Új mozi nyílt Nyíregyházán
A napokban nyitotta meg kapuit a Szindbád Színháztörténeti Rendezvénytér vadonatúj mozija, melyet az 1971-ben Huszárik Zoltán által készített örökzöld filmklasszikussal, a Szindbád című filmmel avattuk fel. A film 1972-ben idehaza elnyerte a Magyar Filmkritikusok Díját, a nagydíjat, az operatőri díjat, és Dajka Margit megkapta a legjobb női alakítás díját. A monológokra épülő filmmel Huszárik az író szellemiségéhez akart hű maradni. A címszereplő (Latinovits Zoltán) a halál karjaiban visszaemlékszik élete megannyi pillanatára.
A megnyitó rendezvényen, júlus 20-án a programszervezőknek nem véletlenül esett erre az alkotásra a választása, hiszen amellett, hogy a Szindbád névadója, tisztelegni szeretett volna a nyíregyházi ősbemutató 50. évfordulója előtt is.
A nosztalgiázni érkező idősebb korosztály legalább annyira élvezte a vetítést, mint a helyi kötődésű kultuszfilmre kíváncsi fiatalok.
A legtöbb jegy elővételben elkelt, az utolsó helyeket pedig a film kezdése előtt a helyszínen pillanatok alatt elkapkodták.
Azoknak sem kell csüggedniük, akik most nem fértek be a 36 fős moziterembe, a nagy érdeklődésre való tekintettel július 28-án ismét lehetőségük lesz megtekinteni az ikonikus filmet.

Érdemes figyelemmel kísérni a Móricz Zsigmond Színház valamint a Szindbád Színháztörténeti Rendezvénytér honlapjait (www.moricszinhaz.hu és www.szindbad.eu) és közösségi platformjait. A jövőben rendszeres vetítések várhatóak a nagy klasszikusok, a színháztörténelem bestsellereit feldolgozó filmek és napjaink magyar alkotásai – minden korosztály számára.

Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. mint üzemeltető ma este az alábbi közleményt hozta nyilvánosságra: "Tisztelt nyíregyházi Városlakók! Sajnálattal kell közölnünk, hogy a közkedvelt Városi Jégpályánk – az üzemeltető által folytatott műszaki felülvizsgálat eredménye alapján – az idei szezonban műszaki, valamint technikai okok miatt zárva tart.
Elindul a HOSPITALS című nemzetközi projekt, amelynek célja a mell- és nyirokrendszeri szűrések fejlesztése, valamint a lakosság egészségtudatosságának növelése a magyar–ukrán határ menti térségben.
Lepje meg szeretteit karácsonykor a négy előadást tartalmazó VIDÁM színházbérlettel, és ajándékozzon közös színházi élményt. A VIDÁM bérlet megvásárlásával felhőtlen szórakozásban lehet része 2 nagyszínpadi: az Aranylakodalom, a Ne most, drágám!, 1 Krúdy Kamara: Az öldöklés istene és 1 Rózsakert Szabadtéri Színpadi produkción: A Riviéra vadorzói című előadáson.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 







