AZ UTOLSÓ TÖLTÉNYIG – MAGYAR HUSZÁROK A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ FORGÓSZÍNPADÁN

Dr. Bene János nyugalmazott múzeumigazgató mint a huszárság múltjának egyik hazai kutatója köszöntötte az egybegyűlt érdeklődőket. Utalt arra, hogy már mennyi kötet jelent meg az utóbbi időkben a magyar katona és ezen belül a magyar huszárság történetéről, mégis ez az új kiadvány hiányt pótló. Azt sokan tudhatják, hogy a híres 4-es huszárok nyíregyháziak voltak, de azt már kevesebben, hogy az I. lovas (huszár) hadosztály székhelye is itt volt található. Bár a lovaskatonát, így a huszárt már az első világháború idején leszólták, pedig különféle frontáttöréseinknél (pl. Piave) milyen jól jöttek volna a huszárok, akikre a második nagy világégéskor már csak lesajnálón legyintettek. Aztán jött az oroszországi hadjárat, ahol a táj, de a földutak is ősszel és tavasszal merő sár, sőt mocsár, télen mindenhol magas hó, nyáron pedig por volt. Ebben a modern géptechnika csak korlátozottan és ideig-óráig működhetett. Ekkor kellett a lovaskatona, így a magyar huszár, hogy megmutassa, mit ér!

Dr. Rémiás Tibor, a Jósa András Múzeum igazgatója hivatalosan megnyitva a rendezvényt kiemelte a múzeum régi hagyományát, amellyel a kutatást és az ismeretterjesztést támogatják, publikációit elősegítik, a széles közönség elé tárják. Elvégre a Jósa András Múzeumban a nyíregyházi huszárok relikviái több teremben sorakoznak.

Ezen méltató bevezető után Dr. Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnoka emelte ki a régi vitézi hagyományok átörökítésének a szükségszerűségét. A katonaiskolás, kollégista és tiszti képzésen részt vevő katonáinknak igenis tudniuk kell azt, amit katonaőseik véghez vittek. Az ő példájuk az, amely erőt ad, de nem csupán katonának, hanem civilnek is, hogy tudjuk, milyen áldozatokat hoztak őseink érettünk, hogy legyen ma Magyarország, amely már annyiszor került végveszélybe. A könyvről szólva elmondta: „talál majd benne tudós, katona és civil, mindenki talál benne érdekeset”. Kifejtette, ez a kötet nem csupán tanulmány, hadosztály- és ezredkrónika, s visszaemlékezések meg katonanaplók gyűjteménye, hanem terepkutatással és -bejárással bizonyítva van minden egyes ott leírt esemény. Zárszavában kifejtette: „a huszár szellemiséget visszacsempészik a katonaéletbe”, s bejelentette egy új katonai kollégium megnyitását, éppen Nyíregyházán.

Bene János visszakapva a szót nagy szeretettel köszöntötte a kötet szerzőit, Szabó Pétert és Szebenyi Istvánt. Szabó történészként inkább a levéltári anyagok olvasásával és újrafelfedezésével foglalkozott, hiszen ebben a kötetben olyan adatok is szerepelnek, amelyek korábbi kötetekbe még nem kerültek bele, hiszen például a volt szovjet katonai levéltárak megnyílásával váltak csak elérhetővé; Szebenyi pedig mint gyakorlott hadszintérkutató huszárjaink vértesbeli, utolsó töltényig történő harcai színterén ellenőrizte az adatokat. Kutatásai bizonyították, hogy valóban itt és úgy vannak, sok helyütt még nagyon jól felismerhetően az árkok és géppuskafészkek, mint azokban az időkben, amikor kettő hónapra megállította egy maroknyi magyar, többek között sok huszár a szovjet gőzhengert.  Persze a nagy világtörténelemben ez csak kicsiny epizód, de számunkra, magyarok számára hősök harcoltak és áldozták az életüket ott.

Bene János maga is ellátogatott a Vértesbe, huszárjaink utolsó csatahelyére. Ott, a fák között, a nehéz terepen a szeme elé tárultak, látva a küzdelem helyét, az események. Alakot, s hangot kaptak a visszaemlékezések: „csörög a csajka, osztják a vodkát, támadás lesz, nincs más, mint az utolsó töltényig kitartani!”

Minekünk – Istennek hála – nem ez a feladatunk! Hanem, hogy tudjunk s emlékezzünk, többek között úgy is, hogy kezünkbe vesszük és elolvassuk a Szülőföld Könyvkiadó vezetője, Farkas Csaba által gondozott igényes kötetet.

 Petrusák János