Innovatív életmentő eszközöket kapnak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei mentők
Az Országos Mentőszolgálat észak-alföldi mentőállomásainak felszereltsége új életmentő eszközzel bővül. A K&H országos, 50 millió forintos támogatásából kifejezetten a gyermekek méretéhez ideális lélegeztető kerül a régió 49 állomásának mentőautóiba.
Az Országos Mentőszolgálat 255 mentőállomásán 8500 mentődolgozó tevékenykedik, és a mentőegységek az elmúlt évben közel 1,2 millió beteget láttak el. A 112-es segélyhívásokon keresztül érkező életmentés mellett alapfeladatként olyan „mentő” és „őrzött” betegszállításokat is végeznek, ahol a beteg állapota miatt útközben is sürgős beavatkozásokra, vizsgálatokra lehet szükség. Az észak-alföldi régió három megyéjében 49 mentőállomás található, és összesen 143 mentőautóval teljesítenek szolgálatot. A K&H nyári adományozási kampányával, amelyben az okoseszközös (mobiltelefonos és okosórás) fizetést ösztönözte, összesen 50 millió forint támogatást nyújtott az Országos Mentőszolgálatnak. Ennek keretében a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei mentők olyan újabb, innovatív életmentő eszközökhöz juthatnak, amelyeket kifejezetten a gyermekek és csecsemők lélegeztetéséhez terveztek. Méretében ugyanis igazodik a legkisebbek testi felépítéséhez, a nyomáshatároló szelep pedig megakadályozza, hogy a légutakat és tüdőt nagyobb nyomás érje.
„Ebben a régióban tavaly több mint 8,5 millió km-t tettünk meg, és közel 200 ezer esetet láttunk el. Ebből több mint 14 ezer alkalommal 18 év alatti gyermeket, ezen belül is 6217 esetben 6 év alatti gyermeket. Ahhoz, hogy az év minden napján a legváratlanabb helyzetekben is a legjobb ellátást tudjuk nyújtani három dologra van szükség: szakmai tudásra, lélekjelenlétre és mentéstechnikai eszközökre. Az éppen legkorszerűbb, innovatív eszközök használatához nyújt most segítséget a K&H támogatása, ami köszönetet érdemel, hiszen a gyermekek ellátása minden bajtársunknak szívügye” – tájékoztatott Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
Horváth Magyary Voljc Nóra a támogatás kapcsán kihangsúlyozta: „Hosszú távon, 18 éve elkötelezettek vagyunk a hazai gyermekegészségügy támogatása mellett, és arra is törekszünk, hogy mindig az aktuális igényekre reagáljunk. Eddig több mint 100 millió forint értékben segítettük az Országos Mentőszolgálat munkáját a K&H gyógyvarázs programban. Ez alkalommal olyan innovatív eszközökkel bővül a mentőautók felszeretsége, amelyekkel a mentők gyorsabban és könnyebben elláthatják a legkisebb, legkiszolgáltatottabb betegeket. Egyúttal ügyfeleinkkel együtt köszönetet is mondunk a mentőknek a járvány alatti áldozatos munkájukért.”

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2026. május 15. és július 15. között hajtja végre az Agrárium 2026 elnevezésű mezőgazdasági gazdaságszerkezeti összeírást. Az országjáró körút következő állomásaként a Hivatal szakemberei Nyíregyházán a térség mezőgazdaságának helyzetéről, kiemelten a gyümölcstermesztés szerepéről és versenyképességéről tartottak sajtótájékoztatót. Az Agrárium 2023 adatai szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye az ország egyik legjelentősebb gyümölcstermesztő térsége.
A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
2026. június 13-án, szombaton rendezték meg az V. Jótékonysági FÓKUSZBAN A MÓKA Kutyás Versenynapot Nyíregyházán, a Guido Lovasparkban. A kutyás programot a FÓKUSZ Mentő- és Segítőkutyás Egyesület szervezi minden évben, melynek célja egy kötetlen, baráti hangulatú, sok nevetéssel tarkított nap, amivel az egyesület kutyáinak képzését támogathatják az érdeklődők.
2026. május 30-án, szombaton várták a gyerkőcöket (és persze szüleiket) az Állatbarát Alapítványnál. A menhelyen sok színes programmal készültek a Gyereknap alkalmából, de a legfontosabb, hogy ilyenkor az állatotthon legtöbb kutyusa el tud menni sétálni és egyéni figyelmet kap.
2026. május 2-án, szombaton került megrendezésre a
Két házaspár találkozik, hogy civilizáltan megbeszéljék gyermekeik iskolai verekedését. De amit eleinte értelmes beszélgetésnek szánnak, hamar groteszk, komikus vagdalkozásba torkollik. Hol a szókimondó őszinteséget, hol a politikailag korrekt előzékenységet viszi túlzásba valaki, míg végül egyformán ijesztő szörnyetegekké válnak mind. Lassan fény derül a civilizált viselkedéssel leplezett morális káoszra, képmutatásra és a kapcsolati problémákra. A magyar származású Yasmina Reza világhírű darabja feszes ritmusával, pengeéles dialógusaival, mesterien leplezi le a jólneveltség álarcát viselő felnőttek ösztönös indulatkitöréseit, miközben sziporkázó színészi játékra ad lehetőséget.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
Kutyakozmetika 







