Őseinknek bőrdolgai… - Kiállítás a Kállay Gyűjteményben

Aki Nyíregyházán jár, különösen, aki nyíregyházi, ne hagyja ki városbéli sétája során a Bessenyei parkot, s ott az egyik legszebb, legpatinásabb épületet, a Kállay-házat, ahol Kállay Kristóf, máltai lovag és diplomata kitüntetései, emléktárgyai s könyvtára található, együtt egy várostörténeti kiállítással és több időszaki bemutatkozással.

 

 

Szeptember egy mosolygós péntekén egy ilyen időszaki kiállítás nyílt a Kállay Gyűjtemény falai között: „Ahol az ősök útja eggyé válik a jelennel” címmel.
Koszta Zoltán bőrpáncélkészítő kiállítása ez, amely címével és alkotója szakmájával sok érdekességet ígért. Elvégre bőrpáncélkészítő! Mi is az?

Már a bejáratnál választ kaphatunk: egy ló – nyugalom, kiállítási bemutató – és egy férfibábú, teljes bőrpáncélban, ősi magyar fegyverzetben, a ló is szügy- és fejvértben. Ahogyan Dr. Rémiás Tibor megyei múzeumigazgató köszöntő szavai után Dohanics László múzeumvezető megnyitó beszédéből megtudhattuk, csak a mai kor csodálkozik így rá ezekre a bőrökre, mivel ezek nem csupán harcban, háborúban, hanem ünnepségekkor és szinte a mindennapi életben is a régi ősmagyar korszak mindennapjainak a részei voltak. Akkor mégis, miért kell az, hogy a mai kor embere lássa ezt? Egyrészről, hogy megismerjük múltunkat, amelyből gyökerezik jelenünk, és el ne feledjük, múlt és jelen nélkül nem létezik jövendő. Ezt a gondolatsort már Dr. Urlich Attila, Nyíregyháza Megyei Jogú Város kulturális alpolgármestere mondotta.

 

 

Majd Makoldi Sándor szobrászművész méltatta Koszta Zoltán Szabolcs megyei alkotót, aki nem csak hogy saját bevallása szerint több kudarc és álmatlan éjszaka, meg újabb és újabb próbálkozás után – nem hagyva álmait – jutott el erre a mesterségi színvonalra, hogy bőrbőr ilyen műremekeket képes létrehozni, hanem azon tárgyak kutatásával az ősi magyar korszak embereit idézi meg bőrtárgyaik újra alkotásával.

 

 

Koszta Zoltán bőrpáncélkészítő úgy fogalmazott, hogy ezek a tárgyak nem csak kiállítási tárgyak, bár itt és most azok, hanem – el nem szabad felejtkezni róla – egykoron használati tárgyak voltak. Sőt, mutatja azt a falakon a képanyag, hogy ma is a hagyományőrzők nagy szeretettel használják a bőrpáncélzatokat, a bőr szablyahüvelyeket, a bőr nyíltegzeket és íjpuzdrákat. Koszta Zoltán azt is elmondta, ezeket ő is, mint hagyományőrző használja, így a gyakorlatban próbálva ki „mestersége” mennyit ér, mennyi kardcsapást tudnak kiállni például ezek a páncélok. Kérdésünkre elárulta, meglepően sokat! Ezeket a bőr tárgyakat a sírokból az idő megette, viszont azok díszítései, vasalásai, csatjai megmaradtak, így ezek segítségével rekonstruálni tudta azokat. Majd a gyakorlatban kipróbálva elmondhatja, hogy egy manapság, bár középkori technikával készített sodronypáncél nem véd úgy és annyira a nyilak és kardcsapások okozta sérülésektől, mint a bőr. A sodronying viszont valaha egy bőrpáncélzat többszörösébe került. Ezért is nem tették azokat a sírokba, esetleg csak a sodronyfonat egy kicsiny, jelképes darabkáját. Viszont a bőrt, mint mondta, megette az idő.

 

 

Azonban Koszta Zoltán újra alkotta ezt nekünk, hogy nézhessük, tapinthassuk – erre külön felhívta a figyelmet, hogy ezen tárgyak csak úgy beszélnek magukról, ha megfogjuk azokat –, szagolhassuk, s egyáltalán beleképzelhessük magunkat.
Akiket csábít a régmúlt és egy kis szellemi kalandozás őseink világába, annak meg kell nézni a kiállítást, „Ahol az ősök útja eggyé válik a jelennel”.

 

 

Petrusák János

Fotó: Révész Géza