Ifjúsági csere a Mustárházban

2021. augusztus 24-től 2021. augusztus 31-ig egy Erasmus+ programnak köszönhetően nyelvek és dialektusok színes kavalkádjától volt hangos a Mustárház, de a téma azonos volt: hogyan lehet az egyszer használatos anyagok szerepét lekorlátozni a mindennapokban. Ezen problémák felismerésén és a megoldások megfogalmazásán a Törökországból, Spanyolországból, Olaszországból, Romániából érkezett résztvevők, magyar részről pedig a Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda tagjai dolgoztak.

 

 

A programot színesítette dr Kiss Ferenc előadása, mely a résztvevő országok környezeti problémáinak megismerését, újrahasznosítási, újrafelhasználási módok keresését tűzte ki célul. A projektet a Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda szervezte a Mustárházzal közösen. A szakmai részen túl lehetőség nyílt egymás kultúrájának behatóbb megismerésére a nemzetközi estek alkalmával, illetve új barátságok kiépítésére, melyeknek a multilingvizmus és egyéb nyelvi korlátok sem szabhattak akadályt.
A Mustárház, mint facilitáló szervezet és a Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda megismertette az ide érkező vendégeket Nyíregyházával, mely körükben osztatlan sikert aratott. Az elmúlt hét segített abban, hogy nagyobb belátást nyerjenek a résztvevők az újrahasznosítás bonyolult folyamatába, s remélhetőleg elindult egy folyamat, melynek végén azt lehet mondani: Goodbye Disposable!