés kapcsán is bővíthettük ismereteinket, gyarapíthattuk tudásunkat. Második nap egy tréner segítségével önismereti csoportfoglalkozás keretében sikerült az iroda tagjainak személyes céljait, helyzetét, hovatartozását megfogalmazni, az iroda működésén belül. Délután az Erasmus+ és az Európai Szolidaritási Testület lényegéről és működéséről esett szó, valamint itt is egy csoportmunka segítségével a programszervezési készségeinket tehettük próbára. A harmadik napot említhetjük a képzés legfontosabb napjaként is, hiszen ekkor állítottuk fel a NYDPI új szervezeti struktúráját, munkacsoportokat hoztunk létre, melynek élére felelősöket neveztünk ki, a csoportokon belül a tagok elrendezése után pedig már a konkrét munka is elkezdődött, a közeljövő feladatainak megfogalmazásával, megtervezésével. A képzés utolsó napján Nyíregyházán, a Mustárházban zajlott az utolsó programelem, ami a TalentMagnet workshopja volt.

 

 

Csoportokra osztva azon ötleteltünk, hogyan lehetne a várost vonzóbbá tenni és miket kellene változtatni ahhoz, hogy a fiatalok visszatérjenek Nyíregyházára. Összegezve rendkívül hasznos és értékes képzésen vettünk részt. Megtanultunk figyelni egymásra, beleláttunk a rendezvényszervezésbe, annak bonyodalmaiba. Felállítottuk szervezetünk új, működőképes struktúráját és elsajátítottuk a programszervezés és kommunikáció alapjait. Ezek segítségével pedig hatékonyabban és működőképesebben fogunk tudni együttműködni és tevékenykedni az ifjúság érdekében. Bízva abban, hogy munkánk gyümölcseként a szeptemberben megvalósuló testvérvárosi találkozón már minél több fiatal fog részt venni, ezzel is szélesítve a NYDPI iroda tagjainak sorát.