Az étrend-kiegészítő szedésének legfontosabb szabályai

Gondoltad volna, hogy még az étrend-kiegészítők szedésének is vannak fontos alapelvei, amelyekre érdemes odafigyelni? Pedig így van, hiszen nagyon nem mindegy, hogy milyen fajtát veszünk le a polcról, illetve a megfelelő hatás elérése érdekében nem alkalmanként, hanem kúraszerűen kell őket használni.

 

 

 

Cikkünkben megosztunk veled pár szabályt, amire mindenképpen fektess nagyobb hangsúlyt!

Étrend-kiegészítőt ne folyamatosan, hanem kúraszerűen alkalmazzunk!

Nem véletlenül adnak 60, 90, illetve 120 darabos dobozokat eladásra. A szakemberek a különböző készítmények szedését kúraszerűen javasolják. Némelyiket érdemes például az influenzaszezon előtt elkezdeni és azt követően befejezni, de akadnak olyanok is, amiket már meglévő betegség esetén érdemes kipróbálni.

Egy egészséges személy napi vitaminigénye általában nem akkora, mint amekkora arányban azt az étrend-kiegészítők tartalmazzák. Ha például valaki rendszeresen túl sok C-vitamint vesz be, akkor annak a vizelete savas irányba mehet el. Érdemes tehát néha csökkenteni vagy egyáltalán nem szedni belőle, például a nyári zöldséges és gyümölcsös időszakban, amikor amúgy is elég vitamint veszünk magunkhoz.

Az SD36 étrend-kiegészítőt, hasonlóan a többi fajtához, időszakosan érdemes szedni. A készítők három hónapos kúrát javasolnak, amelyet a megfelelő hatás érdekében néha meg lehet ismételni. Ez a tabletta kizárólag gyógynövényeket tartalmaz, így nem jelent veszélyt senki számára. Ettől függetlenül azonban nem árt megnézni, hogy mit is tartalmaz, hiszen egyes növények nem minden probléma esetén nyújthatnak segítséget.

 

 

Inkább kombinált készítményeket válasszunk!

Ha valaki úgy dönt, hogy étrend-kiegészítőre van szüksége, érdemes inkább kombinált terméket választani. Ezek esetében ugyanis sokkal jobban figyelnek arra, hogy az egyes összetevők megfelelő arányban legyenek benne. Sokszor ráadásul ezek a vitaminok hatással vannak egymás felszívódására, így hiába veszünk be egy külön dobozban vásárolt változatot, ha az nem tud megfelelően felhasználódni.

Csak megbízható forrásból szerezzünk be vitaminokat!

Rendkívül fontos továbbá, hogy ne az étrend-kiegészítőkön akarjunk spórolni. Sokkal nagyobb a veszélye annak, ha nem megfelelő forrásból választjuk ki a vitaminokat. Érdemes tehát jó minőségű fajtát keresni, amit legtöbb esetben a gyógyszertárakból és a bioboltokból a legjobb megvásárolni. A patikákban kapható készítményeket minden esetben bevizsgálják, így szigorú szabályoknak kell megfelelniük, mire a polcokra kerülnek. Itt ráadásul szakképzett segítséget is kaphatunk azzal kapcsolatban, hogy mire is van szükségünk pontosan.

Zárásként pedig mindenképpen megemlítenénk, hogy ezek a tabletták semmi esetre sem helyettesítik az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozást. Ezek mellett továbbra is sok folyadékot szükséges inni, illetve elegendő zöldséget és gyümölcsöt, illetve fehérjét és zsírokat kell magunkhoz venni.