Telefonos alkalmazáson a helyi menetrend

Nyár elején indult el a menetrend.app mobilalkalmazás, amely egyetlen alkalmazáson belül tartalmazza 16 város helyi menetrendjeit: Budapest, Debrecen, Szeged, Miskolc, Pécs, Nyíregyháza, Kecskemét, Dunaújváros, Kaposvár, Székesfehérvár, Tatabánya, Siófok, Szombathely, Veszprém, valamint Püspökladány és Berettyóújfalu.

 

 

Az új alkalmazás a korábbi, városonkénti alkalmazásokat váltja fel – így a Nyíregyházi Menetrend alkalmazást is, amely már csak néhány napig lesz elérhető. Az új alkalmazásra történő átállás folyamatosan történik, azonban a régi, Nyíregyházi Menetrend alkalmazást még mindig több, mint 5 ezren használják, őket kérjük, hogy a zavartalan átállás érdekében frissítsenek az új alkalmazásra.

Menetrendi alkalmazásainkat országszerte közel 275 ezren veszik igénybe utazásaik megtervezéséhez, számukra kínál az új, összevont alkalmazás még kényelmesebb megoldást a mindennapi utazásaik során. A közösségi közlekedéssel, kerékpárral és gyalogosan közlekedők számára egyaránt hasznos mobilalkalmazás mostanra már több, mint ezer járat és 11 ezer megálló menetrendjeit tartalmazza, egyre több helyen valós időben is. A menetrendek mellett sok kényelmi funkciót is biztosít a felhasználók számára: kedvencek, átszállási kapcsolatok, közeli indulások, utazástervezés – ráadásul ezek mindegyike offline is elérhető. Emellett több városban integráltuk a forgalmi híreket, a viszonylatszámozott elővárosi vasúti menetrendeket, valamint Budapesten a helyi közbringa rendszer állomásait is.

Az alkalmazás nyilvánosan elérhető adatok felhasználásával készül, és a felhasználók visszajelzései alapján folyamatosan fejlődik. Reményeink szerint a jövőben további városok és közlekedési társaságok csatlakozásával országos alkalmazássá bővülhet.

Az alkalmazás letölthető a Google Play Áruházból: https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.donmade.menetrend.budapest. (Az iOS alkalmazás fejlesztés alatt.)